Borisz Tadics alighanem elátkozta a percet, amikor Szerbia elnökeként, csaknem egy évvel mandátuma lejárta előtt, lemondott a tisztségéről. Így az alkotmány értelmében új elnökválasztást kellett kiírni, s május 6-án nemcsak önkormányzati, vajdasági tartományi és parlamenti, hanem elnökválasztást is tartottak Szerbiában, majd a hétvégén egy második fordulót is.

A közvélemény-kutatásokban Tadics mind a mai napig Szerbia egyik legnépszerűbb politikusa. Az önkéntes lemondás mögött az a kimondatlan érv állt, hogy a várhatóan rá szavazó tömegek a választások egyéb szintjein is az ő válságkormányzásban kissé megfáradt pártjára, a Demokrata Pártra (DS) adják szavazataikat.

Tomiszlav Nikolics (középen). Ma már szalonképes jobboldali. Fotó: MTI

OTTHON MARADTAK
A május 6-i választási forduló igazolta a demokraták várakozásait. Az egyfordulós parlamenti választáson a DS kiválóan szerepelt. Összességében ugyan 1,5 százalékkal elmaradt fő riválisától, a Szerb Haladó Párttól (SNS), de lényegesen jobb koalíciókötési potenciálja miatt bizonyosnak látszott, hogy ők alakíthatnak kormányt. Az elnökválasztás szintjén ráadásul a DS-es Tadics az első fordulóban több szavazatot kapott az SNS-es Tomiszlav Nikolicsnál.

Az első fordulót hiába hozta Tadics egy hajszállal, a kiesett jelöltek is hiába biztattak az ő támogatására, mégis Nikolics nyert. Az elsődleges ok az alacsony részvételi arány: mivel a publikált közvélemény-kutatási eredmények Tadics fölényes, 58-42 arányú győzelmét jósolták, a demokraták szavazói a kellemes késő tavaszi vasárnapon inkább más programot választottak. Azt sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a DS kormányzása korántsem volt sikertörténet. A szavazók egy része meg akarta büntetni a demokratákat. <#zaras_figyelo#>
A 2008-as kampányban a demokraták legfőbb választási ígérete ugyan az EU-csatlakozás felgyorsítása volt, és ha csak hetekkel a választások előtt is, de végül sikerült megkapniuk a tagjelölti státust. Ám ezenkívül a gazdaság felpörgetését is elvárták a választók. Ez azonban nem történt meg: sok szempontból ma valóban rosszabb Szerbia gazdasági helyzete, mint négy éve volt.

A legnagyobb probléma egyértelműen a munkanélküliség: a korábbi 14-ről mára csaknem 24 százalékosra nőtt a munkát keresők aránya. A főbb makrogazdasági mutatók romlást, de legalábbis stagnálást mutatnak, magas költségvetési hiány mellett. Az erőre kapó infláció napi szinten is érezteti hatását a szavazók életében, akik ráadásul erre a paraméterre különösen érzékenyek. Még tíz éve sem volt, amikor a gyorsan kialakult hiperinfláció a teljes szerb középosztály megtakarításait megtizedelte.

Különösen aggályos a gazdaság nehézkes tőkevonzó képessége. Több szempontból Szerbia versenyképes befektetési célpont is lehetne. Képzett munkaerővel rendelkezik, kedvező az adókörnyezete, az Oroszországgal kötött, gyakorlatilag vámmentes kereskedelmi egyezménye is e mellett szólna, ám a befektetők mégis bizonytalanok, elsősorban a politikai kockázatok miatt. És újabban már nem a radikális, nacionalista politikai erők esetleges előretörése vagy éppen valami Koszovóval kapcsolatos friss fejlemény jelenti a fő kockázatot. Sokkal inkább a politikai rendszer korrupciója, beleértve a kormányzó demokraták kétes ügyeit.

Jellemző, ahogyan 2010-ben a magyar HVG-t is kiadó WAZ csoport, egész Európa egyik mértékadó lapkiadója távozott a szerb piacról. A cég vezérigazgatója, a veterán német politikus, Bodo Hombach, aki a Balkán történetének legmozgalmasabb éveiben a Délkelet-európai Stabilitási Paktum vezetője volt, a Handelsblatt hasábjain kelt ki a szerb kormány ellen. Azzal vádolta meg őket, hogy titkos paktumok kötik egyes szerb oligarchákhoz, akik megkárosították a német vállalatot.

Nem sokkal a választás előtt ráadásul Szerbia egyik kulcsbefektetője is elhagyta az országot. A smederevói Sartid acélmű tulajdonosa, a US Steel 1 dollár jelképes összegért visszaadta a szerb államnak az 5400 alkalmazottat foglalkoztató, de már évek óta veszteséges vállalatot. Márpedig ez egymagában a teljes szerb export 10 százalékáért felel.

FIGYELMEZTETŐ JEL
Szintén kudarcot jelentett a szerb kormány gazdaságpolitikájának, hogy privatizációs tervei köddé foszlottak. Érdeklődés hiányában a kormány nemcsak a nemzeti légivállalatot, a JAT-ot nem tudta eladni, de a családi ezüst egyik utolsó, igazán értékes darabját, a Telekom Srbiját sem. A távközlési cég 51 százalékáért még a múlt év elején is 1,4 milliárd eurót remélt, de az egyetlen ajánlattevő, a Telekom Austria ennél 300 millióval kevesebbet ajánlott. Így végül nem jött létre az ügylet.

Az elnökválasztás második fordulója előtt figyelmeztető jel lehetett, hogy a parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot az SNS gyűjtötte be. A kérdés csak az volt mindvégig, talál-e partnereket, akikkel együtt többséget szerezhetne a szkupstinában (parlamentben). A mérleg nyelve a harmadik legtöbb szavazatot begyűjtő erőt, az egykor Milosevics pártjaként hírhedtté vált, de azóta hagyományos baloldali mozgalommá szelídült Szerb Szocialista Párt (SPS) lehetett volna. A szocialisták még Milosevics idejében együtt kormányoztak a radikálisokkal, de az előző ciklust már a DS koalíciós partnereként dolgozták végig. Mivel végső soron mindkét oldalt kiegészíthették volna, az elnökválasztás két fordulója között kérethették volna magukat egy kicsit. Azonban mindössze néhány nap gondolkodási idő után megújították koalíciós szerződésüket a DS-szel. 

Most Nikolics váratlan elnökválasztási győzelme többféle új forgatókönyv lehetőségét is felveti: a szocialisták akár fel is rúghatják megállapodásukat a DS-szel, és esetleg a miniszterelnöki pozícióért cserébe átállhatnak az SNS-hez. De a DS és az SNS akár nagykoalíciót is alakíthat, azaz a szocialisták ebben a kombinációban két szék között a pad alá eshetnek.

Kapcsolódó cikkek