brusszel


Médiabarátok közt

RTL Klub és IKO
Figyelő Online - Figyelő
2009.05.19  11:44   
mail
nyomtatás
Új nagyfőnök, változás a tulajdonosok körében – lassan legalább olyan színes a vállalati élet az RTL Klubnál, mint némely showműsor.
Nem egyszer úgy tárgyalt produkciós cége, az IKO ügyeiben Rákosi Tamás, az RTL Klub résztulajdonosa, hogy elkísérte őt Dirk Gerkens, a kereskedelmi tévé vezérigazgatója és Róbert Ákos vezérigazgató-helyettes is. Ezt két médiapiaci vezető is állította a Figyelőnek. Rákosi, bár nem tagja az RTL Klub igazgatóságának, rendszeresen jelen van a testület ülésein, s egyébként is részt vesz a fontosabb döntésekben. Itt azonban néhány hónapja új szereplővel kell számolni az IKO-birodalom fejének, ugyanis januárban Andreas Rudas, az RTL Group alelnöke állt a magyar leánycég igazgatóságának élére. A magyar származású osztrák médiaszakember – aki korábban az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) főtitkára is volt –, régi bizalmasa és kollégája Gerhard Zeilernek, az RTL Group vezetőjének. Rudas tud magyarul és ahogy egy őt ismerő forrásunk jelezte, „jól be van ágyazva Magyarországra” többek között korábbi munkahelye, a HVG-t is kiadó a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) közép-európai vezetői állása révén.

ÁTFÉSÜLÉS. Az új elnök számára nyilván első számú feladat a költségek elemzése. Az általános válság egyik következménye a hirdetési bevételek csökkenése, az RTL Klubnál akár 20 százalékos csökkenés is elképzelhető – ilyen helyzetben természetes reakció a kiadások átfésülése. A RTL Klub megrendelései pedig az IKO sikerének egyik zálogát képezik. Érdekes fejlemény lehet, ha a költséglefaragás eléri Rákosi érdekkörét is. Úgy tudjuk, Rudas egyelőre nem kíván konfrontálódni, csupán jobban ránéz az IKO-s szerződésekre. Ő maga azt említette érdeklődésünkre: január előtti ügyekkel nem foglalkozik, hanem előre néz. A digitális átállásra és a gazdasági válságra utalva azonban kijelentette, hogy „mostantól minden másképp lesz az RTL Klubnál”.

Az IKO produkciós cégként kezdte, majd 2001-ben megvette a Raiffeisen Banknak az RTL Klubban lévő részesedését. Később tévécsatornákat is indított. A médiatörvény ugyanis tiltja, hogy országos televízióként az RTL Klub fiókcsatornákban birtokoljon befolyásoló (azaz 25 százalék fölötti) tulajdonrészt. Az IKO romániai bejegyzésű leánycége viszont több tematikus tévécsatornát alapított és üzemeltet. Az RTL Klub kommunikációjában mindig szigorúan elhatárolja magát ezektől az adóktól, ám a reklámértékesítés és a műsorpolitika terén szorosan együttműködik velük.

Az IKO-csatornák közül a Cool, a Film+ és a Sorozat+ a közönségarányt tekintve a középmezőnybe küzdötte fel magát, ami komoly siker. Az RTL Klub menedzsmentje elvben segíthette a fejlődést. A kereskedelmi adó és „kistestvérei” között ugyanis számos üzleti kapcsolat van. A kábelcsatornák filmjogokat vásárolnak az RTL Klubtól, míg a hozzá tartozó értékesítési ház árulja az IKO csatornáinak reklámidejét.  Eközben az IKO számára folyamatos bevételt biztosított az RTL Klub műsorainak gyártása, csakúgy, mint a valóságshow-k révén tömegmozgalommá vált emelt díjas sms-küldés üzemeltetése.

Az IKO-cégek

IKO MŰSORGYÁRTÓ. A Grundy UFA mellett az RTL Klub legnagyobb beszállítója, honlapján úgy hirdeti magát, hogy a legnagyobb kereskedelmi tévé műsorainak 70 százalékát szállítja. Emlékezetes produkciója volt például a ValóVilág, a Szombat Esti Láz és a Csillag születik, de a minden hétköznap vetített Széf, Reggeli és Mónika Show című műsorok is náluk vannak. Készítettek műsorokat a Magyar Televíziónak és a Viasatnak is.

IKO KÁBELTÉVÉ. A romániai bejegyzésű társaság először otthon indított magyar nyelvű csatornákat, ezeket később Magyarországra is behozta. Ma régiónk 10 országában van jelen, összesen 21 millió előfizetőhöz jut el. Magyarországi csatornái (Cool, Film, Film+, Sport Klub, Sport Klub+, Sorozat+, Reflektor TV, DoQ, The Fishing and Hunting Channel) mindkét nagy kábelszolgáltató (a Magyar Telekom és a UPC) kínálatában benne vannak.

IKO SALES HOUSE. Leginkább az IKO által gyártott műsorok és csatornák BTL- felületeit ( részben szponzorációit) értékesíti.

KÖZTERÜLETI REKLÁMCÉGEK. Az IKO-csoporthoz tartozik a főleg citylight berendezésekkel rendelkező Mediacontact és az inkább óriásplakát helyeket értékesítő Backlite.



Dirk Gerkens minderre úgy reagált, hogy semmilyen belső ellenőrzést nem élnének túl, ha az IKO-nak nagyobb kedvezményeket adnának, mint más partnereiknek. Minden szerződést az igazgatóság elé kell vinniük, ahol többségi szavazás dönt. Az RTL Group megvétózhatja az IKO bármelyik megbízását, viszont az IKO is a Barátok közt sorozatot gyártó RTL-leányvállalat, az Ufa Grundy szerződéseit – érvelt a vezérigazgató.

Rákosi Tamás. Az IKO csatornaportfóliója milliárdokat érhet. Fotó: Szabolcsi László

Rákosi Tamás IKO-s tévécsatorna-portfóliója milliárdokat érhet, ha a készülő új médiatörvény a várakozásoknak megfelelően megengedi majd több adó birtoklását. „Ha meglesz a jogszabály, akkor az RTL Klub azonnal elindít vagy felvásárol csatornákat.” – mondja Dirk Gerkens, aki Rákosi tévéin kívül nem nagyon lát más vételi lehetőséget – mivel a Magyarországon sugárzó csatornák többsége nagy nemzetközi médiavállalatokhoz tartozik, és nem eladó – teszi hozzá.

ERŐSÖDŐ RTL GROUP. A magyarországi menedzsment és az IKO viszonya azóta érdekli jobban a luxemburgi vezetést, amióta a kelet-európai részleg élén nem Jean-Charles de Keyser, az RTL Klub első vezérigazgatója áll. Ő hozta Magyarországra Rákosi Tamást, aki akkoriban leginkább az általa tulajdonolt Rako kondomot gyártó cégről volt ismert, s ezért gyakran „gumikirályként” emlegetik. (Érdekeltségébe tartozik ezenkívül az Optiris optikai üzletlánc, a Dentalcoop fogászati lánc és a Zugligeti Klinika is.) Amikor De Keyser 2005-ben távozott a német médiacsoporttól, a magyar érdekeltség közvetlenül Gerhard Zeiler vezérigazgató irányítása alá került. Zeiler ténykedésének egyik meglepő következménye, hogy 2007 óta sem Gerkens, sem helyettese, Róbert Ákos nem tagja az RTL Klub igazgatóságának. A magyarországi vezér szerint azonban ezzel csak alkalmazkodtak a csoport gyakorlatához. „Az RTL Groupnál senki sem igazgatósági tag a menedzsmentből, amivel az itteni helyzet nem volt összhangban. Jeleztem is a főnökömnek, hogy Magyarországon rögtön bizalmatlanságról fognak beszélni, ha kikerülünk az igazgatóságból. Nem örültem a döntésnek, de megértettem.”

Dirk Gerkens. Az RTL Klub vezérigazgatója már nem tagja az igazgatóságnak.

A két operatív vezető helyett Kázmér Judit, a WAZ itteni cégének, a Pannon Lapok Társaságának stratégiai igazgatója és Pados László, a Tesco Nemzetközi Együttműködési és Tanácsadó Kft. vezérigazgatója kapott helyet az irányító testületben. Mindketten jó viszonyban vannak Andreas Rudassal, aki korábban a WAZ közép-európai vezetője is volt. Őket május közepe óta Kovalcsik József, a Magyar Hírlap, illetve a Metropol (korábban Metro) volt vezérigazgatója egészíti ki. Ő Johann Schmidttel együtt az RTL Klub új tulajdonosát, az Oppenheim bankház leánycégét, a KOS-t képviseli az igazgatóságban. Ennek adta el ugyanis nemrég az RTL Klubban lévő 20 százalékos részesedését a Pearson médiacsoport – többek között a Financial Times kiadója –, amely egész Európában portfóliótisztítást hajt végre. Ezzel párhuzamosan véglegesítették az IKO és a Magyar Telekom (MT) között tavaly bejelentett részvénycserét is: a telefoncég RTL klubos pakettjét átvéve az IKO 31 százalékos tulajdonossá válik a csatornában, cserébe az MT megkapja az interaktív mobilszolgáltatásokkal (emelt díjas sms) foglalkozó IKO New Mediát.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200