brusszel


Főzési tippet ad Gyurcsány

Figyelő Online - Figyelő
2010.11.28  09:34   
mail
nyomtatás
Beszélgetés egy nemzeti radikális bolti eladóval és a citrommártás receptje - Gyurcsány Ferenc blogbejegyzése.
Annának hőemelkedése volt, erősen fájt a torka, ezért aztán nem ment iskolába. Na de mit egyen a gyerek? Mondtam, nem nagy ügy, majd hazaszaladok délben és összeütök valamit kettőnknek - írta Gyurcsány Ferenc blogjában.

Reggel még kivettem két szelet tengeri halfilét a mélyhűtőből (fehérhúsú, tőkehal jellegű jószág volt), és gondoltam csinálok hozzá egy kis citrommártást. De vajat sehol sem találtam. Gondoltam nem nagy baj, hazafelé menet majd beugrom egy kis boltba, és veszek - olvasható a politikus blogján.

Így is történt. Pár utcányira tőlünk van egy aprócska üzlet. Nem is emlékszem mikor voltam ott utoljára, de ez nem is tűnt fontosnak, mert a bolt ott volt, ahol gondoltam, és működött. Beléptem az üzletbe. A pult mögött egy fiatal jóképű férfi, mögötte egy hölgy ült. Társa vagy alkalmazottja lehetett, nem tudom. Köszöntem. Ők megnéztek és viszont üdvözöltek. Beraktam pár kiflit egy zacskóba, és pár csomag vajat. A pénztárhoz mentem.

- Olyan ismerős nekem – mondja a férfi.
- Szokták mondani – feleltem visszafogottan.
- Errefelé lakik? – folytatta a beszélgetést.
- Igen, csak pár utcára innen – böktem ki én.
- Járt már nálunk? - jött az újabb kérdés.
- Régebben, és csak nagyon ritkán – mondtam tárgyszerűen.
- Ugye tudja, hogy mi ellenzékiek vagyunk – jött elő a farbával a boltos.
- Én is az vagyok – bár akkor már sejtettem, hogy nem ugyanarról beszélünk.
- De mi nemzeti radikálisok vagyunk – fogalmazott precízen.
- Akkor nem egy oldalon állunk – tisztáztam a helyzetet.

Ekkor felnézett a pénztárgépből, tekintete tiszta, érzelemmentes volt - idézte a beszélgetést Gyurcsány Ferenc. Mintha csak, arról beszélgettünk volna, hogy melyik a legkeresettebb textilöblítő.k_fn9_cikk_banner

- Látja, ezért jó a demokrácia, maga is és én is szabadon megválaszthatjuk, hogy miben hiszünk, mit támogatunk – zártam le a beszélgetést utólag meglehetősen sutának tűnő módon - idézte a lezajlott párbeszédet a volt miniszterelnök.

Közben fizettem és eltettem a visszajáró pénzt. Kiléptem az ajtón, nem néztem hátra, de biztos voltam benne, hogy utánam néztek. Talán nem akarták elhinni, hogy nincsen patám. De az is lehet, hogy nem gondoltak semmit, csak udvariasan követték szemükkel egy új vevőjüket.

A citrommártás jól sikerült. Próbálják meg besamel-mártás alapon. Csak egy kis citrombors, kevés reszelt citromhéj (esetleg citromfű), meg frissen facsart citromlé kell hozzá. Halhoz isteni - zárul a blogbejegyzés.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.