Izraelen kívül Németország tűnik az egyedüli helynek e Földön, ahol egy zsidó biztonságban érezheti magát, ahol nem kell tartania antiszemita megnyilvánulásoktól sem a sajtóban, sem a hatóságok részéről – közli meglepő következtetését Maurice Digam, aki két éve jött el a zsidó államból. A Drezdában letelepedett komputerszakértő nincs egyedül: az elmúlt négy esztendőben több zsidó talált otthonra a németeknél, mint Izraelben. S ezen belül a közel-keleti országból sokkal többen kértek munkavállalási és lakhatási engedélyt Németországban, mint fordítva.

Berlin-mitte. Felélesztett zsidó szellemiség.

VISSZATÉRTEK. Még hosszabb időszakot vizsgálva, 1990 és 2007 között az utóbbi államban hosszabb tartózkodásra érkezett zsidók száma összességében meghaladta a 200 ezret. S noha többségük csak tranzitnak szánta Izrael felé, végül mintegy 100 ezren ott maradtak. Sőt, azóta a továbbvándoroltak közül is sokan visszatértek Berlinbe, Frankfurtba, Münchenbe, Hamburgba. „Ajándék számunkra, hogy ismét virágzik a zsidó kultúra, hogy egyre több zsidó ember választja új hazájául a mi országunkat” – mondta a januári Holokauszt-emléknapon a parlamenti emlékülésen Horst Köhler német államfő.

A bevándorlási számokról a Zentralrat der Juden, a német zsidók központi tanácsának berlini székhelyén tájékoztatták a Figyelőt. A székház a zsidó származású német íróról, Kurt Tucholskyról elnevezett utcában található Berlin régi-új belvárosában, háromnegyed kilométernyire a Reichstagtól. A Zentralrat tőszomszédságában emelkedik a főváros egyik jelképeként számon tartott aranykupolás Neue Synagoge, a Tucholsky utca másik végén pedig − galériák, divattervezők üzletei és kávéházak között − az ortodox zsinagóga húzódik meg. Onnan egy kőhajításnyira a zsidó gimnázium. E picinyke történelmi városmag az 1920-as években több mint százezer, többségében a környező kelet-európai országokból bevándorolt zsidónak szolgált lak- és munkahelyül. Ma a hivatalos szervek szerint a berlini történelmi negyedben a zsidók száma csupán néhány százra tehető. Viszont előszeretettel választanak itt lakást berlini őseikre büszke izraeliek és még inkább – vallási hovatartozástól teljesen függetlenül – franciák, spanyolok, vagy nagyvilági életre áhítozó jómódú, fiatal, kreatív németek. „Berlin-Mitte, az új belváros mai élete, dinamikája a húszas évek világi-zsidó kulturális gyökereiből táplálkozik, és örülünk, hogy az itt lakók – bár sem vallási, sem etnikai szempontból nem tartoznak a zsidósághoz – célzatosan felélesztették a halottnak hitt zsidó szellemiséget” – nyilatkozta Klaus Wowereit berlini polgármester a Neue Synagoge múzeumában nemrégiben tett látogatásakor. E szavak különös mondanivalója: létezik a világon egy zsidó város – zsidók nélkül. Ez Berlin.

A berlini holokauszt-emlékhely. Szembenéznek a múlttal.
Fotó: Reuters

Németország aggályosan fontosnak tartja a történelmi örökség feldolgozását, a második világháborús múlttal és a Holokauszttal való szembenézést. Ennek egyik terméke a Brandenburgi Kapu tőszomszédságában elhelyezkedő, s Berlin fő nevezetességévé vált Holokauszt-emlékhely, amelyet a meggyilkolt európai zsidóságnak szenteltek. A berlini iskolások számára kötelező a Jüdisches Museum meglátogatása, amely a németországi zsidóság történetét, az egyetemes német kultúrához való hozzájárulását és a náci rendszer által elszenvedett pusztulását dolgozza fel. Számos alapítvány foglalkozik a témával, publikációk, kutatások, könyvek és a médiumok is gondoskodnak róla, hogy a Holokauszt és annak feldolgozása része legyen a közbeszédnek. A múzeum februárban például tanároknak szervez továbbképzést az antiszemitizmusról.

Az emlékezés mellett az Izraellel ápolt baráti kapcsolatot is fontosnak tartják a német politikai és szellemi elit keresztény vezetői. „A két ország a Holokauszt által sorsközösségbe került egymással. A Német Szövetségi Köztársaság, a németországi demokrácia és Izrael létrejötte a legszorosabban kapcsolódik ehhez a példátlan népirtáshoz. Országunk örök történelmi felelőssége a zsidó állammal való szolidaritás” – húzta alá nemrégiben Angela Merkel kancellár az izraeli parlamentben, a kneszetben. Ez megérteti, miért Merkel és külügyminisztere, Franz-Walter Steinmeier állt az élére annak a nemzetközi kampánynak, amelynek célja megakadályozni, hogy az Izrael-ellenes iráni rendszer atomfegyverhez jusson. Szintén a német kancellár az, aki a legutóbbi gázai konfliktus kitörésekor egyértelműen Izrael pártját fogta, és minden felelősséget az előzőleg hónapokon át Izraelt rakétákkal támadó Hamasz radikális palesztin szervezetre hárított.


HÍVÁS A PÁPÁNAK. A mostanában kipattant vita a Vatikán és Berlin között ugyancsak a kancellárnak a kneszetben mondott szavai alapján értelmezhető. A protestáns lelkipásztor családjába született Angela Merkeltől kezdve a németországi római katolikus egyház fejéig, Robert Zollitsch bíborosig bezárólag lényegében az egész német közélet felháborodással és példátlan bírálattal fogadta, hogy a német születésű XVI. Benedek pápa visszaemelte az egyház kebelére a gázkamrák létezését, a zsidók tömeges, szisztematikus irtását kétségbevonó Williamson püspököt. Aki ugyanis ilyet állít, az közvetetten a Német Szövetségi Köztársaság létrejöttének alapjait, végeredményben e társadalom legitimitását vonja kétségbe. Merkel végül felhívta telefonon a pápát, aki vele együtt – a Vatikán és a német kormány által egyidejűleg kiadott közlemény szerint – „mélységes fájdalmát fejezte ki a Shoah alatt elpusztított sok millió zsidó halála miatt”. Más szóval a kancellár elérte, hogy a pápa ebben a kritikus helyzetben egyértelműsítse és újból megerősítse Williamsonétól merőben eltérő álláspontját a Holokauszt megtörténtéről.

Németek kitelepítése Magyarországról. Még nem beszélték ki. Fotó: MTI

A hajdani zsidó – magát németnek valló – nagypolgárságból mindenesetre nem sok maradt Berlinben. „Vagy sikerült még a harmincas években – minden vagyonuktól megfosztottan – Amerikába, Ausztráliába, Kanadába, Latin-Amerikába beutazási engedélyt szerezniük, részben Palesztínában letelepedniük és így megmenekülniük, vagy a koncentrációs táborokban végezték” – meséli a Figyelőnek Chaim Kerner, a berlini zsidóság történetének Izraelből Németországba költözött kutatója, akinek nagyszülei Berlinből emigráltak Palesztínába. Az 1990-es újraegyesítésig Nyugat- és Kelet-Németországban összességében talán 30 ezer zsidó élhetett. Ma viszont számuk meghaladja a 100 ezret, Németországban él Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége. Közülük persze csak legfeljebb 40 ezren gyakorolják is vallásukat.

Az újonnan érkezettek többsége a volt szovjet államokból jött. A nyolcvanas évek elején Amerika – Németországgal együttműködve – csak annak fejében volt hajlandó enyhíteni a kereskedelmi korlátozásokat, ha Moszkva kiengedi a német etnikumhoz tartozó, illetőleg a zsidó állampolgárai közül azokat, akik ezt kérvényezik. Az e két népcsoporthoz tartozók százezrei hagyták hátra mindenüket, és indultak neki a nagy útnak. A német ajkúak azonnal német állampolgárságra tehettek szert.

Mindez egy szovjet polgár számára felért egy főnyereménnyel: azonnali munkavállalási engedély, aztán egyhamar német állampolgárság, útlevél és havi rendszerességgel folyósított segély, amely egy négytagú családnak (mai pénzben számolva) akár 1000 eurós többlet jövedelmet jelenthetett. A visszaélések miatt végül 2006-ban megszigorították a volt Szovjetunió zsidó polgárainak letelepedési feltételeit, azért is, mert sok ezren hamisított iratokkal települtek be, zsidó gyökerek nélkül.

MEGFORDULT ÁRAMLÁS. Ma viszont már Izrael felől is érkeznek bevándorlók, mint például a már említett Maurice Digam, aki egy állást megpályázva jutott Drezdába. A programozó azt állítja, eddig semmiféle negatív élmény nem érte, még az intoleránsabbnak tartott keletnémet országrészben sem. Számára az a legfontosabb mérce, hogy kislányát a német gyerekek azonnal befogadták az óvodában. A 34 éves férfi szerint a következő években még inkább növekedni fog a letelepedni szándékozó, jól képzett fiatal izraeliek száma, mert elviselhetetlennek érzik a közel-keleti helyzet kilátástalanságát, erősödik bennük az aggodalom, hogy bármikor új háborúk törhetnek ki, féltik szeretteiket. Míg tíz-húsz évvel ezelőtt mindenekelőtt Amerikára vetették tekintetüket, addig ma Németország a legfőbb célország. „Még ha ez a nagyszülők nemzedékének nem is tetszik” – teszi hozzá.

De az öregek tragikus sorsa lassan elhalványul az izraeli fiatalok pozitív élményei mellett. A két állam által támogatott megannyi együttműködési megállapodás keretében diákok

tízezrei látogatták meg egymást az elmúlt tizenöt-húsz esztendőben, a mai izraeli fiatalok lelkesednek a kortárs német filmekért és a német technozenéért –próbálja sorba szedni az érveket a fiatal számítógépes szakember, miért is olyan vonzó Németország honfitársai szemével. Tavaly 3 ezren költöztek ide, ezzel szemben csak 250 német polgár Izraelbe. Németország lakóinak számához képest e 3 ezer ember persze csak csepp a tengerben, de Izraeléhez képest korántsem az.

E folyamat nem tetszik azoknak a radikális zsidó szervezeteknek, amelyek éppenséggel azon dolgoznak, hogy a zsidók ne máshová, csakis Izraelbe vándoroljanak a világ többi részéről. A Jewish Agency nevű, globális hálózatként tevékenykedő tömörülés egyik, nevének elhallgatását kérő magas beosztású berlini munkatársa kerek-perec kijelentette a Figyelőnek: „Németország betesz Izraelnek ezzel a »zsidóbarát« politikájával. Berlin jól tudja, hogy Izrael fennmaradása múlik a zsidó bevándorlás folytatódásán. Ám ha különböző kedvezményekkel, úgymond lelkiismeret-furdalásból magához édesgeti a kelet-európai és lassan az izraeli zsidókat, végeredményben Izrael zsidó jellegének felszámolásához járul hozzá.”

A német kancellári hivatal és a berlini zsidó hitközség sajtóosztálya a Figyelő megkeresésére nagyjából egyformán reagált a Jewish Agency képviselőjének szavaira. A válaszok lényege: Németország és Izrael szoros baráti kapcsolatokat tart fenn, még annak feltételezése is képtelenség, hogy eme két ország bármelyike is a másik gyengítésére törekedne.

Kapcsolódó cikkek