brusszel


Jacko anyja kártérítést akar

Figyelő Online - Figyelő
2010.09.16  10:43   
mail
nyomtatás
Gondatlansággal vádolja Michael Jackson koncertszervezőjét a tavaly nyáron elhunyt popsztár édesanyja. Az asszony kártérítést követel, és a bírósághoz fordult.
Katherine Jackson a maga és néhai fia három gyermeke nevében nyújtott be keresetet egy Los Angeles-i bíróságra, amelyben azzal vádolta meg az AEG rendezvényszervező céget, hogy anyagi érdekeit szem előtt tartva nem gondoskodott a rossz állapotban lévő sztár egészségéről, és nem biztosított számára megfelelő orvosi ellátást.

bal_fn8_cikk_kapcsA perirat részletesen kitér arra, hogy a nagy londoni visszatérő koncertsorozatra készülő Jackson a próbákon készült felvételek tanúsága szerint állandóan fázott, indokolatlanul melegen volt öltözve és szemmel láthatóan nem érezte jól magát, ám a koncertszervezők egyetlen próbát sem engedtek elhalasztani, hogy lélegzetvételhez juthasson az énekes.

Katherine Jackson hanyagsággal vádolta a szervezőcéget azért is, mert Conrad Murrayt bízták meg fia orvosi kezelésével. A kereset szerint az AEG felelős az orvos által hozott hibás döntésekért. A Jackson halála ügyében lefolytatott vizsgálat után az orvost gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg, de Murray ártatlannak vallja magát.

A sztár édesanyja kártérítési igénnyel lépett fel legidősebb unokája, Prince Michael képviseletében is, akit a dokumentum szerint komoly megrázkódtatás ért, mivel tanúja volt apja haldoklásának.
k_fn9_cikk_banner
Michael Roth, az AEG szóvivője kijelentette, hogy nem látták a keresetet, ezért egyelőre nem nyilatkoznak az ügyben.
Michael Jackson 50 esztendős korában hunyt el egy Los Angeles-i kórházban 2009. június 25-én. A halottkémi vizsgálat kiderítette, hogy a sztárt folyamatosan erős nyugtatókkal és műtéteknél használatos altatóval kezelték álmatlanság ellen, és ez vezetett a halálához.

Az énekes apja, Joe Jackson korábban a szövetségi bíróságon perelte be Conrad Murrayt fia haláláért. A felhozott vád szerint az orvos gondatlanul járt el, és hazudott a Jackson újraélesztésén fáradozó kórházi orvosoknak. Murray ügyvédje szerdai beadványában indítványozta, hogy a bíróság ejtse az ügyet.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.