brusszel


Chavez 18 órás élő adással ünnepel

Figyelő Online - Figyelő
2009.05.31  11:39   
mail
nyomtatás
Tizennyolc órás politikai szappanoperával ünnepli saját tévéműsora, a”Haló, elnök úr!” tízéves jubileumát Hugo Chavez venezuelai elnök. Szombaton váratlanul elmaradt a műsorfolyam egy része: ebben az államfő Mario Vargas Llosa íróval vitatkozott volna.
A csütörtökön elkezdődött ünnepi adássorozat szombati része váratlanul – és hivatalos kormányzati indoklás nélkül – elmaradt. A műsorban korábbi tervek szerint szót kapott volna Mario Vargas Llosa perui író, Chavez közismert ellenfele is, de a vita részleteiről nem egyeztek meg a felek – írja a BBC.

bal_fn9_cikk_kapcsChavez legutóbb élő adásban azt javasolta a világhírű írónak, hogy eszmetársaival együtt vitatkozzanak a műsorban Chavez rendszerével szimpatizáló latin-amerikai akadémikusokkal; maga az elnök a vitavezetésére vállalkozott volna. Vargas Llosa komolytalannak nevezte az ajánlatot, és azt közölte, hogy kizárólag az elnökkel hajlandó vitatkozni.

Chavez négynapos tévéshowja – amelyben ígérete szerint a vitától az éneklésig minden lesz - vasárnap este, vita nélkül folytatódik.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.