Meglehetősen naiv koordináta-rendszerben kezdték érdekérvényesítő tevékenységüket az 1980-as években a társadalmi szervezetek. Erre jó példa az ófalui atomtemető elleni tiltakozás. Már magáról a tényről is véletlenszerűen értesültek az érintettek: 1987 tavaszán Mecseknádasd tanácselnökének felesége, aki a Paksi Atomerőmű iskolájában tanított, plakátokra lett figyelmes a folyosókon. Az atomerőmű egyik szakembere előadásra invitálta az érdeklődőket az Ófaluban tervezett atomhulladék-tároló ügyében.

Herman Vuijsje: Korrekt Hollandia › 207 oldal › Gondolat Kiadó, 2008 › Ára: 2200 forint

Mecseknádasd első embere látta el Ófalu irányítását is, mert a kislélekszámú település közigazgatásilag oda tartozott. A tanárnő meghallgatta a beszámolót, s arra kérte az előadót, beszéljen ugyanerről a faluban is. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, s ahogy hömpölyögtek az események, úgy terebélyesedett az ügy, s kapott országos nyilvánosságot.

Mit érhetnek el a kis helyi közösség tagjai, ha ráébrednek, magánemberként ugyan esélytelenek a hatalommal szemben, annál nagyobb erőre tehetnek szert azonban, ha egyesületté szerveződnek, szövetségeseket találnak, s szakmai érvelésbe kezdenek? A lokális érdekvédelmi szervezetek társadalomra gyakorolt hatását boncolgatja tanulmánykötetében Szíjártó Zsolt kommunikációkutató. A kötet a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció- és médiatudományi tanszékén zajló sokrétű kutatómunka egyik „gyümölcse”.



A szerző írásaiban – felmérésekre, megfigyelésekre, interjúkra alapozva – lokális kultúrákat, azok alakítását, társadalomra gyakorolt hatását mutatja be. Ilyen volt egyebek között a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében zajló mikroközösségi „varázslat”, amely az elnéptelenedő, elhanyagolt apró falvakat az odatelepülő művészek öntevékeny magatartása folytán virágzó, a régi építészetet helyreállító, a hagyományokat feltámasztó, sőt, a magas kultúrát is megjelenítő turisztikai célponttá tette.

A lokális indíttatású konfliktusok, cselekvések sok esetben országos nyilvánosságra is szert tesznek, s befolyásolják a nagypolitika történéseit. A civil társadalom megerősödése, „hangja”, „öntudata” alapvetően képes új irányt szabni a közgondolkodásnak. Utóbbi jelenséget elemzi könyvében Herman Vuijsje. A holland szociológus azt feszegeti, miként lehetséges, hogy a korlátlan toleranciájukról híres hollandok kezdik visszasírni az állami kontrollt. A szerző jó pszichológusként mélyre ás, évtizedeket visszamegy a történelemben, egészen a háború előtti időkig, s elemzi a holland néplelket, amelyet az egyház, a konformizmus és a hagyományok kötnek gúzsba. Kimutatja: a holland végtelenül engedelmes nép, megalkuvása okozza számára a legnagyobb sokkot: a második világháborúban szó nélkül tűrték a zsidóüldözést, amivel utóbb szembe kellett nézniük, s a lelkiismeretüket valamiképp megnyugtatniuk. Nem tudják más módon, mint hogy az államot megfosztják attól a hatalmi szerepétől és jogosítványaitól, amelyek bármit is rájuk kényszeríthetnének jobb belső meggyőződésük ellenére.

Szíjártó Zsolt: A hely hatalma: lokális szcénák – helyi folyamatok › 296 oldal › Gondolat Kiadó, 2008 › Ára: 2950 forint

Megszabadulnak a vallástól (Hollandia lakosságának 70 százaléka nem tartozik egyetlen felekezethez sem, s ezzel a világ egyik legszekularizáltabb nemzete), s hogy ne érhesse őket a fajgyűlölet vádja se, végtelenül elnézőek lesznek a migránsokkal szemben. A legliberálisabb bevándorláspolitikát honosítják meg, s válnak Európa legbefogadóbb államává. A háború utáni nemzedék igyekezett lerázni magáról az állam, az egyház, az iskola és a többi intézmény felügyeletét. E folyamat olyan radikálisan zajlott le, hogy az ország – a szerző szavaival élve – „az anarchista és a merész eszmék laboratóriuma lett”. A hetvenes és nyolcvanas években hatalomra került egykori lázadók legfőbb céljuknak tekintették, hogy megfosszák eszközeitől az egyén szabadságát korlátozni akaró államot. A világon sehol sem jutott olyan szintre az individualizálódás, mint éppen itt. Legalábbis a közelmúltig, mert az iszlámellenes kijelentéseiről ismert politikus, Pim Fortuyn 2002-ben, illetve Theo van Gogh filmrendező 2004-ben történt meggyilkolása egészen más, barátságtalanabb megvilágításba helyezte az országot. Mi történt? Hamis volt a kép, hogy ez a kis ország olyan szabadságot vívott ki magának, amelyben minden lehetséges? Valóban olyan sikeres volt a holland kísérlet, mint amilyennek azt a világ hitte?

Erre keresi a választ a szerző, s közben a mai Hollandiába kalauzolja az olvasót, aki nem hisz a szemének: új rend készülődik ebben a tulipánjáról, fapapucsáról, függöny nélküli házairól, malmairól, s a szexualitás, a drogfogyasztás és eutanázia iránti végtelen toleranciájáról híres országban. A 2006 óta kormányzó, főként keresztény pártokból álló koalíció azon dolgozik, hogy az államot újraélessze, megerősítse a rend és a törvény szerepét, megszigorítsa a bevándorlási szabályokat. A szociológus szerint azonban Hollandia továbbra is a nyitott, szabad és demokratikus társadalom irányába halad, az intézkedések nem viszik vissza az 1960-as évek előtti állapotba, csupán a szabadosság vadhajtásait nyesik le.

Kapcsolódó cikkek