brusszel


Bányászok közé ment Schmitt Pál

Figyelő Online - Figyelő
2010.09.02  14:42   
mail
nyomtatás
Hat évtized alatt Magyarországon igencsak megváltozott a bányászat nagyságrendje, feladata, illetve módszere, és bár mások a követelmények, más a cél és a technológia, a bányászat nemzetgazdasági jelentősége megmaradt - hangoztatta az államfő az észak-borsodi Kazincbarcikán csütörtökön, a hatvanadik központi bányásznapi ünnepségen.
Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőjében rámutatott: a bányászat napjainkban építési, energiaellátási feladatokat lát el, ezek pedig egy közösség életében öröke szóló feladatok. A nemzetnek szüksége van azokra, akik ellátják, biztosítják mindezt.

A hazai felhasznált energia mintegy 38 százalékát Magyarországon állítják elő, és ebben a bányászatnak még mindig kimagasló szerepe van - tette hozzá.
"Pontosan tudjuk, milyen nagyszerű emberek a bányászok", a hatvan esztendős Magyar Bányászati Szövetségnek köszönhetően pedig évek óta ünneplik a bányászokat. Ráférne a társadalom más területeire is az a fajta összefogás, összetartozás, amely a bányászokat jellemzi - fogalmazott az államfő.

Sportolói múltja kapcsán kitért arra, hogy az értékteremtő munka mellett a bányászközösségek kultúrát, sportot teremtettek. Számos jeles sportoló bányászközösségből származik, és a szakma segítségével válhatott eredményessé - emlékeztetett Schmitt Pál.

Szólt arról, a bányászok olyan tudás birtokosai, amely egyidős az emberi civilizációval, és amiért nagyon keményen meg kell küzdeni.

A köztársasági elnök a magyarországi bányászat számára beszédében megmaradást és változva fejlődést kívánt, amely a változatlan értékekre, a hagyományokra épít, de új személettel, fejlesztéssel. Hozzáfűzte, a bányászati szövetség e kettős célnak fontos letéteményese, hiszen szakmai érdekképviseleti munkájában a múlt értékei és a régiek tapasztalata összetalálkozik a jelen változásaival, a jövővel.
k_fn9_cikk_banner
Rabi Ferenc, a Bánya, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy egy év híján 225 évvel ezelőtt kezdődött az iparszerű szénbányászat a borsodi szénmedencében. Nagy tudás halmozódott fel az idő alatt, és ma már sajnos csak egyetlen mélyművelésű szénbányában érvényesülhet, Márkushegyen, amely reményeik szerint minimálisan 2014-ig működni fog.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.