brusszel


Száguldás, Porsche-szerelem

Autós vezetők
Figyelő Online - Figyelő
2012.02.28  22:09   
mail
nyomtatás
Az autó álmaink tárgya, sokunknak életre szóló szenvedélye, ami alól a menedzserek sem kivételek.
Pásztor Tamás, a Pásztor-csoport tulajdonosa*
Keveseknek adatik meg, hogy a szenvedélyükhöz találjanak szakmát, de Pásztor Tamás ilyen szerencsés. Családja a francia autók szerelmese volt, ebben nőtt fel. Tamás autószerelő-iskolába járt, majd, a katonaság után egy Citroën-szervizbe ment dolgozni, végül Citroën–Peugeot márkakereskedő és Renault márkaszervizes lett. A benzin illata először alig 10 évesen csapta meg, amikor a nagypapa Steyer Haflinger miniterepjárójával az első köröket megtette a sashalmi határban.
Egy ripityára törött Renault 15-ös kupé volt az első saját autója, amelyet 16 évesen kezdett életre kelteni, egy évre rá fejezte be, mire megkapta a jogsit. A következő egy törött Citroën GS lett, ezzel kapta el a gépszíj: ez a márka lett az élete. Vagy tízet koptatott már el, de emellett egy egyre népesebb – különböző márkákból álló – gyűjteménye is pihen a tárolókban. Ez sajnos betegség – ismeri el halkan. Tamás 1999-től gyűjti a veterán autókat, fél évtizeden át csak a saját 20 darabos gyűjteményét újították fel kollégáival, amelyben olyan gyöngyszemek is vannak, mint a híres Jaguar E-type és egy DS Cabrio. Üzletté 2005-től vált a hobbija, azóta külső megrendelőknek is dolgozik. A Pásztor Classic az oldtimer iparágban jól csengő nevű – Jaguar, Mini, Land Rover, Triumph, MG alkatrészeket is forgalmazó – belga Anglo Parts kelet-európai disztribútorává is vált. Tamásnak mindmáig a felújítás az ópiuma, ez nyugtatja meg. „Ha nem lenne ez a kikapcsolódás, nem tudom, hogyan éltem volna túl a válságot” – mondja. Jelenleg a márkakereskedés tesztautóival jár, és már nagyon várja a Citroën DS5 Hybrid megérkezését, ez a gazdaságos és környezetkímélő típus lesz az új családi autója.
*Citroën-, Peugeot-, Renault-kereskedések, Pásztor Classic, Pásztor Tamás és Társa Kft., Shepherd Fleet Kft.<#zaras_figyelo#>


György László, a Cisco Systems Magyarország Kft. ügyvezetője
Nemcsak a cég, egy Audi A6 allroad quattro boldog vezetője is György László, aki annyira megszerette az összkerékhajtást, hogy immár a második négykarikás, 4x4-es kombit használja. Az autós történet csaknem fél évszázada kezdődött, amikor az 5 éves Lacika egy óvatlan pillanatban a testvérével beült a kertben apja frissen mosott Trabantjába. Beindította, sebességbe rakta, és legázolta az öt méterre gyanútlanul álló diófát. A manővernek áldozatul esett a Trabi motorházteteje is.

Fotók: Kőhalmi Péter

Édesapja utána az ölébe vette a kormány mögött a benzingőzös gyerkőcöt, „inkább tanuljon meg rendesen vezetni”. Bevált a recept, 8 évesen már biztonságosan vezetett a szatmári pampákon. László első saját kocsija, a Gepárd becenevű, szintén Trabant volt. Előtte volt egy kis kitérő, mert édesapjától a diplomaajándék egy tiszavirág-életű Zsiguli volt. A kulcsát ezzel adta át az apja: „Ha ügyes vagy, a kocsiból vehetsz egy lakást is.” Két hétig volt meg a Zsiguli, amíg felárral el nem adta, és valóban vett egy lakást. A Trabi óta vagy 15 autója volt György Lászlónak. A legkedvesebbnek az előző A6 allroad quattro bizonyult, a hivalkodástól mentes szolid elegancia és az élmények miatt. György László a Magyar Szörfszövetség alelnöke is, és az első oktató szörfvideót arról, hogyan is kell felszerelni a deszkát a tetőre, ugyancsak a lávafekete összkerékhajtású A6-osával forgatták. A jelenlegi kocsija is kihúzta már a csávából, amikor a tavalyi, erdélyi motoros túrán elcsúszott, és a sérült motort utánfutón hozta haza. Nem csoda, ha a nyáron esedékes autócserénél is hűséges marad a típushoz.

György László – cége élén és az autó volánjánál egyaránt – kalkulált kockázatot vállaló vezetőnek tartja magát: dinamikus, de nem vad. A nagy balesetek elkerülték, mert a kis koccanások időben óvatosságra intették.



Suga János, az Avantgarde Group Kft. partnere és marketingigazgatója
Mercedes-márkafüggő vagyok – ismeri el magáról Suga János, akinek három Merci is van a családjában. Gyerekfejjel, 6 évesen, egy bogárhátú VW-vel, a keresztapja ölében ülve kezdte gyűrni a kilométereket. Amikor már kilátott a kormány mögül, apja kocsiját elcsenve tanult meg autóval a füvön csúszkálni. Az érettségi után az első kocsija is egy VW bogár volt, majd a holland barátjától kapott, a bontóból kimentett tepsi formájú Audi 100-ssal parádézott évekig, de állandóan baj volt a féltengelyekkel. Akkor figyelt fel egy amerikai munkatársa majdnem veterán, hófehér W123 dízel Mercedesére. Amikor az illető el akarta adni, lecsapott a kocsira, ezzel kezdődött Sugáék Mercedes-korszaka.

A márkapreferenciája ugyanis gyerekkorától eredeztethető, mert iskolatársa papájának állólámpás W115 Mercije volt. Amikor abba beült, eldöntötte: egyszer neki is lesz Mercedese. Vagy húsz évet kellett várnia, de amikor a Motorola magyarországi, illetve később regionális vezetője lett, kiharcolt egy C-osztályú cégautót, egy 200-as kompresszorost. A következő vállalati autója is egy C 200 Sport Edition lett. Bevált, soha sem romlott el egyik sem, a családi autó is egy C 200 kupé lett, de azt egy barátja megvette. Időközben a vállalati autóját is le kellett adni. A véletlenek játékaként fél évvel később, amikor márkafüggőként magának keresett autót, egy budafoki kereskedésben pont olyan kocsira bukkant, mint a régi szeretett céges társa volt. De kiderült, nem csak ugyanolyan, hanem ugyanaz a darab is volt, azonnal megvette, és máig azzal jár. A márkafüggés már a hobbiját is uralja, az egyik barátjával egy felújításra váró 450 SL veteránt is hoztak külföldről, ez a harmadik csillagos négykerekű a családban. Nem meglepő, hogy ezek után János álomautója is egy ilyen, vadonatúj SL kupé lenne. Nem presztízs számára az autó, a C-osztály éppen hogy belefér a céges megjelenési követelményekbe.

A volán mögött inkább óvatos duhaj. Vad száguldás helyett kimérten siklik a forgalomban. Ha számít a megmérettetés, inkább gyorsulni szeret. Viszont az tetszett neki, amikor egy autós rendezvényen egy F–1-es kiképző vitte egy kört a Hungaroringen.


Illy Péter, a Nego Asset Management Kft. tulajdonosa
Már 22 éve vezet ugyan, s tucatnyi kocsit koptatott el, de a legjobban a szívéhez nőtt autója, a meglévő kedvence: egy 1973-as veterán MGB kupé. Egy téli napon vásárolta 1999-ben, amikor egy Szabadság-hegyi veterángyűjtő kiárusította a portfóliója egy részét. Ebből a kiárusításából sikerült veterános barátja unszolására megszerezni – 900 ezer forintért – a brit autóipari ikont. Hogy miért kellett egy ilyen kicsi, a sportos jellege miatt nem túl kényelmes autó Illy Péternek, arra nem illik racionális választ várni. Az ismerőseinek is volt hasonló, hát neki is lett. Meg azután Péter édesapja ügyes kezű gépészmérnökként a lakótelepi parkolóban maga javította a családi DS Citroënjét. Talán a szerelési élményeknek is szerepük volt abban, hogy Péter nem a francia, hanem az angol márkák iránt érzett nagyobb vonzalmat. Így az élete első Trabantját követő VW Golf II. után sokáig angol kocsikkal rótta az utakat. Az első az 1996-ban vett, 216-os sorozatú Rover volt, a csúcs pedig a 200 lóerős 620 TI turbó ugyanebből a márkából.

Nincs álomautója, ha tehetné, akár 5-6 darab nem túl nagy értékű, de különböző kocsija lenne. Ehelyett az imádott MGB mellett egy 3-as BMW a mindennapi autótársa. Hogy milyen lesz a következő kocsija, nem tudja előre, a célszerűség és a pillanatnyi szeszély dönti majd el. Talán egy négyajtós limuzin, amelybe a család is befér, de a titkos vágya egy hatvanas évekbeli Mercedes SL veterán – egy ilyet szívesen elsimogatna egy ideig.

Amíg nem született meg – az idén 4 éves fia –, Illy Péter erősen dinamikus sofőrnek tartotta magát, de az apaság alatt lehiggadt. Traffipax-előrejelző nincs is a kocsijában, nem tartja sportszerűnek. Sok büntetést is fizetett gyorshajtásért – egyszer 185-tel mérték be az autópályán –, balesete viszont nem volt. Amikor együtt utazik a család, ő vezet, de hosszabb utakon azért a feleségével cserélnek is. A mindennapi autózás számára már csak funkció, de az öreg MGB igazi szerelem.


Schütt Kornél, a Comtherm és Társa Kft. ügyvezetője
Immár három éve jár a gázkészülékeket forgalmazó cég vezetője, Schütt Kornél (67) Jaguarral, közelebbről egy XF-fel. A típus a Fordtól az indiai Tatához került Jaguar új fejlesztéseinek első reprezentánsa. Az autók, motorok iránti vonzalmát a cégvezető genetikusan örökölte. Édesapja lemezvillás DKV motorjának tankján utazva szívta be először a benzingőzt, 6 évesen. Miután – az ötvenes években – apja az elsők között vette át a Merkur-telepen élete első autóját, a Trabant ősét, a P70-et, Kornél gyerekként a hátsó ülésen figyelt, mialatt apját a vezetésre oktatták. Így, amikor először a kormányhoz ülhetett, simán elvezette a kétütemű kisautót. Alig 13 évesen már rutinosan vezetett. Amikor a család Csehszlovákiába, a rokonokhoz utazott, a határon átkelve mindig ő ült a kormányhoz, még jogosítvány nélkül.

Fotó: Bánkuti András

Nagybátyjától, Czujba Mihálytól is sokat tanult, aki a háború előtt BMW-vel versenyzett, majd a BMW szerelője lett. Az államosítások után a Zalka Máté Motoros Klub négyütemű motorjainak versenyekre való felkészítését irányította, és ebben az időben építette meg a magyar járműtörténeti ikont: a négyütemű Cél motort. Végül e fejlesztés az akkori körülmények miatt sajnos nem lett eredményes. Magától értetődő volt, hogy műszaki pályát választ. Villamosmérnökként ugyan az autó már nem a szakterülete, de korábban a kocsiját is maga javította, egyszer a motort is kiszerelte első Wartburgjából. Az aprókerekű púpos Wartburg után három Dacia következett, majd Lada 1600-as, és azután sok jó autó: Ford Sierra, Honda Accord, Skoda Superb, Audi A6. Ám élete legbecsesebb járművének az XF-et tartja. Jaguar az álma is, egy kétszemélyes XK sportkupé, vagy a nagy sportlimuzin, az XJ.

Immár a hetedik x felé közeledve, az autózásban nem a sebességvágy hajtja, hanem az élvezet és a kényelem. Az az érzés, amit egy komoly autó ad, a Jaguar varázsa. Ez lehet a magyarázat, hogy Kornél csúcsbüntetése is csak egy 30 ezer forintos gyorshajtás volt Kenesén, 50-es táblánál 70-nel ment. Egy balesetet okozott Olaszországban, amikor egy éles kanyart túl tempósan vett be, de ötvenévi vezetői múlttal a háta mögött ez nem is rossz arány.

Az összeállítást készítette: Szirmai S. Péter

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200