brusszel


A hét hírei röviden

Figyelő Online - Figyelő
2012.04.03  20:39   
mail
nyomtatás
A hét legérdekesebb hazai és nemzetközi hírei
Gyökeresen átszervezik a Benettont
Huszonöt éves tőzsdei jelenlét után a Benetton olasz divatcéget március 30-án törölték a Milánói Értéktőzsdéről. A 76 éves Luciano Benetton alapító és három testvére 210 millió euróért átveszi azt a 25 százaléknyi részvénypakettet, amely még nincs a tulajdonukban. A család szerint csak így menthető meg a cég. Az Edizione családi holding szerint, amelynek autópálya-, repülőtér-, bank- és médiaérdekeltségei is vannak, a tőzsdéről való kivonulás megteremti az átszervezéshez szükséges rugalmasságot. Az 1965-ben alapított Benetton avítt franchise üzleti modelljével az utóbbi időben jócskán lemaradt a spanyol Zara és a svéd H&M mögött.

Önállósodik a Soros fiú
Leválasztja a 25 milliárd dolláros családi vagyonból saját részét Jonathan Soros, a befektetőguru-milliárdos öt gyermekének egyike. Tavaly szeptemberben visszalépett a Soros Fund Management alapkezelő napi irányításából, amelyet egyik testvérével végzett, és most saját céget alapít, maga mellé véve apja egyik kulcsemberét, a kockázatkezeléssel foglalkozó David Kulsart. Jonathan Soros 2002-ig, mielőtt apja cégéhez került, egy amerikai főbíró stábjában tevékenykedett. Annak nincs jele, hogy apa és fia összeveszett volna, de szakértők utalnak rá, hogy tavaly Soros György nagy veszteségeket szenvedett, majd bejelentette, átszervezi cégeit.

Kirakatkivilágítási tilalom Franciaországban
Július elsejétől éjjel 1 és 6 óra között a francia üzlettulajdonosoknak le kell kapcsolniuk kirakataik világítását. Az intézkedés része a környezetvédelmi minisztérium decemberben meghirdetett energiatakarékossági csomagjának. Az éjszakai világítási tilalom 260 ezer háztartás éves áramfogyasztását fedezi Franciaországban.

Itt az új Bosch-vezér
Volkmar Denner lesz a világ legnagyobb autóbeszállítójának, a Boschnak a vezérigazgatója július elsejétől. A cég bejelentése meg nem erősített találgatások végére tett pontot. Denner 1986 óta dolgozik a Boschnál, és 2006 óta tagja a vezetésnek; a cég közleménye szerint elsősorban a dinamikus technológiai változásokkal foglalkozott. Az eddigi vezérigazgató, Franz Fehrenbach júliustól a felügyelőbizottság élére kerül. Denner feladata lesz a Boscht átvezetni az új technológiák korszakába, a cég figyelme az utóbbi időben fokozottan az elektromos autók technológiájára és a megújuló energiákra irányul.

Mosószer mint fizetőeszköz
Az Egyesült Államok Maryland államában elfogtak egy bandát, amely 125 ezer dollár értékű Tide márkájú mosószert tárolt. Nemcsak Maryland államban, hanem a The Daily napilap szerint másutt, például Kaliforniában és Oregonban is gyakorlattá vált, hogy a kábítószer-vásárlók a 15-20 dolláros, lopott Tide mosószerrel fizetnek. A Tide a legnépszerűbb mosószer az USA-ban, és több szupermarketláncban már levették a polcokról. Pénzzé válásának további oka, hogy 100 dolláros készpénzt sok helyütt már nem szívesen fogadnak el az USA-ban. A kábítószer-árusító bandák ráadásul a mosószerrel szó szerint tisztára moshatják bevételüket.

Jobb munkakörülmények – drágább számítógépek
Megdrágíthatja az Apple, valamint a HP, a Dell, az Amazon vagy a Sony termékeit az a megállapodás, amelyet Tim Cook Kínába látogató Apple-vezér kötött a munkafeltételek javításáról a világ legnagyobb elektronikustermék-gyártójával, a tajvani tulajdonú, 1,2 millió dolgozót foglalkoztató Foxconnal. A Foxconn kötelezte magát a 49 órás kötelező heti munkaidő betartására, a bérek emelésére, egészséges munkakörülmények biztosítására, több tízezer új dolgozó felvételére. Korábbi vizsgálatok szerint általános volt a Foxconnál a kizsákmányoló túlmunka. Az IHS iSuppli cég becslése szerint az Apple 8 dollárt fizet egy iPhone 4S összeszereléséért, míg az alkatrészek 188 dollárba kerülnek. A telefon nagykereskedelmi ára meghaladja a 600 dollárt, a továbbértékesítő szolgáltatók pedig tetemes szubvencióval 200 dollár körüli áron adják tovább a fogyasztóknak.

Munkaerő-felvétel a sanghaji Disneylandnél
Tolonganak az érdeklődők a 2015-ben nyíló sanghaji Disneyland első munkaerő-felvételi akciójára. Több mint 100 helyet hirdettek meg, ezeket kínaiakkal akarják betölteni, hogy a létesítményt magukénak érezzék az ország lakói. A China Daily napilap szerint a helyi Disneyland jelentős mértékben hozzájárul majd a sanghaji turizmus és szolgáltatóipar fejlődéséhez. Az építkezés tavaly áprilisban kezdődött a város Putung negyedében, évtizedes tárgyalások után. A parkot, hoteleket, üzleteket, éttermeket és egyéb létesítményeket magában foglaló szórakoztatónegyedet a Walt Disney-csoport és a sanghaji önkormányzat tulajdonában lévő Shendi Group közös beruházásában valósítják meg.

Kínaiak vásárolnák meg a Napoleont
Egy a pekingi kormányhoz közel álló konzorcium tárgyal négy párizsi luxusszálloda megvásárlásáról – értesült a La Tribune. A kiszemelt hotelek között van az orosz származású Kljagin család tulajdonában lévő híres Napoleon Hotel is, a Diadalív szomszédságában, amelyben többek között Ernest Hemingway, John Steinbeck, Orson Welles és Audrey Hepburn is megszállt.

Magic Johnson tengernyi pénzt fizet egy baseballcsapatért
Észak-Amerika történetének legtöbb pénzét költi egy sportcsapat megvásárlására egy befektetői csoport, amelyet Earvin „Magic” Johnson hajdani kosárlabdasztár neve fémjelez. Az 579 millió dolláros adósságban úszó, csőd fenyegette Los Angeles Dodgers baseballcsapatot kétmilliárd dollárért veszik meg. A Los Angeles Dodgers hatszor nyerte el a Word Series bajnokságot, de az utóbbi években, Frank McCourt ingatlanfejlesztő tulajdonlása alatt a csapatról elsősorban anyagi gondjai miatt cikkeztek.

Korlátozza az unió az „egészséges” élelmiszerek reklámját
Drasztikusan korlátozza az Európai Unió az egyes élelmiszerek jótékony egészségügyi hatására vonatkozó hirdetéseket. Az Európai Parlament fogyasztóvédelmi bizottsága a közelmúltban jóváhagyta a bizottság indítványát, miszerint 1600 ilyen típusú reklámot megtiltanak, és mindössze 220-at hagynak meg, olyanokat, amelyek a ballasztanyagokkal dúsított kekszek emésztésre gyakorolt jótékony hatását hirdetik. Viszont nem lehet egyes ételfajtáknak immunerősítő, vagy a szervezet védekező mechanizmusát segítő tulajdonságot tulajdonítani. A bizottság heteken belül összeállítja a végleges tilalmi listát, fél év türelmi időt hagyva a rendelkezés alkalmazására.

Csokoládényúl is lehet szabadalom
Azonnal fel kell hagynia a Lindt termékéhez megtévesztően hasonló, aranypapírba csomagolt, nyakszalagot viselő csokoládényulak gyártásával az osztrák Hauswirth cégnek – döntött az illetékes osztrák bíróság.  Az osztrák családi vállalkozásnak közel 75 ezer eurós perköltséget és kártérítést is kell fizetnie. A svájci Lindt azzal érvelt, hogy az 1952-től gyártott nyulak szellemi tulajdonát képezik, míg a Hauswirth szerint hasonló csokoládényulakat már korábban is gyártottak Európában.

Tilos külön pénzt kérni papíralapú számláért
A T-Mobile mobilszolgáltató nem számolhat fel külön költséget Ausztriában a papíralapú számlákért. Az osztrák legfelsőbb bíróság döntött így a VKI fogyasztóvédelmi szervezet kérésére. A T-Mobile egy ideje 1,89 euró költséggel terheli a papíralaphoz ragaszkodó ügyfelek számláit.

Milliós honorárium a lemondott elnöknek
Emlékiratait írja elnökségének éveiről Christian Wulff, a gyanús hitelügyletei és üzletemberek finanszírozta utazásai miatt lemondott német államfő. Wulffnak, aki egy kolostorban piheni ki az utóbbi hónapok megpróbáltatásait, az állítólag még az idén megjelenő könyvéért hét számjegyű eurónyi honoráriumot ajánlottak fel. Felesége, Bettina a Bild am Sonntag által nem számszerűsített busás összegért ugyancsak könyvet ír arról, amit first ladyként tapasztalt. Az írást eredetileg az elnöki periódus lejárta után akarta megjelentetni, de férje lemondása felgyorsította az eseményeket.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Nézze meg, eltalálta-e a lottószámokat?

Az ötös lottó nyerőszámai.

Superbrands díjas lett a Figyelő

Az idén nyolcadik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország szakértői bizottsága a Superbrands díjakat.

A hét legérdekesebb hírei itthonról és a nagyvilágból

Szlovák multi venné meg a német Burger Kinget - Divatban is utazik a katari uralkodóház - Közel ezer embert felvesz a román Cora - Harmadik kif

Reggeli csúcs a megametropoliszban

Csúcsforgalom a mumbai vasútállomáson.

top200