Mi a baj az egyetemi képzéssel? Mi hiányzik önnek belőle? Legyen szó Amerikáról vagy Magyarországról?

Hatalmas szakadék tátong az üzleti világ és az egyetemi világ között. A mérnököket általában oktató professzorok, azok kutató professzorok. Tudjuk, hogy a kutatóegyetemek a jók. Na, most a kutatásban az eredményt az idézettségi faktorral szokták mérni. Az idézettségi faktor azt jelenti, hogy egy másik kutató elismerésére vágyom. Ebben a szellemben jönnek ki a mérnökök az iskolából, egyetemről. Akkor érzik magukat jól, ha egy másik mérnök, egy szakmabeli azt mondja, hogy hű, ez nagyon klassz volt! Pedig az üzleti világban nem ez kell! Ott az kell, hogy a piac mondja azt, hogy hű, de klassz!k_fn9_cikk_banner

Miért alakult ez így? Miért nem a piac kegyeit keresik az egyetemek?

Mert nem a piacból élnek. Az a baj, hogy a mérnökök lenézik a felhasználókat. A legjobb példa erre, hogy a szoftveresek egymás közt idiot proofnak hívják a jól letesztelt programot. Ez a neve. Ez egy amerikai szleng. Azt fejezi ki, hogy ezt még a hülye is tudja használni. Ami azt jelenti, hogy a vevőt hülyének nézik. Mert mondjuk néha hibázik. Pedig egy szoftveres is hibázik, legalább annyit, mint a vevője. Ez a lenézés, ez a szakmai fölény az akadémiai világban alakult ki. Ezt szeretném nagyon-nagyon az ellenkező oldaláról megközelíteni.
 
A Graphisoftnál nem ez volt a működési modell?

A Graphisoftnál sem volt könnyű, de sok év alatt sikerült átvinni, hogy a programozóink szeressék az építészeket és tiszteljék őket, mert azok szép házakat tudnak tervezni. És esetleg nem az ő szoftveres feje szerint gondolkodnak. Nagy munka volt, de sikerült. És ettől lett jó az Archicad. Ezt akarom megtanítani a szoftvermérnök-hallgatóknak is, hogy tanulják meg szeretni a vevőket. Ez inkább egy szellemiség, de van szimbolikus megjelenése is.

Itt a Graphisoft parkban kialakult egy üzleti-tudományos park. Egy sor nagy cég azért jött ide, mert ide fel tudják venni a legjobb embereket. A park vonzó az ide jövő munkatársak számára. Azért van itt ennyi zöld, azért van az összes autó a föld alatt, azért van a Duna-parton, hogy aki idejön, az szeressen naponta ide járni dolgozni, és minél több időt itt tölteni. Egy tehetséges fiatalnak, aki válogathat az állásajánlatok között, amikor belép az első állásinterjúra, az legyen az érzése, hogy ide szeretne járni dolgozni. És később hiába keresi meg fejvadász jobb ajánlattal, el sem tudja képzelni, hogy elmenjen innen.

Ebbe a környezetbe helyezek egy ilyen oktatási intézményt, hogy ezt kiszolgálja. A szokásos szilícium-völgyi séma ennek pont az ellenkezője. Az úgy alakult ki, hogy ott már volt egy Stanford. Ezért ment oda a többi cég. Így van az Info-Parknál is. Ott volt a Műegyetem, és azért ment oda sok cég. Itt meg már itt vannak a cégek, és azért jön ide az egyetem. A sorrendi különbség mögött hatalmas mentalitásbeli különbség is van.

Ezt hogy érti?

Ahol az egyetemek köré gyűltek a cégek, ott az egyetemek joggal úgy érzik: az a dolguk, hogy vezessék az ipart. Hogy ők mondják meg a tutit, merre megy a világ. És legyetek szívesek figyelni ránk, mert mi tudjuk, mert mi kutatunk, mert ti csak a holnappal foglalkoztok, mi meg a holnaputánnal.

Fotó: Tiszai András

Ma már a vállalatoknak jobban kell tudni, mi lesz holnapután, különben már ma megbuknak. A legjobb vállalatok kutya kötelességüknek érzik, hogy megértsék, merre megy a világ, és sokkal hamarabb rájönnek, mint az oktatási intézmények. Mert ők benne vannak, abból élnek. Egy Graphisoftnak például nem az egyetemről kell megtudni, hogy az építészek mit fognak akarni egy szoftvertől, akár öt vagy tíz év múlva. Mi dolgozunk a vevőkkel, ezért sokkal több információnk van arról, mit akarnak ma, holnap és holnapután.

Az oktatásnak nem vezetni, hanem szolgálni kell az ipart. Ez a hatalmas különbség. És ezt az idetelepülési sorrend is jelzi. Azért örülnek ennek a vállalatok, mert ezt a hatalmas különbséget érzik. És azt is remélem, ezek a vállalatok számítanak arra, hogy a saját dolgozóikat ideküldhetik. Ezekre a tanfolyamokra posztgraduális képzésre, egy-egy kurzuson való részvételre. Meghívtam a Graphisoft user interface-tervezés vezetőjét, hogy tartson ő is egy óra előadást. Előtte elmondtam neki azt az előadást, amit én akarok tartani ezen az egyetemen. Rögtön felvetette, hogy ugye ezt a Graphisoftos fejlesztők is meghallgathatják? Elküldeni őket máshova sok idő lenne. Ha két órára átmegy ide a szomszédba, meg tud tanulni valamit, ami egyébként nehéz lenne.

Ez teszi teljessé azt a misszióját vagy küldetését ennek a parknak, hogy ez igazi high-tech park legyen, ahova a kutató-fejlesztő cég azt mondja, hogy ide kell jönnöm. Mert itt tudom felvenni, megtartani és most már továbbképezni is a legjobb embereket. Nem nehéz látni, micsoda érteket jelent, ha a fiatal kollégák a legjobb amerikai egyetemekről ide jött legjobb diákokkal tanulhatnak együtt. Nemcsak szakmai, de a kapcsolati tőke szempontjából is, hiszen ezekért a diákokért a legjobb amerikai cégek fognak versenyezni.

Bojár Gábor (Fotó: Orosz Györgyi)

Egyetemnek szoktuk nevezni, ön pedig mindig kijavít. Végül egyetem vagy nem egyetem az AIT?

Azért nem egyetem, mert nem ad önálló egyetemi diplomát. Az oktatási programunk nagyon fókuszált, és messze nem olyan széles, mint amilyet egy teljes körű egyetemi oktatás megkíván. A Graphisoftban is azzal tudtunk elérni vezető pozíciót a világban, hogy valamilyen szűk szakterületre fókuszáltunk. Az oktatásban is ezt akarjuk, de a szűk szakterület nem egy egyetem. Ez itt egy részképzés. Szaknyelven úgy hívják, hogy szakirány. Egy egyetemen belül, egy szakon belül egy speciális részterület. Ebben szeretném a legjobbat adni. Nemcsak Magyarországon, hanem a világon.

Nem aprócska cél. Azt szeretné, hogy a világon ez legyen a legjobb képzés ebben a szakirányban?

Ezen a szűk szakterületen azt szeretném, hogy előbb-utóbb elismerjék, hogy tényleg ez a legjobb.

És pontosan mi ez a szakirány az informatikai mérnökképzésen belül?

A lényeget úgy hívjuk, hogy creativ enginering and enterpreneurship, az ipar és az oktatás kapcsolata. Az egész világon Európában és Amerikában is ezen van a legnagyobb hangsúly. Hogy lehetne az oktatást közel hozni a gazdaság igényeihez? Ezt azok tudják igazán megoldani, akik a gazdaságból jöttek. Nem az egyetemi világból.

Nehéz elhinni, hogy ezt az amerikai egyetemek nem tudják. Ők nem képesek megadni a diákjaiknak ezt a tudást?

De, csak elhiszik, hogy ezen belül van olyan terület, amit mi jobban tudhatunk. Például azt, hogy egy kis cég hogyan tud kijutni a világpiacra? Amerikában a nagy cégek jutnak ki a világpiacra. Le is tarolják azt. A kis cégek viszont nem vállalják ennek a költségeit, nincs rá szükségük, elég nagy a hazai piacuk is. A kis országokban viszont még a kis cégeknek is kötelező megtanulni, hogy kell kijutni a világpiacra, mert a hazai piac egyszerűen nem elég. Mi egyszerűen jobban tudjuk, hogy kis cég hogy tud kijutni a világpiacra.

És erre hirtelen nekik is szükségük lett. Mert a marketing átkerült az internetre. Mert ha akarnak, ha nem, a legkisebb cégek is megjelennek a világpiacon. Ezt itt jobban meg tudják tanulni, mert mi még az internetes marketing előtt megtanultuk, a kis cégeknek hogy kell kijutni a világpiacra. Amit mi itt tudunk, azt az amerikaiak tényleg értékelik. Sokáig nem akartam elhinni, hogy az amerikaiak ide akarnak jönni üzletet tanulni, de tényleg van ilyen.

Két dolgot említett az imént. Még miben tartják önmaguknál jobbnak a magyarokat?

Itt hozzájutnak olyan oktatókhoz az iparból és a gazdaságból amilyenekhez Amerikában az egyetemek nem nagyon tudnak. Egyszerűen a méret miatt. Egy ottani Bill Gatest vagy Steve Jobst nem tudnak rábeszélni egy teljes kurzus megtartására. Egy ittenit azért lehet. Itt erre elérhetőbbek a sikeres emberek, hiszen a legjobb amerikai diákokkal találkozni és tanítani őket vonzó feladat.

Úgy tartják, hogy a minőség legalább olyan, mintha az Egyesült Államokban képeznék a diákokat?

Szerénytelennek tűnik, de igen. Ezt tényleg láttam. Ilyen szintű, ennyire gyakorló vállalkozókat, akik a saját területükön elérték azt, amit itt néhányan elértünk, azt azért az amerikai egyetemek teljes kurzusra nem nagyon tudják megszerezni. Meg tudják hívni egy-egy előadásra. De hogy egy teljes kurzust megtartsanak, nem szokták vállalni.

Itt Budapesten hányan dolgoznak a projekten?

Húsz-harmincan. És ez sok. Ezek olyan emberek, akik komoly üzleti siker után vannak. Megengedhetik maguknak, visszavonultak anyagilag, és ezt boldogan és lelkesen csinálják. Gyakran eszembe jut Szekeres Csaba Álomturné című filmje. Azt mondja az egyik Down-kóros szereplő ebben, hogy „csináljunk már valamit!”, „történjen már valami!”. Én is ezt akartam! Nem tudtam olyan embert felhívni a szakmában, aki ne vállalta volna boldogan, hogy eljön egy, két vagy akár három előadásra, vagy akár egy teljes kurzusra is.

A nyári kurzus már elindult, de ez egy kicsit más, mint az ősztől induló. Mennyiben más?

A nyári kb. harmadannyi lesz, mint a teljes szemeszter. Nyáron tizenkétszer két óra egy kurzus, és ebből átlag hármat vesz fel egy diák. Ősszel 24-szer két óra lesz egy kurzus, és legalább négy ilyet kell felvenni, hogy meglegyen a félévre szükséges kreditszám. Egy kurzust általában egy előadó tart, de bevonhat vendégelőadókat. Egyébként húsz ilyen kurzust kínálunk. Ebből öt foglalkozik az iparhoz, az üzleti élethez, a gazdasághoz való közelséggel. Például a multikulturális IT-val. Tehát hogy lehet IT-termékeket nagyon különböző kulturális környezethez igazítani?

Az amerikaiak azt gondolják legtöbben, hogy ha lefordítják valamilyen nyelvre, az elég. Hát nem. Ez kevés. Ennél ez a feladat sokkal többet jelent. Én például azt tanítom majd, hogy kell szoftvercéget csinálni. Elmesélik ezt Amerikában is, de az én sztorim lehet, hogy érdekesebb lesz nekik, mert nem amerikai, és mégis egy kicsit olyan. Egy másik nagyon érdekes kurzus a szoftver „usability”. Hogy mitől lesz egy termék használható és eladható, hogy mik azok az apróságnak tűnő dolgok, amik a használható és sikeres szoftvereket megkülönböztetik azoktól, amik a polcon porosodnak vagy meg sem veszik őket.

A nyári kurzus (Fotó: Tiszai András)

Kik tanítanak majd az egyetemen?

Nemcsak az ipar, hanem az akadémiai világ legjobbjai is. Például Csermely Péter biokémikus hálózatkutató, Falus András biológus. Aztán vendégelőadóként Barabási Albert-László, Lovász László, Babay László matematikusok és hálózatkutatók és esetleg egyszer-egyszer, megígérte, hogy eljön, remélem be is tartja, Simonyi.

Charles Simonyi?

Charles Simonyi. Az ígéret megvan rá.

Amerikából kilenc egyetemről jönnek majd diákok. És Európából jöhetnek?

Egyelőre nem. Magyarországról jöhetnek, Magyarországon a helyek tíz-tizenöt százalékát, azt ingyenesen fenntartottuk a magyar diákoknak.

A magyar diákoknak ingyenes, az amerikaiaknak meg fizetős?

A Magyarok számára csak a posztgraduális képzés lesz fizetős. Ott a cégeknek szeretnénk kiszámlázni ugyanazt az összeget, mint az amerikai diákoknak. Viszont a Műegyetem a legjobb diákjait küldi át hallgatni egy-egy kurzusra. Számukra ingyenes a képzés. Ez a Műegyetemmel való megállapodás része. Arra büszkék vagyunk, hogy a legjobbak idejönnek. Nagyon jó lesz, hogy ezek a diákok ki tudnak alakítani baráti és szakmai kapcsolatot a legjobb amerikai diákokkal. A személyes ismeretségi tőke építéséből az országnak is lesz haszna. És az itteni cégeknek is.

Európából miért nem fogadnak diákokat?

Egyelőre azért nem, mert az amerikai oktatási rendszer egy kicsit más, és mi a képzésünket ahhoz igazítottuk. De van még két oka. Az egyik, amit a Graphisoftban megtanultam, hogy előbb meg kell alapozni egy cég reputációját, és aztán arra építve lehet továbblépni, amikor már megvan a rangja. Ebben hibáztunk annak idején a Graphisoft ArchiCAD-jával, mert azt előbb Európában árultuk és aztán Amerikában. Semmivel nem lett volna Amerikában nehezebb kezdeni, és amit ott felépítettünk, arra Európában tudtunk volna hivatkozni. Amit viszont Európában építettünk föl, arra Amerikában nem tudtunk hivatkozni

Amerikában könnyebb megalapozni egy siker rangját, mint Európában?

Jobban tudok építeni egy amerikai referenciára egy európai egyetemnél, mint fordítva. Az amerikaiak sajnos lenézik a világ többi részét. Ha azt tudom mutatni a tényleg jó holland, német egyetemeknek hogy ide a Harvard és a Princeton küldi a legjobb diákjait, akkor elhiszik, hogy ők is küldhetik.

A másik egyszerű gazdasági ok. Amerikában magasabbak a tandíjak, tehát az amerikai tandíjhoz igazított bevétellel sokkal nagyobb minőséget tudok produkálni. Európában többnyire ingyenes a tanítás, ezért ezt a tandíjat nagyon nehéz lesz Európában érvényesíteni. Márpedig én azt nagyon fontosnak tartom, hogy ennek az intézmények a tandíjból kell megélnie, tehát se alapítványi, se állami támogatásra nem számítok.

Fotó: Tiszai András

Ez már a kezdetektől így van?

Igen. Soha nem értettem hozzá, és most már nem is akarom megtanulni, hogyan lehet állami pénzt megszerezni vagy alapítványi pénzt gyűjteni. A szemeszterenként 13 ezer dolláros tandíjjal nagyon magas és megfelelő elismerést tudok a tanároknak adni és megfelelő környezetet tudok kiépíteni. Ebből fel lehet építeni egy profitábilisan működő egyetemet, ami kizárólag a tandíjból él.

Hány diákot tud és szeretne fogadni az AIT?

Ahhoz, hogy a minőséget tartani tudjuk, körülbelül szemeszterenként száz fizetős diákot és körülbelül tíz-tizenöt nem fizetős diákot.

Említette a Harvardot a Princetont. Ők pár hónapja itt is jártak. Hogy kerültek ide?

Van egy amerikai partnerünk, egy New York-i konzultáns cég, a CEU-nak is dolgoztak már. Ők segítettek fölépíteni a kezdeti kapcsolati hálót.

Mivel vették rá ezeket a rangos amerikai egyetemeket arra, hogy ide jöjjenek egyáltalán megnézni a programot?

Először én voltam náluk. Megmutattam az eredeti tantervet, hogy kik fognak előadni és miről. Tehát voltak olyan partnereink, akiknek hitele volt és akiknek elhitték, hogy érdemes ide jönni. És számítottak a boardban szereplő nevek is. Rubik Ernő nevét mindenki ismeri a világon, de Kroó Norbert és Falus András nevét is elég sok helyen ismerték. A Charles Simonyién és Barabási Albert-Lászlóén kívül.

És őket, például a híresen zárkózott Rubik Ernőt mivel győzte meg, amikor először megkereste az AIT alapításának ötletével?

Neki az tetszett, hogy egy sikeres vállalkozó oktatási vállalkozást akar. Hogy az oktatásból többet ki lehet hozni, és a minőségnek piaca van, és ezt érdemes megfizetni. Ez egy vonzó gondolat.

Na jó, akkor ugorjunk nagyobbat. Hogy indult el ez az egész, miért akart egyetemet csinálni?

Az első gondolat akkor született meg, amikor kinéztük ezt a helyet ’95-ben a Graphisoftnak. Egy új székházat akartunk, mert kinőttük a régieket. Valaki megmutatta ezt az egyébként forgalomtól elzárt helyet, leromlott és borzasztóan romos állapotában, de gyönyörű fekvéssel. A másik lehetőség volt az Info Park, ahol viszont ott voltak vonzerőként az egyetemek. Akkor az építész azt mondta, hogy nézd Gábor, oda ilyen csendes Duna-partot nem tudsz varázsolni. Egyetemet ide viszont tudsz. És akkor ránéztem ezekre a gyönyörű gázgyári épületekre, arról pedig eszembe jutott Oxford hangulata. Ezek sugallták magukból azt, amit egy oktatási intézmény adhat. Azt a korszakot idézték, amikor Budapest fejlődésében az oktatási kultúra is a legmagasabb szinten, a csúcson volt Európában.

Tehát ez egy hangulati döntés volt. Ezenkívül én eredetileg oktató szerettem volna lenni, mert imádok beszélni. És ha már egyetemi tanárnak nem vettek föl, akkor legalább vállalkozóként hadd próbáljak meg visszatérni erre a területre. Aztán egyszer San Franciscóban részt vettem egy vacsorán, ahol sikeres, tőzsdére bevezetett cégek vezetőivel arról beszélgettünk, életünkben mi volt a legdrágább vágy, amit most már a tőzsdére vezetés után ki tudtunk elégíteni? Egyikünk sem vágyott magánrepülőgépre vagy hatalmas kastélyra. Azt hiszem, azért nem, mert az üzletemberek zsigerből utálnak pazarolni. Ha nem így lenne, nem lennének jó üzletemberek. Tehát mi volt a legdrágább vágyunk? Kiderült, hogy mind a hármunké ugyanaz. Hogy a gyerekeinket gond nélkül el tudjuk küldeni a világ legdrágább egyetemeire. Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy Jézus Mária, a világ leggazdagabb embereinek ez a vágya? Akkor nem létezik, hogy ebből nem lehet üzletet csinálni.

Így lett ebből egyetem…

Akkor azt mondtam, hogy ha a Graphisoftot egyszer majd eladom, és a napi menedzsmenttől visszavonulok, akkor ezzel fogok foglalkozni. És hát három évvel ezelőtt sikerült eladni a Graphisoftot. Azért örülök, hogy elnökként még továbbra is tudok segíteni, de most már az időm nagy részét az AIT-vel töltöm, ami ha nem is egyetem, de egy tényleg különleges egyetemi szakirány.

Kapcsolódó cikkek