brusszel


Berlusconi késleltetné a tárgyalását

Figyelő Online - Figyelő
2009.11.03  17:31   
mail
nyomtatás
Római lapok keddi értesülése szerint az olasz miniszterelnök megpróbálja elnapoltatni egyik pere folytatását, amelyet november 16-ra tűztek ki.
A kormányfő mentelmi joga miatt felfüggesztett perben adócsalással, vagyis azzal vádolják Silvio Berlusconit, hogy médiabirodalma filmforgalmazási jogainak megvásárlásakor adóelkerülés végett túlszámlázta a vételárakat.

bal_fn8_cikk_kapcsA mentelmi jogot biztosító törvényt azonban október 7-én alkotmányellenesnek nyilvánította és érvénytelenítette az alkotmánybíróság, megnyitva ezzel az utat a per folytatása előtt.

Berlusconi ügyvédjei azt mondják, hogy a miniszterelnök nem fog tudni elmenni a tárgyalásra. Aznap kezdődik ugyanis Rómában az ENSZ élelmezésügyi szervezetének (FAO) csúcsértekezlete, amelyet Berlusconinak kell megnyitnia. Az ügyvédek mindazonáltal leszögezték: védencüknek eltökélt szándéka, hogy részt vegyen minden bírósági tárgyaláson, amelyben érintett.
k_fn9_cikk_banner
Tizenegy nappal később, november 27-én kerül sor a miniszterelnök egy másik "jégre tett" perének a felújítására. Ebben a milánói ügyészség azzal vádolja Berlusconit, hogy 1997-ben 600 ezer dollárt fizetett David Mills angol ügyvédnek, aki ennek fejében hamis tanúvallomást tett a Mediaset ellen folyó üzleti perekben.

Millst a múlt héten egy milánói bíróság másodfokon négy és félévi börtönbüntetésre, valamint 250 ezer euró pénzbüntetésre ítélte.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.