Van egy brutálisan direkt kérdés, amelyet minden magyar állampolgárnak gyakorlatilag már az első munkahelyén, az első munkanapján fel kell tennie magának: mit tegyek, hogy nyugdíjasként majd ne haljak éhen? A kérdésnek most éppen a második nyugdíjpillér, a magánnyugdíjpénztárak végső kiürítése, állami visszaszorítása ad aktualitást. A friss fejleményekről külön cikkben is olvashatnak, de mindenekelőtt nézzük meg a helyzetet egy kicsit távolabbról!

Magyarországon az állam az utóbbi időben sajnos egyre álságosabb módon azzal hitegeti a polgárait, hogy biztosítja az időskori megélhetést azáltal, hogy állami, öregségi nyugdíjat fizet, ha eljön az idő. Vajon ezt el is fogadjuk az államtól?

Fotó: Getty Images

A magyar állampolgárról sok szociológus és közgazdász szereti azt láttatni, hogy a boldogulását az államtól váró, pénzügyileg analfabéta birka, aki nem öngondoskodik, azaz nem is gondolkodik a jövőjéről. Nem kétséges, sokak tekintetében lehet némi igazság ebben a nem éppen hízelgő véleményben, de Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő elnök-vezérigazgatója árnyaltabban látja a helyzetet. Szerinte 2010 második felétől a magyarok egyre többet hallottak a nyugdíj-problematikáról, az előtakarékossággal kapcsolatos kérdésekről, ez a téma belekerült a közbeszédbe és a közgondolkodásba. Az más kérdés, hogy előbb a devizahitelek törlesztőrészleteinek emelkedése, majd a végtörlesztés lehetősége, illetve részben a válság, a munkanélküliség miatt ez a tudatosság nem jelenhetett meg az intenzívebb előtakarékosságban. Vagyis viszonylag reálisan látjuk a helyzetet, csak éppen nem tudjuk még aprópénzre sem váltani mindezt, azaz képtelenek vagyunk havonta, rendszeresen 5-10 ezer forintot félretenni. Pedig ez sok esetben a pénztelenség ellenére is mentális kérdés, mert az alacsony jövedelmekből is sokat költenek az emberek „léhaságokra”.

Sokan sokféle számítást közöltek már arról, hogy a magyar állam mennyire lesz képes vagy éppen képtelen eltartani polgárait. A gazdasági és demográfiai számítások részletei nélkül villantsuk fel egy pillanatra, hogy egy ma 30-40 éves munkavállaló mire számíthat! Miközben nem is olyan régen szinte ugyanakkora volt egy nyugdíjba vonuló munkavállaló utolsó fizetése, majd az első nyugdíja, ez a helyettesítési ráta egyre apad, egy jobb fizetésnél ma már csak legfeljebb fele-harmada-negyede lesz a helyettesítő nyugdíj. Sőt, a nem is olyan távoli jövőben jó eséllyel már csak valami öregségi segélyféle jár a legtöbb mai munkavállalónak, mai értéken 30-40-50 ezer forint, vagy ha egyszer tényleg eurónk lesz, 100-150 euró.

ÖNGONDOSKODÁS
Ezzel talán az éhhalál ellen védve leszünk, de valójában mindenkinek a saját előtakarékosságából kell fedeznie életszínvonala megtartását. Aki pedig nem öngondoskodik, az majd olyan nem éppen vonzó életstratégiák között mérlegelhet, mint a lakás felélése, eladása és visszabérlése, esetleg a gyermekeink, szerencsésebb családtagjaink pumpolása.<#zaras_figyelo#>

Az adatok megtekintéséhez kattintson!

Vagy maradhat a vak hit valamilyen ma még nem körvonalazódó gazdasági növekedésben, a sok fiatal munkavállalóban, a mindent forradalmasító robottechnológiában, amely mindenkinek elhozza a jólétet.

Nos, nem hozza el, sőt érdekes demográfiai fordulat előtt állunk. A föld népessége hamarosan eléri a csúcspontját, mintegy 10 milliárd fős tetőzés után egyre kevesebben leszünk, a sok idős embert még kevesebb fiatal próbálja majd eltartani. No persze ez azért még egy évszázaddal arrébb van, de látni fogjuk, főhet a feje egy mai munkavállalónak is. Igaz, főhet máshol is, hiszen az állami, öregségi nyugdíj máshol sem elég, sőt egyáltalán nem is bevett a világban. Európából nézve csalóka lehet a kép, de a mai rendszer szerint csak a világ minden negyedik munkavállalójának lesz valamilyen állami nyugdíjjogosultsága. Európán kívül alig ismerik ezt a nyugdíjformát, Ázsiában leginkább a család jelenti a generációkon átívelő társadalombiztosítást, az angolszász világban pedig az aktív évek öngondoskodásán van a hangsúly.

Itthon is egyre inkább ez utóbbi felé tolódik a hangsúly, marad az előtakarékosság! Ezúttal ennek elsősorban nem az intézményrendszerét, vagyis a megmaradt önkéntes és kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítási formákat, az önkéntes nyugdíjpénztárakat, a nyugdíj-előtakarékossági számlát (nyesz) vagy a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatókat szeretnénk elemezni. Ahogy nem is az állami ösztönzőkön, a megtakarítási instrumentumokon mennénk végig, egyszerűen számításokkal is szeretnénk deklarálni, hogy „ezt egy életen át kell játszani”, vagyis nem lehet elég korán kezdeni a felhalmozást.

Vannak a szükséges megtakarításokkal kapcsolatban erősen leegyszerűsített általános hüvelykujjszabályok. Például ha a nyugdíjas éveinkben szükséges havi jövedelemkiegészítés 150-szeresét felhalmozzuk előzetesen, vagy ha aktív éveinkben mindig megtakarítjuk a keresetünk harmadát, akkor semmilyen életszínvonal-romlást nem szenvedünk el. Ezek jól hangzanak, de nem biztos, hogy igazak. Ami azonban biztos, minden hónap számít, minél hamarabb kezdi el valaki az időskori jövedelemkiegészítésre a gyűjtést, annál több esélye van. Hiszen ha hosszú a felhalmozási idő, akkor nagyon segítenek az évenkénti megtérülések, nagyságrendekkel kevesebbet kell havonta félretenni, ha több éven át dolgozik a hozam is.

Az OTP Bank által számolt öngondoskodási index azonban sajnos aktuálisan azt mutatja, hogy az elmúlt időszakban éppen ellentétes a trend, éppen csökkent a magyar lakosság öngondoskodási képessége. 2011 júniusa és 2012 márciusa között 63 százalékról 56-ra apadt azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzügyi öngondoskodási formával. Ebben elsősorban a végtörlesztésre felhasznált családi források felhasználása, a padlás kisöprése játszhatott szerepet. Azonban Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint a nehezebb körülmények között sem szabad lemondani az előtakarékosságról, hiszen akár havi pár ezer forinttal is sokat tehetünk azért, hogy növeljük hosszú távú anyagi biztonságunkat.

A Raiffeisen Capital Management megbízásából a GfK Hungária is tanulmányt készített a magyarok egyéni nyugdíj-előtakarékossági hajlandóságáról, és az eredmény itt sem éppen hízelgő. Sokakban eleve tévképzet él, a megkérdezettek 39 százaléka a jelenlegi havi jövedelmének megfelelő vagy annál is magasabb öregségi nyugdíjra számít. Christa Bernbacher, a Raiffeisen Capital Management Kelet-Közép-Európával foglalkozó részlegének vezetője szerint a tőkepiac kínálta lehetőségeket pedig egyáltalán nem használják ki a magyarok, mindössze egy százalék keres ilyen célból befektetési alapokat. A többség azonban realisztikus, egyre kevésbé bízik abban, hogy az állami nyugdíj biztonságot kínál – véli Bacher János, a GfK Hungária ügyfélszolgálati részlegének vezetője. Ennek ellenére még mindig 19 százalékra tehető azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy az egyéni nyugdíj-előtakarékosság kérdése rájuk nem vonatkozik. A nem öngondoskodók egy részének bevallottan nincs pénze az előtakarékoskodásra, mások szerint a nyugdíjkorhatár még túl távoli. Megint mások az egész nyugdíjrendszert túl bizonytalannak tartják ahhoz, hogy előre takarékoskodjanak. Aligha kérdés, mindenki téved, aki magas nyugdíjban reménykedik, aki szerint ráér később elkezdeni a felkészülést, vagy aki éppen a rendszer kiszámíthatatlanságával menti fel magát a felkészülés alól.

Vízkeleti Sándor ebben az összefüggésben felveti az állami ösztönzők lehetséges reformját is (tavaly a Nemzetgazdasági Minisztérium készített átfogó tanulmányt az öngondoskodási reformjához, a folyamat ősszel megakadt). A mai magyar támogatási rendszerben ugyanis egyedül az önkéntes pénztárak olyan formák, amelyek támogatják a rendszeres, havi megtakarításokat, a tartós befektetési szerződés vagy a nyesz az év végén elegendő megtakarítással rendelkezők ösztönzésére optimalizált, a kis jövedelműek és alacsony szja-befizetők számára nem eléggé vonzó. A legfontosabb a kis összegű, rendszeres megtakarítások ösztönzése lenne, miként például Németországban, ahol már vannak olyan módozatok, amelyekben a rendszeres megtakarító választhat az adókedvezmény vagy valamilyen állami megtakarításkiegészítés között. Utóbbi esetben az állam a rendszeres megtakarításokat kiegészíti, mert tudja, hogy nagyon fontos társadalmi problémát kezel mindenki, aki öngondoskodik.

ÉS AKKOR A SZÁMOK
Mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy mekkora az a megtakarítás, amelyet össze kellene szedni a nyugdíjas évekig, hogy legalább valamennyire nyugodtan dőlhessünk hátra. Érdemes azon elgondolkodni, hogy ki hogyan képes felhalmozni a nyugdíjba vonulásig a tisztes öregkorhoz minimálisan szükséges, mai áron 40-50 millió forintot. A kérdés persze valójában modellezhetetlen, hiszen rengeteg a változó. Meddig fogunk élni? Hány embert szeretnénk eltartani? Milyen életszínvonalat szeretnénk finanszírozni? Milyen átlagos havi kiadással számolunk? Mekkora lesz az infláció? Megtakarításainkat milyen hozammal tudjuk befektetni?

Egy családos ember ráadásul ritkán számolhat úgy, hogy élete végéig pusztán feléli a vagyonát, hiszen biztosan vannak céljai a gyermekeivel kapcsolatban, taníttatás, lakások vásárlása, örökség hagyása. Nézzünk mindenesetre néhány nagyon leegyszerűsített számítást!


Mellékelt táblázatainkból láthatjuk, ha semmilyen örökséghagyással nem számolunk és mindent felélünk, akkor 8 százalékos (viszonylag magas) megtakarítási hozam mellett is 35,3 millió forint előzetes megtakarítás kell ahhoz, hogy húsz nyugdíjas évünk alatt havi 300 ezer forintot tudjunk használni. Igen ám, de vajon húsz év elég lesz-e, mi van, ha túléljük a tervezett életkorunkat? Ha pusztán a mai magyar várható élettartamadatokat nézzük (nőknél 78, férfiaknál 70 év), azt is gondolhatnánk, hogy igen jó eséllyel elég lesz, ám a képlet sokkal bonyolultabb. Az átlagos várható élettartam ugyanis sokféle adatból keveredik ki. Márpedig az a férfi, aki megéli a nyugdíjkorhatárt, már sokkal magasabb várható élettartammal rendelkezik, hiszen a nagy átlagot lehúzzák a korábban elhalálozók. Nálunk ráadásul nem is csak az országon belül van hatalmas különbség (a nyugati részen sokkal tovább élnek az emberek, mint az északkeletin), de akár Budapest két kerülete között is óriási lehet az eltérés. A budai hegyekben „norvég” adataink vannak, a Józsefvárosban „fekete-afrikaiak”. Ráadásul a várható élettartam még ma is folyamatosan emelkedik, igaz, jó eséllyel a nyugdíjkorhatár is. Ha pedig valaki ma öngondoskodáson agyal, akkor ő jó eséllyel nagyon sokáig él. No nem maga a gondolkodás segíti a hosszú életet, de a szakemberek (pénztárak, biztosítók munkatársai) megfigyelték, hogy az általános KSH-adatok ritkán igazak az ügyfeleikre, hiszen azok az előtakarékoskodók, akik valamilyen hosszabb távú öngondoskodásban gondolkodnak, jellemzően az élet más területein is előrelátóbbak. Vagyis például az egészségügyi kérdésekben is tudatosabbak, anyagi körülményeik is jobbak, ha egyáltalán felmerül náluk az előtakarékosság mint téma. Éppen ezért az öngondoskodók szinte biztosan egyfajta társadalmi elitet is jelentenek, és szinte biztosan tovább élnek, mint egy átlag magyar.

Ez persze legyen a biztosítók és a pénztárak, az életjáradékot kalkulálók gondja, de hogyan számoljon az, aki maga szeretné bebiztosítani a jövőjét? Nézzük tehát a szükséges felhalmozást!

Nyolcszázalékos kamatszint mellett valahol 60-80 millió forint körül alakul az az érték, amelynek már a kamatjövedelmeiből is meg lehet élni, és a tőkerész örökül hagyható. Tekintsünk most el a kamatadótól, és gondoljunk csak bele, ha ma nyugdíjba mennénk, akkor az éves 5-6 millió forint kamatbevétel, azaz a havi 400-500 ezer forint eleinte bőséges megélhetést tesz lehetővé, de a 4-5 százalékos infláció figyelembevételével még a későbbi években is nagyjából elegendő lehet.

Vagy nézzünk egy még döbbenetesebb számot! Ha valaki havonta 100 ezer forintot félre tud tenni, annak még 6 százalékos, mai lehetőségeket látva nem kiemelkedő kamatszint mellett is 32 év alatt 100 millió forintos vagyona halmozódik fel! Igen ám, de azt se feledjük el, hogy a mai agyunkkal kalibrált 100 millió forint 32 év múlva nem ér annyit, hanem 5 százalékos inflációt feltételezve csak „mai” 22 millió forintot, az pedig már kevésbé huszáros. Ráadásul érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy ebben a modellben azért van egy nagyon kedvező feltétel: a megtakarításainknak reálkamata van, vagyis nagyobb hozammal fektethetjük be, mint amekkora az infláció. Ez Magyarországon ma valóban így van, de a világ nagy részén nem ez a helyzet.

A sok matek után persze mindig ott van a kérdés: hogyan lehetséges egy bérből és fizetésből élő embernek 80, 60 vagy akár csak 30 millió forintot felhalmoznia nyugdíjba vonulásáig? Biztosan nem könnyű, de nem is lehetetlen. A rendszeres megtakarítás és a megtakarított pénz fegyelmezett befektetése csodákra képes. Táblázatunkban látni fogjuk, ha valaki képes 100 ezer forintot minden hónapban megtakarítani, és talál egy olyan befektetési portfóliót, amely havi 10 százalékos hozamot hoz, akkor 25 év alatt 100 milliós vagyont ér el. Ha azonban csak nettó 8 százalékos hozam érhető el, akkor ez 100 ezer forintos havi spórolásnál 28 év alatt, 200 ezer forintos spórolásnál pedig 21 év rendszeres felhalmozás után megvan. Ezek az időszakok nagyjából megfelelnek az aktív éveinknek. Aki tehát képes megtakarítani, és alkatilag vagy valamilyen magára kötelezőnek gondolt kényszer révén (például egy életbiztosítás havi esedékes részletének segítségével) valóban folyamatosan megtakarít, az egész messze juthat.

Sajnos vannak azonban olyanok, akik képtelenek bármilyen megtakarításra, egész egyszerűen nincs annyi jövedelmük, hogy a megélhetési költségek, esetleg a korábbi hitelek törlesztőrészlete után elegendő pénzük maradjon bármilyen szintű takarékoskodásra. És vannak azok, akiknek érdemes elgondolkodniuk a „Változtasd meg az életed!” rilkei bölcsességén, mert egy kicsit más fogyasztói kosárral sokkal nyugodtabban nézhetnének a jövőjük elé.

Kapcsolódó cikkek