brusszel


Real-középpályást igazolt az Inter

Figyelő Online - Figyelő
2009.08.27  10:50   
mail
nyomtatás
Hosszas huzavona után mégis az Internazionaléban folytatja a pályafutását Wesley Sneijder. A holland középpályás szerda délután még úgy nyilatkozott, hogy maradna Madridban, este aztán bejelentették, hogy Milánóba igazol.
Egybehangzó spanyol és olasz lapjelentések szerint minden kérdésben megegyeztek a felek, a 25 éves középpályás négy évre szóló szerződést kötött az olasz bajnokkal. Wesley Sneijderért 15 milliót fizetett az Inter, a holland válogatott évente négy milliót fog keresni új klubjában.

bal_fn9_cikk_kapcsHetek óta szerette volna Jose Mourinho Milánóba csábítani Sneijdert, akire a Realnál nem tartott igényt az új tréner. A holland nem törődött bele Manuel Pellegrini döntésébe, és még szerda délután is azt hangoztatta, hogy szeretné k_fn9_cikk_laphuvisszaküzdeni magát a királyi gárda kezdőcsapatába. "Maradok, és játszani szeretnék a Realban. Nem az anyagiakon múlik, a fejlődésem szempontjából ezt tartom a helyes döntésnek" – idézte szerdai számában Sneijdert a Marca sportnapilap.

Búcsú Ronaldóéktól (MTI/EPA)



A kezdőben való szereplésre vajmi kevés esélye volt Kaká, Cristiano Ronaldo és Xavi érkezésével, és a madridi klub új vezetői, neki és honfitársának Rafael van der Vaartnak azt ajánlották, hogy keressenek maguknak új csapatot.

Sneijdert 2007-ben igazolta le a Real Madrid, a spanyol klub 27 millió eurót fizetett az Ajax Amsterdamnak a középpályásért. Az első szezonjában az elvárásoknak megfelelően szerepelt, de az elmúlt kiírásban már csak elvétve szerepelt a kezdőben.

c_youtube?videoid=cNHpnaUegu8
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.