Wojciech Pysiak egyike azoknak a lengyel gazdáknak, akik az elmúlt években jól kihasználták a közös uniós agrárpolitika, azaz a CAP (Common Agricultural Policy) nyújtotta előnyöket. A Varsótól több mint 100 kilométerre délre fekvő Radom városa mellett gazdálkodó háromgyerekes családapa 2002-ben állt át sertéshizlalásra, és a szüleitől örökölt, kezdetben 11 hektáros birtokát mára 86 hektárosra növelte. Ezzel az üzemmérettel az apró családi gazdaságok által dominált lengyel mezőgazdaságban – ahol a termelők 36 százaléka 2 hektárnál kisebb területen gazdálkodik – Pysiak valóságos nagybirtokosnak számít.

„Azelőtt húsz tenyésztő hizlalt disznókat a környéken, mostanra egyedül maradtam” – meséli a gazdasági major épülete előtt, hogyan vásárolta fel lépésről lépésre a szomszédos földeket, amelyeken ma elsősorban takarmányt termel. A hazájában 2009-ben az év agrártermelőjének választott Pysiak terjeszkedésében kezdettől fogva központi szerepet játszottak az uniós támogatások. Elmondása szerint éves jövedelmének megközelítőleg 30 százalékát teszik ki az EU büdzséjéből fizetett közvetlen támogatások, ám a gazdaság felvirágoztatásához még ennél is nagyobb mértékben hozzájárult az a 180 ezer euró, amit nagy teljesítményű traktorok és más korszerű mezőgazdasági gépek beszerzéséhez kapott a SAPARD-programból és a vidékfejlesztési alapból. „Száz százalékos hasznot húztam az EU-tagságból. Az uniós támogatások hozzájárultak a farmom jobb működéséhez” – nyilatkozta a termelő a Figyelő tudósítójának.

Marek Sawicki. A lengyel mezőgazdasági miniszter nagy fába vágja fejszéjét, amikor az uniós agrártámogatások 2013 utáni szinten tartását sürgeti.

A hangulat Lengyelországban korántsem volt mindig ennyire EU-párti. A varsói kormánynak annak idején rendkívüli ellenállást kellett leküzdenie, amikor 2004-ben bevitte az országot az Európai Unióba. A csatlakozás évében a tagságot a lengyel agrártermelők 70–80 százaléka ellenezte. Több mint hat év elteltével azonban éppen ekkora arányban támogatják a tagságot. A pozitív irányú hangulatváltás kulcsa, hogy a belépés óta a lengyel gazdák jövedelme átlagosan 20 százalékkal növekedett, hála a közös agrárpolitikának. Az ország mezőgazdaságára ugyanis ma nem kevesebb, mint négyszer annyi forrás jut, mint 2003-ban.

Ebben a korábban sosem látott „pénzáradatban” Wojciech Pysiak idejekorán meglátta a lehetőséget. Az élelmes gazdálkodó rájött, hogy akkor jár a legjobban, ha a sertéshizlalástól a takarmány előállításán át a húsipari termékek gyártásáig és értékesítéséig mindent maga csinál, elkerülve azt, hogy mások fölözzék le a hasznot. Felesége, Elzbieta irányításával néhány alkalmazott a nagy és takaros zdiechówi családi ház melletti gazdasági épületben dolgozza fel a vágóhídról érkező húst, és egy „ősrégi”, még a XIX. századból származó családi recept alapján készíti a valóban ízletes kolbászt és szalámit. Mindent tradicionális módszerrel, mesterséges kiegészítők hozzáadása nélkül. A család két boltot is nyitott a szomszédos Radomban, ahol kizárólag saját húskészítményeiket árulják, a tulajdonos szerint mindössze 10 százalékkal magasabb áron, mint a gyengébb minőségű terméket a konkurencia. A családfő – akitől egy nap jelenleg tízéves fia veszi majd át a gazdaságot – állítása szerint eddig a sertéspiaci válságokat is simán átvészelte. Attól sem tart, hogy 140 ezer eurós adósságát nem lesz képes visszafizetni. „Ha megszorulok, legfeljebb eladok néhány hektár földet” – mondja magabiztosan.

Derűlátása csak akkor hagy alább, amikor a Brüsszelből európai bizottsági szervezésben a gazdaságát felkereső újságírók a közös agrárpolitika jövőjéről faggatják. „Időnként legszívesebben nyugtatót vennék be. Az emberek egyre idegesebbek amiatt, hogy vajon 2013 után is lesz-e pénz, ami főleg a gazdaság modernizációjához lenne szükséges” – borong a múlt év lengyel agrárvállalkozója.

VARSÓ AGGÓDIK. Több mint száz kilométerrel odébb, a varsói mezőgazdasági minisztérium impozáns épületében szintén emiatt fáj a politikusok feje. „Az európai fogyasztóknak és az agrártermelőknek 2013 után is erős közös agrárpolitikára van szükségük, legalább annyi pénzzel, mint amennyit most kap az uniós büdzséből az ágazat” – szögezi le Marek Sawicki, az ország agrár- és vidékfejlesztési minisztere. Erre azonban nincs garancia, hiszen – noha a CAP barátai többségben vannak az EU-ban – az unió 2014 utáni finanszírozásáról jövőre kezdődő tárgyalásokon több nettó befizető ország, így Nagy-Britannia, Hollandia és Svédország is kísérletet tesz majd a közös agrárpolitikai kiadások megnyirbálására.

Varsó ugyanakkor még ebben az esetben is lát lehetőséget az agrártermelőinek kifizetett támogatások növelésére, éspedig a direkt támogatásoknak a tagállamok közötti újraelosztása révén. A jelenlegi, még 2000-ből, illetve 2002-ből származó rendszerben ugyanis a gazdák a múltbeli, „történelmi” jogosultság alapján országról országra, de időnként egy országon belül régiónként is nagyon eltérő hektáronkénti támogatást kapnak. Ennek a számítási módszernek elsősorban az új tagállamok a szenvedő alanyai, amelyeknek az agrártermelői azonos nagyságú földterület után jóval kevesebb pénzt kapnak. Miközben Görögországban például a közvetlen támogatások fajlagos értéke 556,4 euró, addig egy lett agrártermelő hektáronként mindössze 79,7 eurót, lengyel társa pedig 188,2 eurót kap (Magyarországon ez az érték magasabb: 227 euró).

Ameddig ez a különbség fennmarad, addig Marek Sawicki szerint a közös agrárpolitika is kétsebességes marad. A miniszter ezért felszólította a mostani elosztási rend megőrzésében leginkább érdekelt államokat, elsősorban Franciaországot és Németországot, hogy egyezzenek bele a források igazságosabb elosztásába. Mert az mégsem járja – nyilatkozta a brüsszeli tudósítóknak –, hogy a francia agrártermelők jövedelmüknek több mint 90 százalékát alanyi jogon járó direkt támogatásokból kapják, amelyekért cserébe mindössze bizonyos környezetvédelmi, tájmegőrzési és állatjóléti előírásoknak kell megfelelniük. „Ha egy gazda jövedelmének 60–70 százalékát a közvetlen kifizetések biztosítják, akkor egyáltalán nem lesz érdekelt a gazdálkodás modernizálásában” – érvelt az agrártárca vezetője, aki szerint a CAP kiadásainak a jövőben 50–50 százalékban kellene megoszlaniuk az agrárpolitika direkt támogatásokat és piaci intézkedéseket tartalmazó első, illetve a második, vidékfejlesztési pillére között.

Párizs és Berlin ugyanakkor még szeptemberben közös állásfoglalásban világosan értésre adta, hogy bár némi kiegyensúlyozást elfogadhatónak tart, egyikük sem járul hozzá egy olyan reformhoz, amely radikálisan megrövidíti a mezőgazdasági termelőit. A két ellentétes álláspont között látszik lavírozni Dacian Ciolos, az Európai Unió mezőgazdasági biztosa, aki két hete ismertette a közös agrárpolitika jövőjéről szóló bizottsági közleményt. Az Európai Bizottság a dokumentumban egyértelművé tette, hogy a közvetlen támogatásokat a jövőben igazságosabban kell elosztani a tagállamok között – a lett és a hozzá hasonlóan különösen hátrányos helyzetben lévő országok agrártermelői tehát jobban járnak majd –, ám a román nemzetiségű biztos sajtóértekezletén azt is nyíltan megmondta, hogy a források radikális átrendezését nem tartja lehetségesnek. „Ez inkább evolúció, és nem revolúció. Nem akarunk nagy veszteseket és nagy nyerteseket” – hangsúlyozta Ciolos.

MENTŐAKCIÓ. A biztos ugyanakkor azt is szeretné elkerülni, hogy a jelenlegi uniós költségvetés mintegy 40 százalékát kitevő közös agrárpolitika legyen a soron következő, az unió 2014 utáni finanszírozásáról döntő pénzügyi alkudozás nagy vesztese. „A CAP sem lehet ambiciózus, ha a költségvetés nem az” – figyelmeztetett az agrárbiztos, arra utalva, hogy egyes országok minden tőlük telhetőt elkövetnek majd az agrárkiadások lefaragása, s az így felszabaduló források más, gazdasági növekedést szolgáló politikákra való átcsoportosítása érdekében.

A bizottsági közleményt mindennek szellemében áthatja a közös agrárpolitika hitelességének visszanyerésére irányuló szándék, ami annak felismerése, hogy a CAP-nak csak akkor van jövője, ha az egész társadalom számára biztosítják a hasznosságát, és nem csupán az agrárszektor számára. Brüsszel ennek jegyében kísérletet tenne azoknak a vadhajtásoknak a kiküszöbölésére, vagy lenyesegetésére, amelyek leggyakoribb célpontjai a kritikáknak. Ezek közé tartozik, hogy a gazdák számára a stabil jövedelem biztosítása nem feltétlenül összeegyeztethető mondjuk a brit arisztokrata családoknak kifizetett gyakran millió euró feletti támogatásokkal. Az Európai Bizottság ezért felső határt szabna a nagybirtokok számára folyósított kifizetéseknek, egyúttal pedig a bürokratikus szabályok egyszerűsítésével könnyítené meg a kisgazdaságok életét és javítaná a versenyfeltételeiket. A közvetlen jövedelemtámogatások célzottabbak is lesznek: kikötnék, hogy kizárólag az aktív mezőgazdasági tevékenységet folytatók jogosultak ezekre, a golfpályák üzemeltetői például már nem.


Mint a közleményből kitűnik, a bizottság a nagyobb társadalmi elfogadottság és az igazságosabb elosztás érdekében olyan módon is növelné a közvetlen támogatások nyújtásának legitimitását, hogy a kifizetések egy részét zöld célokra (vetésforgó, ökológiai célú ugaroltatás, állandó legelő és hasonlók) kapnák az agrártermelők. Ez a környezeti komponens a gazdák jövedelmében kiegészítene egy alapszintű jövedelemtámogatást, amelynek rögzítésekor gazdasági kritériumokat (földterület nagysága, munkaerő-költségek és egyebek) vennének figyelembe. A direkt támogatások kizöldítésétől azt várja a bizottság, hogy környezetkímélőbbé válik az európai mezőgazdaság, és így kevésbé lesz kitéve a kívülről érkező kritikáknak.

Dacian Ciolos. Az unió agrárbiztosa nem akar sem nagy nyerteseket, sem nagy veszteseket.

Az európai agrártermelők érdekeit képviselő szervezetek szerint ugyanakkor az európai agrárium versenyképességét már éppen eléggé rontja az, hogy olyan magas minőségi és környezetvédelmi követelményeknek kell megfelelniük, mint egyetlen versenytársnak sem a világon. Most attól tartanak, hogy a CAP kizöldítése csak tovább ronthat a helyzetükön. „A bizottsági közlemény egyetlen konkrét javaslata csak további költségterheket rakna az uniós agrártermelők vállára. A gazdálkodók piaci pozíciói már romlanak. Nem csoda, hogy az agrártermelők száma az Európai Unióban 25 százalékkal csökkent egy évtized alatt, és hogy a gazdák jövedelme ilyen nagy mértékben függ a CAP-támogatásoktól” – jelentette ki Padraig Walshe, a termelők legnagyobb európai érdekképviselete, a Copa elnöke.

LENGYEL ÉRDEKEK. „A következő évtizedekben 70 százalékkal kellene növelnünk az agrártermelést. A néhány régi tagállam által képviselt konzervatív közös agrárpolitika erre nem képes, és stagnálásra ítélne mindannyiunkat” – üzente nyomatékosan a másik oldalnak Lengyelország vidékfejlesztési minisztere. Furcsán hangozhat a konzervativizmus vádja olyasvalakinek a szájából, akinek országában 2010-ben is 1,4 millió kedvezményezettje volt az egységes területalapú támogatási rendszernek (SAPS), miközben a lengyel gazdák fele – miként azt Varsóban a Figyelőnek megsúgták – egyáltalán nem termel a piacra. Még egy okkal több a lengyeleknek arra, hogy elmaradott szerkezetű gazdaságaik modernizálására fordítsák a 2013 után várhatóan a meglévő politikai és pénzügyi korlátok ellenére is tovább gyarapodó uniós agrártámogatásokat.

„Még mindig akadnak termelők, akik szkeptikusak. Az én véleményem azonban nem változott 2004-óta. Meggyőződésem, hogy nagyon jót tett nekünk az EU-csatlakozás” – jegyzi meg mintegy zárszóként Wojciech Pysiak. Alighanem a következő hat esztendő múltán is szeretne ugyanígy nyilatkozni.

Kapcsolódó cikkek