brusszel


Személyes ügy

Adókedvezménnyel sincs boom a flottaértékesítésben
Figyelő Online - Figyelő
2012.04.03  21:33   
mail
nyomtatás
Elmaradt a lízing és a céges bérlés áfájának visszaigénylésétől remélt boom az autópiacon, mert a vevők adóellenőrzéstől tartanak.
Hiába dörzsölték a kezüket az autókereskedők az idén életbe lépett adókedvezmények nyomán biztosra vett piaci fellendülésben bízva, elmaradt a boom. Pedig a tavalyinál sokkal jobban indult az év a szinte csak céges vevőkből álló magyar újautópiacon: 30 százalékkal haladta meg az idei első két hónap értékesítése a tavalyi január–februárit. Volt olyan márka is, amely a megújult modellpalettájával a tavalyi forgalom háromszorosát érte el januárban. A szárnyaló idei start azonban becsapós: a regisztrációs adó csökkentése miatt ugyanis a vásárlók kereskedői segítséggel a múlt év végéről ez évre papírozták a szerződéseket, hogy élni tudjanak az adócsökkentéssel.

Az áttörést az Európai Bizottság erős ajánlásával kikényszerített áfa-visszaigénylési lehetőségtől várták az autóüzletág szereplői. A céges flották bérlése és a nyílt végű pénzügyi lízing után a vállalkozások az idén ugyanis már visszakérhetnék a befizetett áfát, de úgy tűnik, kevesen teszik. Éppen ez okozza a kereskedők csalódását, mert a vállalkozók valahogy mégsem akarnak élni a 27 százalékos árelőnnyel, nem is vesznek a tavalyinál sokkal több autót.<#zaras_figyelo#>

Okkal tartanak attól ugyanis, hogy a kénytelen-kelletlen bevezetett adó-visszaigénylési lehetőség miatt megcsappant bevételeiről mégsem akar lemondani a költségvetés, ezért az adóhatóság árgus szemekkel figyel. Márpedig az előírások a piaci szereplők egybehangzó véleménye szerint messze nem egyértelműek. A legérzékenyebb pont a cégesen bérelt vagy lízingelt autók magánhasználata, amely után nem szabad visszakérni az adót.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem is rejtette véka alá, hogy továbbra is célirányosan ellenőrzi a céges, illetve a személyi használat elszámolását és az adó visszaigénylését. Ez pedig vészjósló üzenet az adóellenőrzésre cseppet sem vágyó vállalkozóknak.

Az autópiaci szereplők élnek a gyanúperrel, hogy a jogalkotónak nem is állt szándékában teljesen egyértelmű jogszabályt alkotni. Jól mutatja a részletek homályát, hogy a bankok is eltérően értelmezik a magánhasználatot. Van, amelyik három oldalban foglalja össze a visszaigényelhetőség feltételeit, más pénzintézetek viszont 50 oldalas paksamétát adnak útmutatásként az ügyfélnek.

Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára is teljes bizonytalanságot tapasztal az autókereskedőknél, és olyan nagy ügyfélről is tud, aki egyelőre nem is igényli vissza a bérleti díj áfáját egyértelmű iránymutatás híján. A szakember értesülései szerint a NAV még dolgozik az álláspontja kialakításán, és a Nemzetgazdasági Minisztérium sem adott még ki állásfoglalást a témában. Erről javában egyeztet a lízingszövetség a szaktárcával, de még nem jutottak dűlőre.

„Mi is kivárunk, hogy lássuk, hogyan reagál a piac, mert az áfa-visszaigénylés jó lehetőség lesz, csak óvatosan kell bánni a magánhasználat lepapírozásával” – mondja Dávid András, a Chevrolet márka hazai flottaértékesítéssel foglalkozó vezetője. Az egész szakma hasonlóan vélekedik, az autóra vágyó cégvezetők sem kockáztatnak, várnak a vásárlással, amíg megszületik a megoldás.

Ilyen megoldás lehet a kilencvenes években agyonhasznált, ravasz útnyilvántartási programok leporolása, újra hadra fogása. Akkoriban a vállalkozásban használt magánjárművek üzemanyagköltségének elszámolásához használták az agyafúrt programokat, most pedig az adó teljes visszaigényléséhez kell hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a cég lízingelt vagy tartós bérletbe vett személyautóját privát célra egyáltalán nem használták. Az autókereskedők azonban inkább abban bíznak, hogy hamarosan megszűnik a bizonytalanság, ha a szaktárca, illetve a NAV minden homályos részletet tisztázó állásfoglalása megjelenik.

A piac felélesztéséhez önmagában azonban még ez sem elég, fel kell hívni a leendő vevők figyelmét az új lehetőségekre. Sok cég direkt ajánlatokkal bombázza is már a nagyobb ügyfeleket, de Dura László, a Toyota Motor Hungary flottaszakembere csak az év második felére várja, amíg eljut a partnerek tudatáig, milyen lehetőségről van szó. A múlt évihez hasonló, stagnáló  céges és flottaértékesítésre számít az idén, de a céges értékesítésben a nyílt végű vagy operatív lízinget választók számának emelkedését várja a készpénzre vásárlók rovására. A márka nyitni szeretne a lízingszektor felé, amelyben csak
2 százalék körüli a márka részesedése.

Más megkérdezett márkák kitartanak a tavalyinál nagyobb forgalmat feltételező értékesítési terveik mellett, ahogyan a Chevrolet is növelte a tervszámait. Az idei terv lényegesen meghaladja a tavaly összesen értékesített 918 darabot, amelynek teljesítésében döntő lesz, hogyan alakul a flottaértékesítés. Utóbbi ugyanis a múlt évi eladás csaknem felét tette ki.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200