A szokásos mederben csörgedezett a Ryanair légitársaság budapesti sajtótájékoztatója, amelyen bejelentették, hogy pár év kihagyás után a cég ez év februárjában újból megjelenik a magyar piacon. A marketingvezető hosszasan ecsetelte az üzleti döntés részleteit, a kivetítőn pergette a hivatalos prezentációt, amikor a mellette ülő vezérigazgató, Michael O’Leary egyszerre besokallt. Félbeszakította kollégáját, átvette a mikrofont, és azt mondta: „Felejtsék el ezt a rém unalmas előadást, röviden elmondom a lényeget. A Ryanair a világ legjobb, legolcsóbb légitársasága, és járatokat indít Magyarországra. Van kérdésük?” Természetesen kitört a nevetés a teremben, a témában jártas résztvevők azonban egyáltalán nem lepődtek meg a húzáson, hiszen O’Leary éppen az ilyen beszólásairól híres.

Egy spanyolországi járatnyitás bejelentése. Hergeli a riválisokat.
Fotók: MTI/EPA

ÖNMAGA PARÓDIÁJA
Az újbóli magyar megjelenést a Malév csődje előtt pár héttel jelentette be a Ryanair, miután pedig a magyar légitársaság gépei már nem tudtak felszállni, alaposan bővítette a járatkínálatát. A szokásos üzleti taktikát alkalmazzák, piacfelmérésre nem költenek, inkább rengeteg járatot hirdetnek meg, és a foglalások alapján döntik el, hogy ténylegesen melyeket indítanak el. A Ryanair Európa-szerte árgus szemekkel figyelte és figyeli ma is az eseményeket, s amikor például a Spanair tönkrement, annak piacára is azonnal rá tudott mozdulni. O’Leary azonban – már nem először – túllőtt a célon, amikor Bilbaóban bejelentette a madridi és barcelonai járatok nyitását. A Spanair szélnek eresztett dolgozói ott tüntettek a Ryanair ellen, de a vezérigazgatót ez nem zavarta, sőt, a bejelentésről kifelé jövet a győzelemre utaló V betűt formált az ujjaiból, vagyis totális szociális érzéketlenséggel beintett nekik. A spanyolok a középső ujjuk felmutatásával válaszoltak, és üvöltözve nekirohantak, O’Leary pedig csak a testőröknek köszönheti, hogy sértetlenül eljutott az induló Ryanair-géphez.

Járatnyitás bejelentése Hamburgban, 2007-ben. Feltörtek a német piacon is.

O’Leary nemhogy nem ijed meg, ha konfrontálódni kell, de mintha egyenesen keresné a balhét, ha valahol megjelenik, ott lesz esemény, az biztos. A kissé mélynövésű vezérigazgató tipikusan az a fajta, aki állandó adrenalinfröccsben éli az életét, tornádóként söpör végig, bárhová megy. Az utóbbi években gyakorlatilag mindenki ellen nyilvánosan kirohant, aki él és mozog (emlékezetesebb mondásait lásd külön). Szapulja a repülőtereket, a konkurens légitársaságokat, a hivatalnokokat és az utasokat egyaránt. Személye ezzel erősen megosztja a közvéleményt, ám furcsa módon ez mégsem megy a cég rovására. A Ryanair pénzügyi értelemben jó bőrben van a válság ellenére is, sőt, pont annak közepette tud piacot rabolni a versenytársaitól. A vezér kirohanásait és nagyotmondásait természetesen imádja a sajtó, mert aligha találni ma még egy olyan vállalatvezetőt, aki hasonlóra vetemedne. <#zaras_figyelo#>

O’Leary nemhogy kendőzetlenül, de gyakran meglehetősen vulgárisan ad hangot a véleményének, és mindent szándékosan eltúlozva ad elő, viszont kétségtelen, hogy így mindig megüti a sajtó ingerküszöbét, és mondandójának általában van veleje, ha a stílustól képes elvonatkoztatni a hallgatóság. Másrészt a szókimondást annyira gyakran műveli, hogy ezen az ismerői már nem is lepődnek meg, és olykor azt sem lehet tudni, hogy komolyan beszél, vagy csak önmaga paródiáját adja elő. Mindez oda vezetett, hogy O’Leary a Ryanair ellentmondásos vezetőjeként vonult be a köztudatba. A légitársaság céges sztorijáról mindenki mindent tud, az is nyilvánvaló, hogy mi a vezér véleménye az üzletről, ám arról sokkal kevesebb került napvilágra, hogy milyen ember, amikor nem a cég érdekeit képviseli.


FÖLDHÖZRAGADTAN
Életrajza egyenesen közhely. Ismert, hogy könyvelőként és adótanácsadóként kezdte, majd a befektető Tony Ryan által indított, de küszködő légitársasághoz szegődött, és azt teljesen átformálva nyereségessé tette. Borzasztóan egyszerű szakmai pályafutás, amelyet csak nagyon kevés rendhagyó sztori gazdagít.

Személyiségének megértését a szakmai út nem segíti, azt sokkal inkább érdemes a viszonylag kevés nyilvánosan elérhető életrajzi adatsorból kiemelt két fontos tényre alapozni. Egyrészt arra, hogy egy farmon nőtt fel, másrészt arra, hogy bár középosztálybeli szülei nem voltak tehetősek, arra ügyeltek, hogy kiváló iskolába írassák be. Az 1961-ben született O’Leary egy erős, bentlakásos középiskolába, a Clongowes Wood College-ba járt, majd a Trinity College-ban folytatta, ahol 1983-ban végzett közgazdászként. Mint arra többször is utalást tett, az egyetem után óriási pénzéhséggel vetette bele magát a munkába, nem titkolja, hogy mindent a vagyonszerzésnek rendelt alá. Ez vélhetően arra vezethető vissza, hogy a Trinityben az ír felső tízezer gyerekei voltak a csoporttársai, akik a szüleik vagyonára alapozva a diploma után azonnal belevághattak bármilyen üzletbe.

Feleségével, Anita Farrell-lel. Szeretnek farmon élni.

Ő azonban a nulláról indult, mert csak a képzését tudták finanszírozni, ezt a hátrányt pedig mihamarabb le akarta dolgozni. Magánélete gyakorlatilag nem volt, nem is nősült meg egészen 2003-ig, azaz 42 éves koráig. Amikor Tony Ryan személyes adótanácsadója lett, az üzletember meglátta benne azt az embert, aki képes lehet átszervezni a légitársaságát, ezért bevonta a cégvezetésbe, és elküldte Amerikába, hogy alaposan tanulja ki az ott már működő, a Southwest Airlines által meghonosított fapados modellt. O’Leary a tanulmányút után visszajött, látott és győzött, a modellt 1994-től kezdve vezérigazgatóként adaptálta az európai viszonyokra, s tökélyre fejlesztette.

Jól képzett, tehetséges üzletember, ugyanakkor életvitelében és elveiben mélységesen ragaszkodik a gyökereihez, a földhözragadtsághoz, a józan paraszti észhez, a racionalitáshoz. „Gazdag és sikeres üzletembernek vagyok elkönyvelve, márpedig a gazdag és sikeres üzletemberek átkozottul unalmasak, öltönyben ülnek az irodájukban, és onnan irányítják a világot. Én nem akarok ilyen lenni, farmerben járok, mert az kényelmesebb” – fogalmazott egyszer az Independent című lap ír kiadásának. Pont ez a kockás inges, farmeres felfogás sugárzik mindenből, amihez hozzáfog, az egész céget is ezzel a megközelítéssel építette fel. Ma is egy farmon lakik Mullingarban, Dublintól nem messze, azon a környéken, ahol született, marhákat tenyészt és lovakat tart. Mindennap ingázik az irodájába, és esze ágában sincs beköltözni a városba.

Egy-egy interjú közben a sorok között azonban már többször bevallotta, hogy a munkahelyi színjáték többnyire csak a Ryanair-üzletnek szól, és a magánéleti színtereken tartózkodik a hasonló megjegyzésektől.  „A Ryanairen kívül nagyon csendesen élek. Így szeretünk élni Mullingarban, távol a dublini nyüzsgéstől, az öltönyös vacsoráktól. Ott szeretek lenni, millió mérföldekkel távol ettől” – mondta egyszer.

TAXIZÁS MINDENNAP
Árnyalja az idilli képet, hogy a bejáráshoz a dublini repülőtérre vezető buszsávot használja, luxus Mercedesével sosem kerül dugóba. Ezt azért teheti meg büntetlenül, mert az autója hivatalosan egy taxi, az engedélyért kifizette a körülbelül 1,5 millió forintnak megfelelő összeget. Erősen megosztja a közvéleményt, hogy a vagyonnal való ilyetén ügyeskedés morálisan elfogadható-e, O’Leary azonban természetesen nem esik kétségbe, ha magyarázatra szorul. Ilyenkor egyrészt azzal a viccel üti el a dolgot, hogy arra hivatkozik: az autóban lévő taxióra mindig milyen sokat mutat, másrészt azzal vág vissza: „Legutóbb, amikor megnéztem, ez egy demokratikus köztársaság volt. Amíg befizetem az adóimat, azt csinálok a pénzemmel, amit akarok, nem?”

Sajtótájékoztatón. Imádják az újságírók.

Az sem erősíti a magánélet visszafogottságáról alkotott képet, hogy amikor 2003-ban feleségül vette Anita Farrell korábbi bankárt, az esküvőn egymás sarkát taposták a meghívott celebek, az ifjú pár pedig üzleti osztályon utazott Mauritiusra, a mézeshetekre. Persze az is lehet, hogy a hasonló kicsapongások csupán a feleségének tett engedmények, hiszen O’Leary párszor már nyilvánosan is elejtett arról szóló megjegyzést, hogy Anita néha szeretné a normális emberek életét élni. Állítólag évek óta fűzi a férjét például arra, hogy telente menjenek el pihenni melegebb égtájakra, legalább a közeli Portugália déli részére, ami azért is érdekes, mert a Ryanair részben a hasonló céllal utazókra építette fel az üzletét. O’Leary azonban többnyire ellenáll, mert az utazás általában nem érdekli. Mindig kifejezetten hangsúlyozza, hogy a repülés iránt sosem érdeklődött, nem volt gyermekkori álma, hogy pilóta legyen, és nem is szeretne ebben a hamis pózban tetszelegni. Szerinte a Ryanair ugyanolyan cég, mint a többi, „mint az IKEA vagy a Wal-Mart”, az alapelv ugyanaz, nagy tételben kell vásárolni és alacsony áron kell eladni az árut.

„Mullingarban lakom, mi a fenét kezdjek én a világ látnivalóival?” – kérdezett vissza egyszer egy interjúban, amikor az utazással kapcsolatban faggatták, azt pedig végképp nem tudja elképzelni, hogy egy hétig süttesse a hasát a portugál tengerparton. Mivel alapjáraton egy percig sem tud megülni a fenekén, és a céges ügyek intézése – különösen válságban – kifejezetten szórakoztatja, számára a hagyományos üdülés valóságos kínszenvedés lenne.

ÖNERŐBŐL
A Ryanair központját pont olyan fapadosan rendeztette be, ahogyan arra a cég honlapjáról, repülőiről és üzleti praktikáiról következtetni lehet. Állítólag még azt sem nézi jó szemmel, ha az alkalmazottak a munkahelyükön töltik fel a mobiljukat, szerinte azzal is csak pazarolják a cég erőforrásait. Nem feltétlenül kicsinyesség áll ennek hátterében, sokkal inkább az a meggyőződése, hogy mindenkinek saját magának kell boldogulnia, ahogy tud. O’Leary szinte a semmiből küzdötte fel magát, és úgy tartja, hogy mások előtt is ott a lehetőség. Ha ő is el tudta érni az eredményeit különösebb segítség nélkül, akkor ebben nem fog másoknak segíteni.

Puskás-retrómezben, Budapesten. A Malév-ziccert sem hagyta ki

Ezek után nem meglepő, hogy 338 millió angol fontra becsült vagyonát – állítása szerint – nem használja majd fel három gyermekének helyzetbe hozására sem. O’Leary elég ritkán nyilatkozik a családi ügyeiről, de azt már többször is elhintette, hogy két fiának és a lányának csak a minimális kezdőlökést fogja megadni, nem szeretné annyi tőkével ellátni őket, hogy ne kelljen megdolgozniuk az eredményekért. Azt is kifejezetten fontosnak tartja, hogy a gyerekek a farmon nőjenek fel, az állatok között éljenek, lovakkal, tehenekkel és kacsákkal, a természethez közel, és ne járjanak a pórnéptől elzárt elitiskolákba. Úgy véli, utódai gyakorlatilag elvesztenék a realitásérzéküket, ha egy mesterségesen elszigetelt világban élnék le a gyerekkorukat.

Kapcsolódó cikkek