brusszel


Lázár: milliárdokat manipulálhattak

Figyelő Online - Figyelő
2010.12.11  07:18   
mail
nyomtatás
A Fidesz frakcióvezetője becslésekre hivatkozva kifejtette, hogy adócsalással és megtévesztéssel évente 200–400 milliárdos haszonhoz jut egy bizonyos érdekcsoport, tehát szerinte ekkora összeget tüntetnek el az adóhivatal elől - számol be a Magyar Nemzet.
bal_fn8_cikk_kapcs Miért nem érdekli az államot a pénznyerő automatákból származó bevétel, illetve hová tűntek és kinél landoltak a pénznyerő automatákból származó milliárdok? – ezt a kérdést tette fel írásban Lázár János Orbán Viktor miniszterelnöknek.

A politikus azért is szeretne erre választ kapni, mert néhány adat alapján, amely a tudomására jutott, úgy véli, hogy 1991 és 2008 között a gépenkénti valós forgalom elérhette a havi hárommillió forintot is, bár ez az elmúlt időszakban nem érdekelte a Pénzügyminisztériumot és a Szerencsejáték Felügyeletet.

Lázár szerint az üzemeltetők által alkalmazott szoftverhamisítók és manipulatív eszközök alkalmazása több ezermilliárdos adókiesést okozott éveken át a költségvetésnek. "Meg kell válni azoktól a vezetőktől, akik éveken át részesei voltak a kialakult helyzetnek, és az érdekelt lobbicsoport befolyása alá kerültek" – írta a Fidesz frakcióvezetője.

Lázár János szerint a volt PM, az APEH Szerencsejáték-felügyelete és az Országos Mérésügyi Hivatal érintett a témában – írja a Magyar Nemzet.
k_fn9_cikk_banner

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.