Nők hátrányban
Magyarországon 100 munkaképes korú nő közül 51 dolgozik, négyen részmunkaidőben. Az uniós átlag ennél magasabb, 100 fő közül 58-at alkalmaznak, 18-at részmunkaidőben. Máltán, Olaszországban, Görögországban viszont még alacsonyabb a nők foglalkoztatási aránya. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint itthon 2011 decembere és 2012 februárja között a 15–74 éves korosztályban 224 ezer munkanélküli nőt tartottak nyilván, ez 2008 eleje óta a legmagasabb adat, és csaknem 12 ezres növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A nők munkanélküliségi rátája is negatív rekordot döntött, 11,3 százalékra nőtt a megelőző évi 10,9-ről.

Munkamozaikok a nagyvilágból
Spanyolország
Az ibériai országban a munkanélküliségi ráta már a 23 százalékot is meghaladja, s az ebből fakadó kollektív szorongást a cégek ki is használják. A fiatal pályakezdő diplomások kevés fizetésért a multiknál rendre 10-12 órát robotolnak. Jellemzően két évig kell keményen húzniuk az igát ahhoz, hogy stabil megélhetést biztosító fizetési sávba kerüljenek. A túlórákat mindenki ingyen dolgozza le. Az utóbbi időben elterjedt gyakorlat lett 3-6 hónapos munkaszerződéseket aláíratni, így elbocsátás esetén a vállalatoknak nem kell végkielégítést fizetni. A fiatalok elé többnyire ilyen papírt tesznek, és gyakran a szerződés utolsó napjáig nem mondják meg, hogy azt megújítják-e. Az irodai munkaidő jellemzően 9-től este fél 7-ig tart, péntekenként délután 3-ig, egy óra ebédszünettel. Sok olyan cég van viszont, ahol júliusban és augusztusban csak 8-tól délután 3-ig kell dolgozni. Az állami alkalmazottak gyakorlatilag érinthetetlenek. Napi 7-8 órát dolgoznak, azt is nagyon kényelmesen: munkaidőben eljárnak reggelizni, és gyakori, hogy délelőtt egyenruhás közalkalmazottakat lehet látni a szupermarketekben, akik éppen a családi bevásárlásukat intézik. A szabadnapok éves száma általában 22, és nem nő a ledolgozott évek után. Egyes szektorok esetében – a pénzügyi például ilyen – 30 nap szabadság jár. Madridban csupán a kisboltokban tartanak sziesztát 2-től 5-ig. A tengerparti városokban gyakoribb a délutáni pihenő, ott még az irodai munkában is beiktatnak egy minimum kétórás szünetet.

Belgium
A nemzetközi nagyvállalatoknál jellemzően az elvégzett munkát és a teljesítményt nézik, az irodában töltött időt kevésbé – általánosnak a napi 8-10 óra mondható. Nem játszik az állásával az, aki ötkor rendszeresen hazamegy egy multitól, igaz, azért ezt kevesen teszik meg – főképp a családosok –, és közülük sokan gyakran otthon este még folytatják a munkát. A túlórákat a legtöbb helyen nem fizetik ki, kivételt a fizikai dolgozók képeznek, ők sok esetben órabért kapnak. Az államigazgatásban dolgozók itt is védettséget élveznek, ám már nyílt titok, hogy két év múlva intézményi reformokat terveznek életbe léptetni. A nyugdíjasok helyét már most sem töltik be, és a biztosnak hitt állások esetében is felmerült a teljesítménymérés bevezetése.

Franciaország
Alapelvként a munka törvénykönyve az irányadó, ettől akkor lehet eltérni, ha a szakszervezetek (amelyek itt jellemzően igen erősek) azt elfogadják – ilyen az európai mércével is luxusnak számító 35 órás munkahét is. Az ezen felüli órákat emellett sok helyen kifizetik. A nagyvállalatoknál a szakszervezetek a szektorális megállapodások mellett külön, vállalatonként is egyeztetnek, kiharcolva egy sor engedményt, így a francia munkavállalók zömének e szempontból nincs oka panaszra. Ennek ellenére szeretnek 10-re járni, délben – ahol csak lehet – kétórás ebédszünetet tartani, délután több kávészünetet beiktatni, és este 7-8 körül hazamenni. Hozzánk, magyarokhoz képest kényelmesen élnek, és a kiharcolt vívmányokból nem szívesen engednének.

Ausztrália
A túlóra itt nem divat, helyette az emberek inkább sportolnak, a természetbe járnak. A munkavégzés korrekt, jókedvű, a határidőket precízen betartják, de nem stresszesek a mindennapok. Jellemzően napi nyolc órát dolgoznak, 9-től 5-ig, az állami és a magánszektorban egyaránt, évi minimum 20 nap szabadsággal. Ausztráliában viszonylag nehéz az állami szférában elhelyezkedni hivatalnokként, nagyon sok kritériumnak kell megfelelni. Cserébe azonban ezek jól fizetett, változatos, izgalmas állások, ahonnan korkedvezménnyel lehet nyugdíjba menni. A munkavállalók rugalmasak, egyik államból a másikba költözés nem jelent gondot.  A vállalkozók körében ellenben nagy a verseny, sokat kell hajtani, innoválni, vásárokra járni. Az emberek zöme ezért inkább az alkalmazotti létet választja.

Csehország
Európa legkorábban kelő nemzete: sokan reggel 7 és délután 3 között dolgoznak. Elképzelhetetlen, hogy például egy gyerekorvos délután vagy este rendeljen, a tanóráknak is korán van végük, az egyetemen akár már reggel fél 7-kor előadások, szemináriumok kezdődnek. A Prágában működő multiknál a dolgozók zöme már átállt a 9 és délután 5 közötti munkaidőre, de vidéken még jellemzőbb a korai kezdés. A fővárosban a verseny is nagyobb a cégek között, s az itt dolgozók jobban elfogadják az esetleges túlórázást is. Mind a privát, mind az állami szektorban fontos és folyamatos az innováció, a dolgozóknak meg kell küzdeniük azért, hogy lépést tartsanak a változással, hogy sikeresek legyenek, s ezáltal megmaradjon a munkájuk. Vidéken és a fővárosban egyaránt nagyon fontos a precíz munkavégzés. A csehek nem munkamániások: a nyolc órát becsülettel ledolgozzák, a nap fennmaradó része azonban a családé, a magánéleté. Az éves szabadság minimum 20 nap, de ez munkakörönként is változhat; az éves szabadnapok számát az egyéni szerződésekben szabályozzák. Sok cég 25, ritkábban 30 nappal csábítja a jelentkezőket. A munkamorál javult, az utóbbi időben több a segítőkész, jókedvű hivatalnok, boltos, szállodás, az elmúlt évtizedekre azért nem ez volt a jellemző.

Gyilkos tempó
Ádám magyar befektetési banki szakember. Még pályakezdő volt, amikor pár hétre Londonba mehetett, akkor és ott szembesült először a hazai és a brit munkatempó közti különbséggel. „Onnantól kezdve nem dobtam el a ceruzát 5-kor, mint a többiek. Akkoriban egy ismerősöm az egyik minisztériumban dolgozott, és órákat töltött azzal, hogy számítógépen focizott a kollégáival, hálózatba kötve. A párnázott dupla ajtók mellett még a hangot is rá lehetett adni” – emlékszik vissza. Később három évet dolgozott a Cityben, s akkor megtapasztalta, hogy az angolszász pénzügyi szektor munkamennyisége semmihez sem hasonlítható. Elég korán, hét óra előtt kezdenek, és a lazább helyeken is legalább 6-ig dolgoznak. A befektetési bankárok ezzel szemben rendre éjfél után végeznek, és a hétvége legalább egyik napját is munkával töltik. „Nemegyszer előfordult, hogy a magyar baráti társasággal összejöttünk szombat este sörözni, és szinte mindenki munkából jött” – illusztrálja a pörgést Ádám. Az igazán dörzsöltek minden percet kihasználnak. Egy alkalommal például Csehországba repültek üzleti útra. A vérprofi bankárok ilyen utakra szándékosan nem viszik magukkal a jogosítványukat, mert fel sem merül, hogy vezessenek. „Zöldfülűként ezt nem tudtam, ezért amikor autóval tárgyalásra mentünk, én másfél órás vezetés után álltam neki hajnali 3-kor a saját részemnek. A reggel kilences meetingre azért persze elkészült” – idézi fel.

Ádám mostanság az Arab Emírségek egyikében dolgozik, egy banknál, állami alkalmazottként. A kollégák kétharmada külföldi, angolszász munkatempóval. A helyiek ezzel szemben ledolgozzák a heti kötelező penzumot (ez 38,5 óra), de gyakran vannak betegszabadságon. Körükben egészen tavalyig szenioritási alapon történt az előléptetés, 2-3 évente. Amikor ezt teljesítményalapúra változtatták, óriási volt a felháborodás. Azóta egészen más a ritmus, s ezt a régiek nagyon nehezen viselik: külföldi utakon sokan rendszeresen lemorzsolódnak napközben, mert egyszerűen nem bírják a napi hat meetinget. „Míg Angliában jellemzően az asztalunknál ebédeltünk vagy munkaebéd volt, Magyarországon és itt is 45 perceket időzünk a kantinban. Itt, az Emírségekben a munkakultúra egyértelműen attól függ, hogy mennyi a magasan képzett külföldiek és a helyiek aránya.”

Párhuzamos programok
Meg kell vizsgálni, hogy a nálunk fejlettebb gazdasággal rendelkező országokban hogyan oldották meg az alacsony iskolázottságúak foglalkoztatását – véli Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének vizsgálatával megbízott miniszteri biztos.

– Mindössze fél évre, április 1-jétől szeptember 30-ig nevezte ki önt Matolcsy György gazdasági miniszter. Mit lehet ennyi idő alatt tenni?
 – A hatályos jogszabályok szerint miniszteri biztos maximum fél évre bízható meg. A női foglalkoztatás bővítésével kapcsolatban ennek az időszaknak a legfontosabb célja komplex elemzés készítése, a legjelentősebb akadályok feltárása.

– Mit érnek a javaslatai, ha a recesszió miatt továbbra sem lesz szükség tömegesen női munkaerőre?
– A növekedéshez elengedhetetlen a szaktudással, kompetenciákkal és motivációval rendelkező humánerőforrás megléte. Többen vizsgálják napjainkban azt a kérdést, hogy milyen okok miatt lehetséges egyidejűleg magas munkanélküliség és sok betöltetlen álláshely. Számos környezeti tényező hatását is figyelni kell. Ilyenek a munkavállalók esetében a demográfia – korösszetétel, iskolázottság –, szakképzettség, munkaadók esetében az ágazati növekedés várható kilátásai. A közeljövőben olyan programoknak kell indulniuk, amelyek a foglalkoztatásban hosszú távon is éreztetik a hatásukat.

– Ismer olyan külföldi programot, amelyet át szeretne ültetni a hazai gyakorlatba?
– A nők foglalkoztatása terén a 40–55 éves korosztályokban nem vagyunk rosszabbak az EU-átlagnál. A fiatalok, a nyugdíj előtt állók, valamint az érettséginél alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők esetében az értékek alacsonyabbak, mint az EU-átlag. Több program megfelelő ütemezéssel történő elindítása járhat eredménnyel. Meg kell vizsgálni, hogy a nálunk fejlettebb gazdasággal rendelkező országokban hogyan oldották meg az alacsony iskolázottságúak foglalkoztatását a miénkénél sokkal magasabb arányban.

Szalai Piroska
Okleveles mérnök, a Veszprémi Egyetemen végzett 1987-ben, jelenleg a Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájában folytatja tanulmányait tudásmenedzsment és foglalkoztathatóság témában.
A Lifelong Learning Magyarország Alapítvány szakmai igazgatója volt; az alapítvány egyebek között női vállalkozóknak is készített fejlesztő- és támogató programot, valamint több, női munkavállalással és tanulással kapcsolatos kutatást végzett.

Egy New York-i yuppie egy napja
A 28 éves John Fairbanks a reggeli fél hatos kelés után manhattani lakáskomplexuma fitnesztermében kezdi a napot. Az egyórás, kiadós kardioedzés után 7-kor már a 49. emeleti, Central Parkra néző irodájában ül, és kezdi meg munkanapját az egyik nagy New York-i befektetési alapnál. John a napi 12 órás munkaidőt könnyen elviseli, sőt ez előrelépésnek számít az első munkahelyéhez képest.

Amikor 21 évesen kikerült az egyetemről, a Morgan Stanley befektetési banki ágazatában elemzőként rendszerint heti 70-80 órát dolgozott. A hosszú hétköznapokon John számára nem nagyon marad idő társasági életre. Munka után a kizárólag organikus és helyi termelőktől beszerzett termékeket árusító élelmiszerboltban vásárolja meg a vacsorának valót, és azt egy tv-műsor mellett fogyasztja el. Vörös húst, kenyeret és más szénhidrátot csak ritkán eszik, zöldséget és tengeri halakat annál inkább. John hétvégenként barátaival és kollégáival jár el szórakozni New Yorkban. Házasságot 35 éves kora előtt nem tervez, mert addig a karrierjére akar összpontosítani.

John önmegvalósitó és karrierre fókuszált élete magyar füleknek több okból is meglepően hangozhat, pedig John megtestesíti a 20-as éveiben járó, diplomás, amerikai generációt. Ők leginkább Amerika „progresszív”, nyugati és keleti parti nagyvárosaiban élnek (New York, Los Angeles, San Francisco). Az általában négyéves egyetemi időszak után a végzős diákok hamar belépnek a munkaerőpiacra, és már 21-22 évesen dolgoznak.