Mitől lenne jó kedve? – kérdez vissza Éva, az egyik fővárosi kórház onkológiai osztályának nővére. „Nincs elegendő kötszer az osztályon, magunk göngyöljük a vattabucikat, s nem mellesleg halálos betegekkel foglalkozunk” – fakad ki azután. Tizenkétórázik havi nettó 80 ezerért. Nemrég tért vissza gyesről; a férje nem a szakmájának megfelelő állásban van, rosszul keres, és ott a lakáshitel. „Most a Rókusba megyek. Hetente kétszer éjszakai műszakot vállalok a krónikus osztályon, valamiből meg kell élni” – mondja még búcsúzóul.

Egészségügyi dolgozók tüntetése. Megélni havi nettó 115 ezerből. Fotó: MTI

Nővérsors 2012 márciusában, Magyarországon. Ám benne van az egészségügyi ellátás egésze, a katasztrofális munkakörülmények, a rossz fizetések, az ágazat átalakításának nyűgével terhelt intézmények világa. És benne van az állami kézbe került fővárosi és megyei kórházak menedzsmentjének bizonytalansága, amelyek már nem merik nagyobb tételben megvásárolni a gyógyításhoz szükséges eszközöket, hiszen csak megbízottként dolgoznak, hamarosan pályázattal döntenek a főigazgatói posztokról. És persze Éva mondataiban benne van az állapota miatt kiszolgáltatott beteg is.<#zaras_figyelo#>

FELZÁRKÓZTATÁSI PROGRAM
„Nem tudni, képes-e elűzni az ápolónők rosszkedvét a nyártól beígért 15-20 ezer forintos béremelés.  Az évtizede változatlan 80-120 ezres jövedelemhez képest ugyan szép az ugrás, ám a havi megélhetést tekintve már korántsem az. Általános, hogy másod- vagy harmadállást vállalnak a munkatársaim, mert közülük minden második családfenntartó, vagy azért, mert elvált, vagy mert a férje munkanélküli” – nyitja ki a közelképet nagytotállá Babonits Tamásné, a Péterfy Sándor Utcai Kórház ápolási igazgatója. Pedig a Péterfy az átlagosnál jobb helyzetben van, 15-20 százalékkal magasabbak a fizetések a besorolási minimumnál, a havi átlagjövedelem nettó 115 ezer forint.

„A közelmúltban bejelentett béremelés elindíthat egy felzárkóztatási programot. Különösen azért gondoljuk így, mert az egészségügyi államtitkárság új közalkalmazotti bértáblát dolgoz ki. Ugyan jelképes a nyárra ígért béremelés mértéke, de ha hozzátesszük, hogy 2002 óta nem volt központi béremelés az ágazatban, reménykedünk” – mondja Balogh Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Ápolási Tanszékének vezetője, a szakdolgozói kamara elnöke. Mégsem teljes az öröme, ugyanis most csak a szerényebb végzettségűek jövedelme nő, a diplomás szakdolgozóké nem, és ez komoly feszültséget okoz a munkahelyeken. Hiszen a többletjövedelmet garantáló műszakpótlék miatt sok diplomás vállalja az ágy melletti munkát. Most előfordulhat, hogy a kevésbé iskolázott kollégája többet visz majd haza a borítékban.

Az adatok megtekintéséhez kattintson!

ÓRIÁSI LETERHELTSÉG
Iszonyú az ápolók leterheltsége, hiszen 5-6000-en hiányoznak a kórházakból. S amíg a 2000-es évek elején a környező országok magyarlakta településeiről évente 600-800 szakképzett dolgozó keresett munkát nálunk, ma már jó, ha 30-40. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az ápolónők átlagéletkora egyes területeken 53 év fölött van, és nincs utánpótlás. „Legnagyobb a hiány a műtős, az aneszteziológiai és intenzív terápiás asszisztensek, a pszichiátriai és az onkológiai szakápolók körében – avat be gondjaikba az elnök. – Van olyan onkológiai osztály, ahol már csak általános szakápolók vannak, akiknek nincs onkológiai szakvégzettségük.” Ennek oka, hogy 2007–08-ban szétverték a korábban jól működő képzési rendszert, a 12 állami szakképző iskolából csupán kettő maradt a fővárosban. A gyógyításhoz szükséges személyi feltételeket előíró rendeletbe nem kellő hangsúllyal került be a speciális ápolói szakképesítés. Eközben a korábban képesítést szerző ápolónők nyugdíjba mentek, vagy nem bírva a terhelést, jobb pénzért a hipermarketek álláskínálatát fogadták el. Sokan pedig külföldön vállaltak munkát, az itthoni keresetük öt-hatszorosáért. Évente 400-500 szakképzett ápolónő hagyja el az országot, ez további terhet rak az itthon maradókra. A kamara elnöke bízik Szócska Miklós államtitkár ígéretében, aki rendvágást ígért az ápolóképzésben. „Szükség van diplomás munkatársakra, de az nonszensz, hogy csupán egy évvel kevesebb idő kell a szakápolói végzettség megszerzéséhez: érettségi plusz három év, így sokan inkább a főiskolát választják” – mondja Balogh Zoltán.

Ezzel együtt is az egykor elitnek tartott ápolónői szakma most is vonzó, ez a képesítés ugyanis biztos megélhetést garantál a fejlett uniós országokban. Így a szétvert állami iskolák feladatát hamarosan átvették a különféle formában működő képzőhelyek. Az alapítványi Pannon Kincstár Gimnáziumban például jelenleg hatvanan tanulják az ápolás fortélyait, de népszerű a fogászati asszisztens és a szociális szakképzés is – tudom meg Varró Éva igazgatóhelyettestől. Náluk a 18 hónapos felnőtt ápolói képzésre érettségizettek jelentkezhetnek, a havi tandíj 25 ezer forint. „Hallgatóink 70-80 százaléka az egészségügyben dolgozik képesítés nélkül, vagy munkanélküli, ők a biztos elhelyezkedés tudatában jelentkeznek hozzánk” – mondja.

Csakhogy a képesítést szerzők többsége külföldre kacsingat. Számos munkaközvetítő cég nemcsak kecsegtető fizetést ígér például Németországban, de ingyenes nyelvtanulást is garantál.

KÓRHÁZI KÖZMUNKÁSOK
Így aztán elsősorban Közép-Magyarország kórházaiban kénytelenek segédápolókat, ápolási asszisztenseket alkalmazni, akik bár fehér köpenyesek, de szakmai segítséget nem jelentenek a túlterhelt szakápolóknak. „A három éve indított közmunkaprogram keretében évente 200 közmunkást foglalkoztattak a kórházak, a Péterfybe nyolcan jelentkeztek. Ám közülük egy maradt a pályán, hiszen sokan nem tudták, milyen feladatra vállalkoztak. Ha az erre fordított fejenkénti egymillió forintot az iskolarendszerű egészségügyi képzés megújítására vagy a jövedelmek kiegészítésére használták volna, nagyobb eredményt értünk volna el” – állítja Babonits Tamásné.

Kapcsolódó cikkek