brusszel


Eltűnik a Fidesz mögött az MSZP

Figyelő Online - Figyelő
2009.03.27  15:31   
mail
nyomtatás
Évek óta nem tapasztalt mélypontra süllyedt a közérzetünk, és a magyarok fele előrehozott választást szeretne. A Fidesz 67, az MSZP 22 százalékon áll, rajtuk kívül a 4 százalékos MDF-nek lenne esélye bejutni a Parlamentbe.
Mélypontra süllyedt a lakossági hangulat változását mérő Közérzeti Index: a 100 fokú skálán mért 20 pontos februári érték 7 ponttal volt alacsonyabb a januárihoz képest, ami több év alatt az eddigi legalacsonyabb. Márciusban ez a „rekord” is megdőlt, az újabb felmérés szerint a Közérzet Index 18 pontra süllyedt – derül ki a Századvég és a Forsense közvélemény-kutatása. A miniszterelnöki lemondás és az ezzel kapcsolatos események egyértelmően átírták a közbeszédet, a Gyurcsány Ferenc lemondásával kapcsolatos téma 81 százalékos említéssel került az első helyre az esemény után.

Hatalmas Fidesz-előny

A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében februárhoz hasonlóan 28 százalék, az MSZP-é 11 százalék, ami 1 százalékkal alacsonyabb, mint egy hónappal ezelőtt. A két kisebb parlamenti párt közül mind az MDF, mind az SZDSZ támogatottsága 2 százalék az összes választásra jogosult körében, vagyis az MDF támogatottsága 1 százalékkal csökkent, az SZDSZ-é viszont ugyanennyivel növekedett. A Jobbik szavazóinak aránya változatlanul 1 százalék.



A biztos szavazó pártválasztók csoportján belül februárhoz képest nem történt jelentıs változás. Márciusban 67 százalék a Fidesz és 22 százalék az MSZP biztos pártválasztóinak aránya. A felmérés szerint csak a két nagy párt jutna most az országgyűlésbe, a parlamenti küszöb eléréséhez az MDF áll legközelebb, 4 százalékos támogatottsággal.

Orbán a népszerűbb

bal_fn9_cikk_kapcsGyurcsány Ferenc lemondása előtt tovább folytatódott a kormány megítélésénekfolyamatosan romló tendenciája, a kormánnyal elégedetlenek aránya már 80 százalékosra nőtt. Jelzésértékű, hogy még az MSZP szavazóinak ötöde is inkább elégedetlen volt a kormánnyal. Januárban a megkérdezetteknek még csak 40, februárban 50, márciusban már 60 százaléka várt kormányváltást, s csupán minden ötödik megkérdezett szerette volna, ha a kormány folytatja munkáját. Márciusban az MSZP szavazók 16 százaléka is a kormányváltás mellett tette le a voksát.

Februárban 11 százalékkal többen voltak azok, akik Orbán Viktort látták volna szívesebben a miniszterelnöki székben, mint akik Gyurcsány Ferencre szavaztak. Márciusban ez a különbség már 23 százalék volt a Fidesz-elnök javára (42-19 százalék). Az eltolódás egyértelmően a bizonytalanok körében érhető leginkább tetten.

A fél ország új választásokat szeretne

A Gyurcsány Ferenc lemondást követı helyzetben erısen megoszlanak a vélemények arról, hogy a két nagy párt által javasolt két lehetséges megoldás közül melyik volna a legjobb az ország számára. A megkérdezettek pontosan fele van azon a véleményen, hogy az országgyőlés oszlassa fel magát és legyenek előrehozott választások, míg 44 százalék szerint inkább a parlament válasszon most új miniszterelnököt, és jövőre, a rendes időben rendezzenek csak új parlamenti választást.

A Fidesz szavazóinak 79 százaléka az előrehozott választások mellett voksol, míg az MSZP táborán belül a parlament által választott új kormányfő megoldása bír 73 százalékos támogatottsággal. A többség ellenezné, hogy lemondása ellenére Gyurcsány Ferenc maradjon a miniszterelnök, ha nem találnának új jelöltet a posztra. A megkérdezettek 38 százaléka teljes mértékben, további 21 százalék pedig inkább ellene volna ennek a megoldásnak.

A Századvég és a Forsense közös választáskutatási programjában kérdőíves közvéleménykutatást végzett 2008. március 16. és 26. között, amelynek során 1055 véletlenszerően kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg aktuális politikai, közéleti kérdésekről. A miniszterelnök március 21-én, a felmérés félidejénél jelentette be lemondását.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.