- Milyen megfontolásból vállalták A bombák földjén amerikai forgalmazását azok után, hogy a film 2008 szeptemberében gyakorlatilag észrevétlen maradt a velencei fesztiválon?
Wachsberger: Abban az évben kihagytuk Velencét, és csak pár napra rá, a torontói fesztiválon került a látóterünkbe a film. Ismerve Kathryn Bigelow munkásságát, azzal a biztos tudattal ültünk be a vetítésre, hogy üzleti szempontból értékelhetetlen alkotást fogunk látni. Ám már az első percben annyira megfogott mindkettőnket a film, hogy a vetítés után rögtön leültünk tárgyalni az amerikai jogokról.
Friedman: Pontosan tudtuk, mekkora fába vágjuk a fejszénket. Viszont azzal is tisztában voltunk, mit akarunk a filmmel kezdeni.
Wachsberger: Legnagyobb mázlinkra Torontóban mi voltunk az egyetlen kérők, mert mindenkit elriasztott, hogy a film Velence után a 35. helyen nyitott és zárt az olaszországi toplistán.

ROB FRIEDMAN.
A hollywoodi stúdiókultúrán edződött. PATRICK WACHSBERGER.
Az európai filmforgalmazásból indult.

– Mennyit fizettek az amerikai jogokért?
Friedman: Másfélmillió dollárt.

– Nem rossz üzlet. Bár egy lejárt szavatosságú filmet kellett életre galvanizálniuk ahhoz, hogy két évvel később 6 Oscart kapjon. Milyen receptet használtak?
Friedman: Rafinériát és sok-sok türelmet. Médiakommunikációnkban nem azt sulykoltuk, hogy A bombák földje Irakról szól, hanem azt, hogy ugyanolyan hősökről, mint a klasszikus John Wayne- és Steve McQueen-filmek. Eretnek módon attól a gyakorlattól is eltértünk, hogy rögtön Torontó után nagydobra verjük Észak-Amerikában, mert elpuskáztuk volna az esélyeit.
Wachsberger: Valójában muszájból spájzoltuk, mert 2008 őszén a sajtót teljesen lekötötte az amerikai elnökválasztás, és a film nem kapta volna meg a kellő figyelmet a médiában. Bár Rob akkor sem értett velem egyet, szerintem az is a kezünkre játszott, hogy végül ki lett az elnök.
Friedman: Egy szó, mint száz, nem volt miért kapkodnunk, tehát kivártunk. Hónapokig csak szűk körű vetítéseket szerveztünk a legfontosabb kritikusoknak, s miután szép lassan az egész amerikai szaksajtót a film oldalára állítottuk, 2009 nyarára kitűztük a premiert. És akkor jött a bomba. Szakmai zsargonnal szólva ellenprogramoztunk: a nagy akciófilmek nyári dömpingjének kellős közepén vittük be a filmünket a mozikba, mert ebben a mezőnyben nem akadt mélyebb mondanivalóval rendelkező vetélytársunk. Ugyanakkor még ezt a terítést is óvatosan és fokozatosan csináltuk a mozikban, nehogy elsüllyedjen a film.

– Néhány kritikust könnyű behálózni, de 2009 nyarára a nézőnek már a könyökén jöttek ki az iraki filmek, és a legtöbb meg is bukott.
Wachsberger: A legtöbb? Az összes! Mi is elhasaltunk az Elah völgyével, amelyet nem csupán mi gyártottunk, hanem ugyanaz a Mark Boal írta, aki A bombák földjént! Ennek a mozinak azért volt esélye a talpon maradásra, mert hiteles. Ezért mertünk vele kockáztatni.

– És mikor érezték, hogy sikerült megfordítani a zuhanórepülést?
Friedman: Őszintén? Március 7-én, az Oscar-osztáson! Nekünk ez a film olyan, mint a gyermekünk. Az első perctől fogva pátyolgattuk, simogattuk, dédelgettük, 40 hétig a vásznon tartottuk, és a fénypontján is csak 537 moziban engedtük vetíteni.
Wachsberger: Nagyképűség nélkül teszem hozzá, ezt csak mi tudtuk így megcsinálni.

– Tehát mi a jó filmmarketing titka?
Friedman: Olyan sztorival és mondanivalóval kell előállni, amelyre be akar ülni a néző. Ez a lehetőség minden filmben adott, csak észre kell venni, ki kell elemezni, és ki kell aknázni az összetevőit. És pontosan kell megcélozni a korcsoportot, amelyiknek a filmet szánjuk.

A forgalmazók A bombák földjén kapcsán nem azt sulykolták, hogy Irakról szól, hanem azt, hogy ugyanolyan hősökről, mint a klasszikus John Wayne- és Steve McQueen-filmek.

– Ha ez ilyen egyszerű, akkor a nagy hollywoodi stúdiók miért lőnek annyiszor mellé?
Friedman: Ez ellen mi sem vagyunk bebiztosítva!
Wachsberger: Hát persze, hiszen a Summit nem nagy hollywoodi stúdió, hanem kis apparátus. A forgatókönyv-fejlesztéstől a bemutatóig az összes szakemberünket bevonjuk. Nálunk mindenki tud mindenről, és mindenki bele is szólhat mindenbe. A nagy stúdiók viszont lassú mamutok, és az információ szétforgácsolódik a bürokráciában.
Friedman: A Warnernél és a Paramountnál eltöltött évtizedeimből azt szűrtem le, hogy ha egyszer független gyártó cég élére kerülök, az első dolgom lesz racionalizálni a munkaszervezetet. A stúdiók túlduzzasztott és szemellenzős főosztályai csak a saját érdeküket védik. Értekezletek özönét tartják arról, hogy értekezleteket kell tartani, és a sok bába közt elvész a gyerek. A mi struktúránk azért optimális, mert az összes munkafolyamat áttekinthető. Ketten döntünk, a gyártás a film első forgatási napjától képben tartja a marketinget és viszont. Egy kézben fut össze és azonos célt szolgál a belföldi, a nemzetközi mozi-, tévé-, video- és DVD-forgalmazás, a promóciós anyagok házon belül készülnek, így teljesen egységes és világos a marketingstratégiánk. Minden munkatárs véleményét meghallgatjuk, mert nem vagyunk annyian, hogy ez zavart okozzon. Évente átlagosan nyolc filmet gyártunk, további nyolc jogait kötjük le Amerikára, és több olyan filmet veszünk, amelyeket nemcsak itt, hanem az általunk létrehozott nemzetközi hálózatban is részben vagy egészében mi forgalmazunk.

Amikor a Summit számára felajánlották az Alkonyat megfilmesítési jogát, addig a regényből összesen 4 ezer példány kelt el Amerikában. Miután beindult a marketinggépezet, az eladások másfél év alatt 4 millióra ugrottak, s a film is világsiker lett.

– Csakhogy Önök mind a ketten marketingszakemberek, a filmeket viszont rendezők és forgatókönyvírók készítik, akik egyre többet háborognak, ha a marketing fogja a tollukat és mozgatja a kamerájukat.
Friedman és Wachsberger: Ez nem igaz, nem igaz!
Friedman: Azokat kérdezze, akik korábbi életünkben dolgoztak velem vagy Patrickkel. Nem fognak egyetérteni!
Wachsberger: Például Denzel Washingtont. Vagy Tom Hankst és Julia Robertset, akikkel most kezdjük forgatni a Larry Crowne című filmet. Vagy akár Roman Polanskit, aki személyes jó barátom, és akivel mostani közös filmünk A szellemíró.

– Friedman úr, hadd idézzem egy pár hónappal korábbi nyilatkozatát: a Summit soha nem ölne bele 100 millió dollárt egy filmbe. Még abba a Twilight (Alkonyat – A Szerk.) sorozatba sem, amely részenként közel félmilliárd dollárt hozott a cégüknek, s amelynek a Summit 2008-ban a hollywoodi ranglista nyolcadik, 2009-ben a hetedik helyét köszönheti?
Friedman: A sorozat júniusban bemutatásra kerülő harmadik részére, az Eclipse-re (Napfogyatkozás – A Szerk.) mindössze 58 milliót költöttünk. Számolja ki, végül mibe került nekünk, ha ezt az összeget utólag még tovább csökkentette a kanadai adókedvezmény és a külföldi jogok értékesítéséből származó minimálgarancia.

– Mivel magyarázzák, hogy egyetlen stúdió sem csapott le erre a sorozatra?
Friedman: Még én voltam a Paramount nemzetközi marketingfőnöke, amikor a stúdiónk megvette a regény megfilmesítési jogát, de a kreatívjaink olyan fokon nem tudtak vele mit kezdeni, hogy nem is tudtam a vételről, és az ügy teljesen elhalt. Egy producer kolléganőm, aki közben kivált a Paramounttól, engedélyt kapott, hogy körbejárja a jogokkal Hollywoodot. Felajánlotta a Foxnak, de elhajtották. Akkor hívott fel, hogy leülne a kreatív producerünkkel.
Wachsberger: Ez 2006 októberében történt, amikor az Alkonyat című regényből összesen 4 ezer példányt tudtak eladni Amerikában.
Friedman: Eric Feig, a kreatív producerünk visszajött a tárgyalásról, és körvonalazta a témát. Összenéztünk Patrickkal: Rómeó és Júlia vámpírföldön! Zseniális! Azonnal csapjunk le a jogokra!
Wachsberger: Igen ám, csakhogy a Paramountnak még öt hónapja volt hátra a szerződéséből. Próbáltak ezt, próbáltak azt, de az írónő, Stephenie Meyer csak húzta a száját. Mi ezalatt elkezdtünk tárgyalni vele, és mire dűlőre jutottunk, szépen ki is futott a Paramount szerződése. Azért tudtunk megállapodni Stephenie Meyerrel, mert együtt agyaltuk ki azt a „bibliát”, amely révén a regény integritásának megóvásával adaptálni tudtuk a történetet. Ezek után 2007 januárjában a Sundance fesztiválon egy szűk körű vacsorán felkértük Catherine Hardwickét, hogy rendezze meg a filmet. Márciusban letett elénk egy elsöprő erejű prezentációt, novemberben elkészültünk a forgatókönyvvel – közvetlenül az emlékezetes írósztrájk előtt –, decemberben elkezdtük előkészíteni a filmet, és 2008. január 8-tól forgattunk. Addigra már 4 millió (!) példány kelt el a regényből.

– Hogyan lett a 4 ezerből 4 millió?
Friedman: A kiadó ráerősített, a könyvnek híre ment, és hatalmasat lendített a hír, hogy film lesz belőle. Az internet felrobbant a rajongói blogoktól. Minden a kezünkre játszott.

– Önök ketten 2006-ban a Merrill Lynch 1 milliárd dolláros hiteléből állították új alapokra a Summit Entertainmentet, amely az Alkonyat sorozattal tartja anyagi biztonságát és A bombák földjénnel erősíti a kritikai berkeken belül a sikerét. Mennyire érinti ezt az üzletpolitikát a másfél éve tartó gazdasági válság?
Friedman: Hál’ istennek semennyire, mert nagyon jól teljesítünk, és a hitelkeretünk futamideje még évekig tart.

– Hollywoodban most mindenki Önöket csodálja, mert megtalálták a művészet és a kommersz tökéletes egyensúlyát. Viszont a stúdiókat sajnos nem ez a példa mozgatja, hanem az, miként tudnák túlszárnyalni az Avatar 2 milliárd dollárra rúgó bevételét. Szándékoznak beszállni a 3D-s ringbe?
Friedman: Eszünkben sincs. Ma a 3D a sláger, holnap valami más.
Wachsberger: A 3D évtizedek óta létezik, csak most megint előhúzták. Nem a forma, hanem a sztori a fontos.

– Csakhogy a stúdiók többségétől nem ezt hallom, hanem azt, hogy kockázatmentes közönségsikereket akarnak finanszírozni a 14–18 éveseknek. Ki fog így filmet csinálni a 30-as, 40-es, 50-es nézőknek?
Friedman: Megmondjam? Mi! Méghozzá boldogan!

Kapcsolódó cikkek