brusszel


Újabb aranyláz

Rekordértékesítés a magyar kereskedőknél
Figyelő Online - Figyelő
2012.02.21  20:44   
mail
nyomtatás
Bár egyes elemzések szerint már nagyon drága az arany, az idén mégis újból kilőtt az ár. A magyar befektetők érdeklődése különösen a forint év eleji bizonytalansága idején erősödött fel, miközben a világpiacon egyre meghatározóbb Kína szerepe.
Végtörleszteni szeretnék, és befektetési aranyam van, mennyi forinthitelt kaphatok rá? – napjaink hazai aranylázát jól szemlélteti ez a devizahitelestől származó kérdés. Ez az ügyfél annyira hitt az aranyban, hogy a készlete eladása helyett a végtörlesztéséhez is inkább hitelt vett fel. A sárga fém kereskedelmével is foglalkozó szolgáltatók teljesen egységesen azt mesélték a Figyelőnek, hogy egyre erősebb kereslettel találkoztak az elmúlt hónapokban a fizikai arany iránt, és még a végtörlesztés sem csalogatta elő az eladókat, vagyis továbbra sem hozták vissza az ügyfelek a megvett tételeket.

S valóban, egyelőre úgy tűnik, igaza volt a történetünkben szereplő ügyfélnek, hiszen a tavalyi korrekció után idén januárban újabb lendülettel drágult az arany, és bár természetesen ennek a globális terméknek egyáltalán nem a magyar kereslet-kínálat határozza meg az árát, a befektetők itthon is valósággal rávetették magukat.

KOMOLY ÉRDEKLŐDÉS
Gőgh Attila, a BÁV kereskedelmi igazgatója arról számolt be, hogy a makrogazdasági hatások miatt is nőtt a kereslet. Amikor ugyanis a bizonytalanság erősödik, az arany iránt nő az érdeklődés. Márpedig a múlt év végén, illetve ez év elején a forintpiacon igen erős volt a bizonytalanság. A BÁV az ajándékozási célú vásárlások miatt ugyanakkor már tavaly karácsony előtt is intenzív forgalommal találkozott. A végleges számok egyelőre nem állnak rendelkezésre, de az már biztos, hogy 2011-et a BÁV ezen a területen a terveket meghaladó eredménnyel zárta. A cégnél nem érezték a végtörlesztés hatását sem, a visszavásárlások száma nem emelkedett. „Jellemző, hogy még az sem adott el, aki például 2008 elején vásárolt nálunk aranyat, pedig ő már 4,5-szeres hasznot realizálhatott volna” – mondta Gőgh Attila.

„A környezeti bizonytalanság már tavaly augusztus óta jelentős forgalmat generált, de december–január ehhez képest is nagyjából 25 százalékos emelkedést hozott” – tájékoztatta a Figyelőt Nagy Attila, a befektetési arany kereskedésére szakosodott Solar Gold vezérigazgató-helyettese is. A szakember tapasztalatai szerint a magyarországi befektetők is egyre tudatosabban, átgondolt stratégia követésével vásárolnak, és a Solar Gold is azt tapasztalta, hogy a végtörlesztés miatt csak néhányan adtak el aranyat, ők is inkább azért, hogy a családtagjaikat segítsék.<#zaras_figyelo#>

A magyarországi aranypiacon határozottan érezhető volt a 2011 végi, 2012 eleji forintpánik – erősítette meg Varga Zoltán, az aranyértékesítéssel foglalkozó Arteus Capital Holding vezérigazgatója is. A társaság tavaly decemberben közel 700 szerződést kötött, ez a többéves átlag bő másfélszerese. A fokozott érdeklődés január második hetéig tartott, azóta a forgalom visszatért a szokásos szintekre. Kevés olyan ügyfél akadt, aki a végtörlesztés miatt szabadult volna befektetésétől, legfeljebb fedezetként használták fel néhányan az aranyat hitelfelvételhez.

De vajon lemaradt-e valamiről az, aki még nem vásárolt, vagy folytatódhat az emelkedő trend? Hollmann Richard, a nemesfém kereskedelméhez transzparens szolgáltatáscsomagot kialakító Goldato Invest Zrt. aranyplatform vezérigazgatója szerint az áremelkedésnek ugyan egyértelműen a félelem a legerősebb mozgatórugója, számos fundamentális tényező is alátámasztja a jelenlegi árat. Valójában ugyanis nemcsak a befektetési alapú kereslet mozgatja a jegyzéseket, hanem az ékszerszektor is. Emiatt egyre stabilabb is az aranypiac, és érdemben csökkent az arany és más befektetési szegmensek korrelációja, ami szintén növeli a termék vonzerejét, hiszen így kiegyenlítő elem is lehet a befektetési portfóliókban.

JÖNNEK A KÍNAIAK
Az elmúlt negyven évben már érezhető földrajzi eltolódás is felgyorsult. A BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) szerepe – ezen belül is elsősorban Kína súlya – mind a keresleti, mind a kínálati oldalon nőtt, igaz ez a bányászati kitermelésre, de a részben újrahasznosított tételek kereskedelmi körforgására is. A súlyponti áthelyeződés valamelyest a vásárlás okait is átsúlyozta, hiszen Nyugaton elsősorban az értékmegőrző szerep a fontos, más régiókban azonban hangsúlyosabb a megtakarítás és az ajándékozás. Az árfolyam mindig követi a kereslet-kínálat egyensúlyi változásait, de újabban az arany bányászatának rugalmatlansága miatt várakozások vannak a rendszerben. Vagyis annak, hogy a kínálat nem követi a kereslet növekedését, már nemcsak árfelhajtó következménye van, de olykor effektív sorban állás is kialakul.

Aranymorzsák
2011-ben az arany iránti kereslet a megelőző évhez képest 0,4 százalékkal, 4067 tonnára, értékben 205,5 milliárd dollárra nőtt.

A Magyar Aranypiac Kft. hírlevele szerint ilyen mértékű felhasználásra 1997-ben volt legutóbb példa, csakhogy míg akkor 331 dolláros volt az arany éves átlagára, addig tavaly 1571 dollár.

2011 negyedik negyedévében Kína már több aranyat vásárolt, mint a listát jellemzően vezető India, ketten együtt a világ aranyfelhasználásának 46 százalékát adták.

A befektetési alapok és a lakossági vásárlók aranykereslete kiemelkedő maradt, de az intézményi befektetők portfólióinak aranytartalma még mindig csak 1 százalék körüli.

Az arany ipari felhasználása az előrejelzések szerint évente 5 százalékkal bővülhet az elkövetkező években.

 Az ékszercélú felhasználás Ázsiában évente 7-8 százalékkal, a fejlett piacokon 1 százalékkal nőhet a közeljövőben, globálisan ez 5 százalékos bővülést hozhat.

Az arany unciánkénti ára 2009 szeptemberében lépte át az 1000 dolláros lélektani küszöböt, két évvel később már meghaladta az 1900 dollárt, jelenleg az 1700 és 1750 dollár közötti sávban mozog.

A piaci szereplők 2013 végi árprognózisai 1660 és 2125 dollár között szóródnak.

A Citibank 25 százalékra teszi annak a valószínűségét, hogy az arany unciánkénti ára már 2012-ben eléri a 2500 dollárt.

A jegybankok tavaly is nettó vásárlóként léptek a piacra, összesen 440 tonna aranyat vásároltak. A mexikói és az orosz központi bank járt az élen a vásárlásokban, de nagyobb beszerzést hajtott végre a thaiföldi és a dél-koreai jegybank is.

A pozitív trendekben pedig még mindig van spiritusz. Noha éppen a tavalyi korrekció mutatta meg, hogy mennyire kockázatos rövid távú befektetési instrumentum az arany, mégis több trend is a további drágulás irányába mutat. Számadó Éva, a CIB Befektetési Alapkezelő értékesítési vezetője szerint a magánbefektetők és az aranyra specializálódott befektetési alapok kereslete is élénkül, s erre az elhúzódó globális bizalmi válság csak ráerősíthet. Sőt, a pénzügyi szektorban kockázatot látó magánemberek mellett a jegybankok is folyamatosan növelik aranytartalékaikat. A harmadik világban lévő készletek pedig ezen országok fejlődésével és külkereskedelmi többletével párhuzamosan nőnek. Ugyanis az Egyesült Államok és az euróövezet kockázatai és inflációs félelmei miatt az érintett országok már nem feltétlenül dollárban vagy euróban tartalékolnak, hanem nő az arany szerepe. A növekedésnek pedig még mindig bőven van tere, hiszen például Kína ma még csak devizatartalékának 2 százalékát tartja aranyban, míg a fejlett országokban ez az arány 10–15 százalék. A magánemberek magas keresletében döntő hatás az is, hogy ez e nemesfém a stabilitás szimbóluma, és a válsághangulatban egyfajta menekülő eszközként is funkcionál. De az is lényeges, hogy a befektetők folyamatosan látják az arany árának csúcsdöntéseit.

Hollmann Richard szerint a magyar befektetők szemében 2011 végén, 2012 elején nem is csak a végső értékőrzési funkció értékelődött fel, hanem az arany függetlensége is, mégpedig az adott országtól, a politikától, de ha lehet, a bankoktól és a pénzügyi rendszer egészétől is. A Goldatónál azt tapasztalták, hogy az ügyfelek mindinkább törekedtek arra, hogy ne csak az általuk választott befektetési instrumentum, de a szolgáltató is legyen független a pénzügyi rendszertől. Igaz, a pénzügyi rendszertől való távolodás nem jelenti azt, hogy az ügyfelek ne igényelnék a banki szintű biztonságot a kiszolgálásban. Ahogyan egyre fejlettebbek az aranyvásárlási lehetőségek, a befektetők el is várják a komplex szolgáltatásokat, vagyis a szállítást, a tárolást, az elszámolást, a transzparenciát, az online követhetőséget. A szolgáltatók szerint fontos trend maradt az aranyalapú megtakarítási programok felértékelődése, ezekben havi rendszerességgel, akár kis összegű befektetéssel is elérhető a fizikai arany.

CÉLÁRAK
A CIB szerint napjainkban már nem is az a kérdés, hogy emelkedhet-e még az árfolyam, sokkal inkább az, hogy mikor, milyen áron érdemes beszállni. Ezt ugyanis sokféleképpen meg lehet tenni, nemcsak a sok szolgáltató által kínált fizikai arannyal, de papírarannyal is. Például a Budapest Alapkezelő és a CIB kínál arany befektetési alapot. Számadó Éva szerint a kis összegű befektetésnél a befektetési alap költséghatékonyabb, mert a fizikai arany vételi és eladási ára közötti különbség (marzs) jelentős veszteséget is generálhat, ahogyan a tárolásból, jutalékokból jelentkező pluszköltségek is a fizikailag birtokolt arany felől inkább a befektetési alapok felé billentik a mérleget.

Varga Zoltán úgy véli: az arany világpiaci ára a jelenlegi, unciánkénti 1700 dollár környéki szintekről 2012 végére 1900–2000 dollár közé emelkedhet. Mivel a pénzügyi válságra az elmúlt években a pénznyomtatáson kívül nemigen akadt más válasz a világgazdaságban, teljesen érthető a nemesfémek iránti kereslet erősödése – magyarázza Heitner Tamás, a Solar Capital kereskedési igazgatója is. Ez a fokozott érdeklődés még jó néhány évig kitarthat, ami persze nem feltétlenül nyilvánul meg lineáris árfolyam-emelkedésben. Újabban egyre több invesztor követi azt a stratégiát, hogy az aranyba fektetett összeg egy részéért fizikai aranyat vásárol, a másik részét pedig a határidős piacon, papíraranyban forgatja, és próbál az árfolyammozgásokból profitálni. Ezzel a tavalyi vagy az idén januári stabil emelkedés során komoly nyereségre lehetett szert tenni. Nagy Attila szerint a termék piacát tekintve biztató jel, hogy a tőzsdei erősödéssel párhuzamosan az arany nem gyengül. A Solar Gold vezérigazgató-helyettese 2012-ben normális ütemű erősödésre, 1800 dollár fölötti árfolyamra számít.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200