A kilencvenes évek hajnalán egy fiatal, göndör hajú tinédzser mindennap a híres moszkvai Mitino használtcikk-piacon árulta a portékáját. Kihajtotta hordozható asztalkáját, és kipakolt rá néhány (asztali) telefonkészüléket, amelyet a nap végére jó eséllyel el is adott. Makszim Nogotkov egy volt a sok moszkvai srác közül, aki így próbálta kiegészíteni a zsebpénzét, ám sok tekintetben szemfülesebb volt a társainál. Hamar kiismerte magát a nyüzsgésben, és észrevett egy jó arbitrázslehetőséget: az általában 3800 rubelért megvehető telefonokat kissé rendbe hozva akár 4600-ért is értékesíteni tudta. Ám hiába bizonygatta otthon a szüleinek, hogy tuti üzletre bukkant, a család nem akarta megkockáztatni, hogy a csencselő fiúra nagyobb összeget bízzon. Makszim azonban hajthatatlan volt, rendszeresen kölcsönkért egy barátjától, és két hét alatt többször megforgatta a pénzt a piacon. Egy-két ilyen akció után már saját tőkével rendelkezett, és egyre jobban belelendült az iparszerű adásvételbe. Este, zárás előtt körbejárt és bevásárolt, másnap délelőtt pedig eladott. Nagyon ment az üzlet, a problémát csak az jelentette, hogy középiskolába is kellett volna járnia, ami – pénzügyi szempontból – elvesztegetett időnek számított.

SPONTÁN PÁLYAVÁLASZTÁS
Az 1977-ben született Nogotkov nagyon jó fejű gyerek volt, szerette a matematikát, vonzódott az informatikához, és egészen addig tudományos pályára készült, amíg a piacozás fel nem futott. Nem véletlenül kezdett telefonokkal kereskedni, a műszaki cikkek mindig is érdekelték. Az iskola és a munka közötti egyensúlyt is hamar helyreállította, újsághirdetéseken keresztül kezdett adni és venni, s idővel már csak hétvégén járt ki a piacra, majd hamarosan elszánta magát arra is, hogy saját készülékeket gyártasson. Megvette az alkatrészeket, és az összeszerelést kiadta bérmunkába. Egy Moszkva környéki elektronikai üzemben talált pár szakembert, akinek jól jött egy kis mellékes kereset. Akkoriban indult a digitalizáció, és különösen népszerűek voltak azok a berendezések, amelyek be tudták azonosítani a hívószámot. Havonta húsz-harminc ilyen „intelligens” saját telefont barkácsoltatott össze, ez bőven elég volt arra, hogy anyagi értelemben vígan élje a középiskolás éveit. A telefonbiznisz pár év alatt lecsengett ugyan, Nogotkov azonban ekkor már rendelkezett azzal a tőkével, amellyel ki tudta terjeszteni az üzletét a szoftverekre, a másológépekre és idővel a számítógépekre is. A pályaválasztás ezzel végleg eldőlt. „Akkoriban már nem akartam programozó lenni, több mint tízezer dollárt kerestem egy hónapban, ami egy nagy halom pénz volt, különösen úgy, hogy még csak 18 éves voltam” – nyilatkozott később.<#zaras_figyelo#>

KINÉZETT PIACOK
Önbizalomban nem szenvedett hiányt, ez abból is látszik, hogy 1995 októberében bejegyzett cégét saját magára utalva szerénytelenül Maximusnak nevezte el. Műszaki cikkek nagykereskedésével foglalkozott, néhány barátjával és iskolatársával dolgozott együtt, egy gyárban bérelt 20 négyzetméteres kis irodában. A tanulást azért nem hagyta abba, ám a korábban tervezett tudományos képesítés helyett inkább marketingdiplomát szerzett, 1999-ben. Közben azonban már dübörgött a nagykereskedés. A cég kezdeti stratégiája az volt, hogy Nogotkov megérzéseire hagyatkozva „kinézett magának” az elektronikán belül egy-egy piaci rést, amelyről úgy gondolta, hogy pár éven belül felfuthat, és abban próbált az elsők közé kerülni. Az akkori nagy halak vizeit meg sem próbálta zavarni. Állítja egyébként, hogy a legelső időkben nem gondolt a vagyon felhalmozására. Mint mondja, csak annyit szeretett volna elérni, hogy hosszabb távon se legyenek mindennapos pénzügyi gondjai. Később viszont már pont azért nem űzte görcsösen a pénzt, mert volt neki elég. „Már 1997-től, azaz húszéves koromtól kezdve milliomosnak mondhattam magam, és nem a további felhalmozást tekintettem fő célomnak, hanem azt, hogy valami jót, valami hasznosat tegyek” – mondja. Bár a cég szépen fejlődött, működésének első öt-hat évében nem sok jele látszott annak, hogy országos kereskedelmi óriássá növi ki magát. Az alkalmazotti létszám 100–200 fő között mozgott, és a nagykereskedőnél szinte családias légkör uralkodott, mindenki személyesen ismerte egymást. Idővel azonban mégis kezdték elérni a nagyvállalati szintet, elsősorban azért, mert Nogotkov sorra jó érzékkel vágott bele az új termékek értékesítésébe. Időben mozdult rá például a vezeték nélküli asztali telefonok (DECT) vagy később a hordozható zenelejátszók kereskedelmére, és meg tudta lovagolni a hasonló elektronikai cikkek divatját. „Érdekelt, hogy egy vállalkozást hogyan lehet felépíteni; éppen úgy, mint amikor egy házat húz fel az ember” – mondta a saját maga által diktált növekedési kényszerről. Az 1998-as orosz pénzügyi összeomlást is viszonylag jól élte túl, mert az importált árukészletet ugyan nagyon alacsony áron kényszerült kiárusítani, ám pár hónap múlva újra megindult a növekedés, mert kifejezetten divatos cikkekből állt a portfóliója.

Az áttörést ugyanakkor az ezredfordulón „felfedezett” mobiltelefon-értékesítés hozta meg a társaságnak. Nogotkov csak akkor szállt be, amikor a mobil már tömegtermékké vált, viszont nagyban kezdett játszani, tőkéjének nagy részét mozgósította a terjeszkedésre. Mivel Oroszországban a mobilkészülékek vásárlása kevéssé kötődik a mobilszolgáltatókhoz, a piac sokkal inkább hasonlít a hagyományos elektronikai cikkekére, mint Európa legtöbb országában. A Maximus értett ehhez a szegmenshez, és villámgyorsan leszerződött a vezető gyártókkal, megnyitotta első saját boltjait, és rendkívül nyomott árakkal kezdett piacot foglalni. Az üzlet motorja még jó darabig a nagykereskedelem volt, ebben a társaság rövid idő alatt országosan piacvezető lett, és az innen származó bevétel biztosította a forrást a kiskereskedelmi terjeszkedéshez. Erre szükség is volt, mivel az első boltok nyitását követő fél évben a cég működése veszteségessé vált az óriási kezdeti költségek miatt. Moszkvában minden egyes vevőért „utcai harcokra” kényszerült a társaság, a piac már kezdett telítődni, és az üzletileg a legjobb lehetőségeket kínáló környékeken ott volt a sok versenytárs.



ÚJ MÁRKÁT ÉPÍTETT
A cég ekkorra teljesen megváltozott, mivel kilépett a lakossági ügyfelek piacára és jelentős méretűre duzzadt, így Nogotkov az új korszak nyitányaként egy új márka felépítése mellett döntött. „Rengeteg ötlet merült fel a cégen belül, és a reklámszakemberek is ontották a javaslatokat, végül egy brainstorming után a legjobb tízet futtattuk meg egy fókuszcsoportos felméréssel” – mesélte. Így született meg a Szvjaznoj (jelentése: hírnök), amely mára Oroszország egyik legismertebb márkája lett.

Szvjaznoj-üzlet. Idővel bankfiókká is válna.

Miután a cég kilépett a szélesebb ismertség porondjára, radikális, egymillió dolláros összköltségű reklámkampányba kellett kezdenie, amelyben Nogotkovnak egészen addig – nagykereskedőként – semmilyen tapasztalata sem volt. Benne volt a nagy bukás lehetősége, de a cég végül ebben is sikeres lett, az általános vélekedés szerint pont azért, mert Nogotkov nem követte el azt a hibát, hogy nagyvállalati méretben is magának tartsa meg az üzleti döntések kizárólagos jogát. A híresen jónak tartott Szvjaznoj-reklámokat például hiába készíttetik értelemszerűen külsős specialistákkal, azokat mindig egy öt-hat fős belső vezetői mag találja ki. Nogotkov nem a felajánlott lehetőségek közül szeret választani, hanem ő maga találja ki a potenciális forgatókönyveket, amelyeket aztán megoszt a bizalmasaival.

A kiskereskedelmi láncnak 2005 végére már több mint 850 üzlete volt Oroszország 170 városában, piaci részesedése meghaladta a 12 százalékot, Moszkvában és környékén a 30 százalékot. Makszim Nogotkov ezzel belépett a nemzetközileg is jegyzett fiatal orosz vagyonos emberek közé, tényező lett, akire a nagy halaknak is oda kellett figyelniük. Rögtön meg is találta őt Jevgenyij Csicsvarkin, a legnagyobb vetélytárs, az Euroset akkori tulajdonosa, azzal vádolva meg Nogotkovot, hogy üzletpolitikájában kezdettől fogva őt másolja. Nogotkov válasza erre mindig az volt, hogy a modellt Csicsvarkin is átvette, azt ugyanis a Carphone Warehouse találta ki Angliában, még 1989-ben. Érdekes egyébként, hogy míg Nogotkov tizenévesen a Mitino piacon ügyeskedett a telefonjaival és a számológépeivel, a pár évvel idősebb Csicsvarkin a város másik részén, a luzsnyiki piacon hasonló stílusban ruhákat és cigarettát árult. Ők ketten nem mennek a szomszédba, ha ötleteket akarnak szerezni a másik bosszantására. Amikor például a Szvjaznoj 2011 elején egy elhibázott üzleti döntés miatt készletezési problémákba futott bele, és számos boltját be kellett zárnia, Csicsvarkin azonnal kibérelte az összes érintett helyiséget, és pár nap alatt Euroset márka alatt újranyitotta.

Nogotkov útja nagyvállalkozóként már nem volt olyan sima, mint a kezdet, különböző minőségi problémák miatt többek között össze kellett akasztania a bajszát a koreai LG-vel és az amerikai Apple-lel, mert azok állításai szerint a köztük lévő szerződést megszegte, és az orosz mobilszolgáltatók is gyakran éltek hasonló kifogásokkal.

BUKTATÓK NAGYBAN
Az üzlet azért is vált nehezebbé, mert a mobilpiac növekedési üteme megkopott, a készülékeladásokon kereshető profit pedig az éles verseny miatt elaprózódott. Nogotkov ezért időben megpróbálta kiterjeszteni a jól csengő nevű Szvjaznoj márkát más piacok felé is. Két évvel ezelőtt egyesítette cégcsoportját a Promtorgbank nevű, elsősorban hitel- és bankkártyákra koncentráló pénzintézettel, s belépett a pénzügyi szolgáltatások bizniszébe. „A bank hosszabb távon sokkal jelentősebb lesz, mint a mobilüzletlánc, mivel annak piaca harmincszor nagyobb” – adott hangot várakozásának a bejelentéskor. A nemzetközi üzleti világ is arra számít, hogy Nogotkov a bank országos kiterjesztésével emelkedik tovább a milliárdosok rangsorában. Kifejezetten azon dolgozik, hogy a két üzletet, a mobiltelefon-bizniszt és a pénzügyi szolgáltatásokat egyesítse. A válság azonban nagyon megnehezíti a Szvjaznoj dolgát. Már jó ideje felvetődött, hogy a cégcsoport 40 százalékát az idén bevezetik a londoni tőzsdére, de az ügy egyre csak húzódik. A legfrissebb hírek szerint Nogotkov inkább úgy döntött, hogy pénzügyi befektetőknek kínálja fel a csoport 30 százalékát, ez körülbelül 300 millió dollárt hozhat neki. Az események arra utalnak, hogy a cégcsoport fordulóponthoz érkezett, záros határidőn belül friss tőkére lesz szüksége.

Kapcsolódó cikkek