brusszel


Átmozgató edzés

A krízis bankpiaci hatásai
Figyelő Online - Figyelő
2008.11.11  19:00   
mail
nyomtatás
A válság jó lehetőséget nyújt a megfelelően finanszírozott, terjeszkedni kívánó pénzintézeteknek, így akár át is rendezheti az erőviszonyokat a hazai bankpiacon.
Senki sem tudja ma még, meddig tart a hitelválság, az azonban már valószínűsíthető, hogy a bankok jelenleg hozott döntései hosszabb távon is meghatározhatják a fejlődésüket. Sőt, a hosszú idő alatt kialakult erősorrend is könnyen borulhat. Ahogy Kovács Levente, a KDB Bank vezérigazgatója fogalmaz: a válság átrendezheti a hazai bankpiacot.

Fővárosi fiók. A válság az alacsony devizakitettségű, nagy hálózattal rendelkező takarékszövetkezetek számára is jó lehetőséget teremt. Fotó: Lakos Gábor

Az ügyfelek számára a választás egyik legfontosabb szempontja eddig az volt, hogy közel legyen a bankfiók. A krízis nyomán azonban mintha módosulna ez az attitűd; felértékelődik a bank, illetve anyaintézményének biztonságos, stabil volta, vagy legalábbis annak illúziója. Ugyanakkor olyan véleményt is hallani, miszerint ügyféllojalitást csak a fiókok szintjén lehet építeni, így azok jelentősége továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Sőt, tanácsadásra nagyobb szükség van, mint eddig bármikor, akár hitelről, akár befektetési témáról van. Egy biztos, a bankok az eddigieknél jobban fognak figyelni arra, hogy a régi, jó ügyfeleiket megtartsák.

A további fióknyitási tervekkel kapcsolatosan mindenesetre igen óvatos vélemények érkeztek körkérdésünkre. Az elég valószínű, hogy az utóbbi években látott „erőltetett menet”, vagyis a hat-hét nagy lakossági bank hálózatbővítési láza véget érhet. A krízis kikényszeríti az üzleti tervek felülvizsgálatát, s – miként az MKB Banknál fogalmaztak – nem marad fenn a korábbi években elért jövedelmezőség, ami a költséggazdálkodás újragondolását is szükségessé teszi. A Raiffeisen szerint a fióknyitás előtt a korábbinál alaposabb mérlegelésre van szükség a megtérülési idők tekintetében, s az UniCredit Banknál is arról számoltak be, hogy áttekintik fióknyitási terveik ütemezését. Egyedül az OTP-nél jelezték minden fenntartás nélkül, hogy folytatják hálózatfejlesztési programjukat, új üzletközpontokban nyitnak majd egységeket, továbbá készpénz nélküli, hiteltanácsadással foglalkozó fiókokat is szándékoznak nyitni Budapesten.

Kockázati felár a betéteken

Eddig a bankok közötti verseny elsősorban eszközoldalon mutatkozott, most a betéti oldalon is megjelenik – véli Csicsáky Péter, a Takarékbank vezérigazgatója. Eddig a kockázati felárat a hitelek árába építették be, megdrágítva ezzel a kölcsönhöz jutást a kockázatos ügyfelek számára. Most viszont azok a bankok, amelyeknek a hitelszűke, vagy a refinanszírozási lehetőségek bedugulása miatt nagyon kell a lakossági forrás, magasabb kamatot kénytelenek fizetni, vagyis saját maguk kockázatát árazzák a betétbe. Kovács Levente KDB-vezér szerint ennek nem mond ellent az, hogy a lakossági betétek 13 millió forintig, sőt, gyakorlatilag teljes egészében az állam garanciáját élvezik. Az ügyfelek számára ugyanis megmarad az a rizikó, hogy baj esetén milyen gyorsan juthatnak hozzá a pénzükhöz.



ÚJ ESÉLYEK. A fiókstratégia azonban csak az egyik égető kérdés. A KDB Bank vezérigazgatója szerint már most látszik az is, hogy a masszív tulajdonosi és tőkeháttérrel rendelkezők számára a piac egyes szegmensei az újrafelosztás lehetőségével kecsegtetnek. Szerinte azok a stabil közepes és nagyvállalatok, amelyeket korábban szinte lehetetlenség volt megszerezni ügyfélként, most könnyen átcsábíthatók. Az igazán jó és fizetőképes ügyfelek korábban egy újonnan jött szereplő számára lényegében elérhetetlenek voltak, ma azonban gyakori, hogy bankjuk a globális hitelszűke miatt vagy nem tudja őket kiszolgálni, vagy a megnövekedett forrásköltségek miatt sokkal drágábban méri a hitelt. Ez pedig belépési pont olyan pénzintézetek számára, amelyek megfelelően finanszírozottak és van merszük a válságot piacszerzésre használni.

Bizonyára lesznek olyanok, akik szívesen szereznének piacot, csakhogy források híján kénytelenek letenni erről. De lemaradhatnak a versenyben azok is, akiknél meglennének a források, de túlontúl konzervatív az üzletvitel. Ugyanakkor a válság a takarékszövetkezetek számára is jó lehetőséget teremt. Csicsáky Péter, a Takarékbank vezérigazgatója felhívja a figyelmet arra, hogy az 50 százalékos hitel/betét arány most ritka és irigylésre méltó állapot a szektorban, a takarékszövetkezeteknél viszont általános. (Ezt azt jelenti, hogy kétszer annyi betét gyűjtenek a takarékok, mint amennyi hitelt kihelyeznek – a bankrendszer egészében ezzel szemben az elmúlt években a betétek összegének másfélszeresét helyezték ki.) Az a tény, hogy a takarékok devizahitel-kitettsége alacsony, most ugyancsak előny lehet, s felértékelődnek a szektorra kiemelten jellemző szoros, területi alapú ügyfélkapcsolatok is.

ANYABANKI SZINTEN. A várható átalakulásokat senki nem meri megjósolni, de abban mintha egyetértés lenne, hogy a hazai bankok erősorrendjét befolyásoló döntések jó része nem Budapesten születik, és nem is a közeli hetekben. Az anyacégek stratégiája lehet a döntő momentum; több kivonulás, illetve az itteni érdekeltségek eladása is benne van a pakliban. Ezért kicsit különös, hogy éppen ezekben a vérzivataros időkben érkezik egy újabb szereplő a hazai piacra: a lisszaboni székhelyű, portugál–francia tulajdonú Banco Primus. A gépjármű-finanszírozással induló, de 2009-ben már a jelzáloghitel-piacra is belépő bank ráadásul egy hagyományosan kockázatosnak tartott szegmensben próbálja ki magát először, elsősorban használt autókat fog finanszírozni.

„A válság: lehetőség” – fogalmazott tömören Joao Cunha Rosa, a Banco Primus S.A. vezérigazgatója a magyarországi fióktelep hivatalos megnyitásakor. A 2005-ben Portugáliában jelzáloghitelezéssel indult, később személyi kölcsönöket és autóhiteleket is folyósító pénzintézet két év alatt országos hálózatot szándékozik kiépíteni nálunk, s nem fél a kockázatoktól. Nem riad vissza például a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által is kiemelten rizikósnak ítélt 120 hónapos futamidőtől és a nulla százalékos önerő alkalmazásától sem.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200