brusszel


Anorexiás a Dell új laptopja

Figyelő Online - Figyelő
2009.03.18  16:22   
mail
nyomtatás
A cég új laptopja jelenleg a legkeskenyebb noteszgép a világon. A mindössze 1,7 centiméter vastag gép két tizeddel győzte le az eddig első MacBook Airt.
A gyártó nagyon komoly szerepet szán az Super Slim Adamo névre keresztelt notebookoknak, amit azzal is jelez, hogy külön hivatalos weboldalt indítottak útjára, kifejezetten a népszerűsítést megkönnyítendő. A cél az otthoni felhasználók szívének meghódítása, amit elsősorban a vékony kialakítással igyekeznek elérni - ezzel rekordot is döntöttek, az Adamo ugyanis az eddigi legvékonyabb notebook megoldás a piacon.

A készülék még az MacBook Air változatokat is maga mögé utasítja, igaz ezt némileg ellensúlyozza, hogy utóbbiak könnyebbek. A burkolat teljes vastagsága mindössze 1,7 cm, míg az Apple megoldásánál ez 1,9 cm, amivel utóbbi eddig kiérdemelte a legvékonyabbnak kijáró titulust. A Dell tehát most rekordot döntött, ami az áron is meglátszik majd, hiszen az olcsóbb változat 1200, a drágább pedig 2700 dollárt kóstál. Előbbi a hivatalos információk szerint 13,4 hüvelykes kijelzőt, valamint 128 GB-os SSD-meghajtót kap - arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a drágább változat pontosan milyen belsővel érkezik.


A cég marketingigazgatója a bemutató kapcsán elmondta, hogy szeretnék meglepni a vásárlókat, mégpedig egy olyan kialakítással, amely a kétkedőket is a Dell mellé állíthatja. A név alapján nyilván azt várják, hogy rögtön szerelembe esünk a készülékkel, nem mellesleg pedig ezzel megerősíthetik pozíciójukat az ultramobil készülékek szegmensében, ahol szinte az összes fontosabb laptopgyártó jelen van már.

A netbook megoldások terén eközben nagy változásokra számítanak a szakértők, legalábbis a kínai Economic Daily cikke szerint. Itt ugyanis a Linux alapú változatok aránya a tavalyi 70 százalékról az idei év végére akár 10 százalékra süllyedhet, miközben a leszállított készülékek száma a 2007-es 300 ezer, majd pedig a 2008-as 11 millió után egészen 23 millióra szökhet fel idén.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.