brusszel


Végkiárusítás

Vevőre vár a Hollóházi Porcelán
Figyelő Online - Figyelő
2012.01.10  12:43   
mail
nyomtatás
Tizedeli a válság a hazai porceláncégeket. A Zsolnayt egyelőre csak elméletben mentette meg a Közgép, az állami Hollóházi Porcelán Manufaktúrát viszont felszámolják, bár a tevékenysége új cégben továbbél.
Napokon belül eldől a másfél évszázados hungarikum, a hollóházi porcelán jövője. Január 8-án járt le ugyanis a felszámolás sorsára jutott állami tulajdonú Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. eszközeinek értékesítésére kiírt pályázat beadási határideje. A pályázatok lapzártánk után esedékes értékelésén dönt a felszámoló Absolventum Kft. vezetése, hogy érkezett-e elfogadható ajánlat a hollóházi üzemre és a márkajogokra.

Vázakészítés az újraindított hollóházi üzemben. Megfeleződött a létszám. Fotó: MTI ÚJ CÉLPIACOK
Egy pályázat biztosan érkezett. Pálfi József, a manufaktúra évekkel ezelőtti vezérigazgatója, az üzemet a felszámolótól bérlő – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által alapított – Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. ügyvezetője a Figyelőnek megerősítette, hogy új cége pályázott, és nem is számít nagy tülekedésre a gyárért.

„Nem hallani más jelentkezőkről, így, ha mi nem lennénk, vége a porcelángyártó hagyományoknak Hollóházán” – előlegezi meg Pálfi József, aki szerint a gyárban „életmentés” folyik. A 94 főt foglalkoztató nonprofit kft. 2011 szeptemberében indította újra a termelést a felszámolótól kibérelt gyárban. Nemcsak a porcelán-, hanem a kőedénygyártást is, de ez utóbbi döcögősen halad, a korábbi nagy megrendelő osztrák cég ugyanis csődbe ment.

A felszabadult gyártókapacitást más, nyugat-európai márkák számára végzett bérmunkával próbálja Pálfi József lekötni. Sokat vár a SAS légitársaságnak beszállító Royal Copenhagennel kötött szerződéstől, amelynek keretében a business osztályon utazók számára fedélzeti porcelánedényeket gyártanak majd Hollóházán, de a karlsruhei Holst Porzellan céggel is tárgyal kórházi edények előállításáról, szintén bérmunkában. Emellett a Tokaj Kereskedőháznak palackot, pálinkás cégeknek butykost, a Helia D számára tégelyt, továbbá már ékszert is készít az üzem.

Az ügyvezető főleg a külföldi bérmunkában látja a továbbélés lehetőségét, mert a hazai porcelánpiacon nem biztatóak a távlatok. A 10 milliárd forintnál kisebbre zsugorodott hazai piacon mintegy 10 százalékos részesedésű Hollóházi értékesítése már évek óta csökken. Pálfi a mintegy félmilliárd forintos – az előző évit éppen csak meghaladó – 2011-es belföldi értékesítést azért a „vödör aljának” tartja.<#zaras_figyelo#>

Az adatok megtekintéséhez kattintson!

POLGÁRMESTERI AGGÁLYOK
Pálfi József reméli, hogy az új szerkezetben eredményessé válhat a termelés. A nyugat-európai trendnek megfelelően ugyanis Hollóházán is szétvált a márkaépítés és a kereskedelem a gyártástól. A hollóházi túlélési stratégia arra épít, hogy ugyan a porcelán tömeggyártása Törökországba, Iránba, Kínába tevődött át, de a kis sorozatú, egyedi termékeket továbbra is érdemes Európában, Hollóházán gyártani manufaktúraszerűen, kis, rugalmas létszámmal. Ezért a Hollóháza Hungarikum Nonprofit Kft. megtartja a finomporcelán-gyártást, új művészekkel, a porcelándivattal lépést tartó designnal frissítve. A felesleges kapacitását pedig külső megrendelőknek végzett bérmunkával köti le a gyár.

Az üzem akut pénzügyi bajaira az hozna megoldást, ha tiszta lappal indulva finanszírozhatóvá válna a helyi termelés. Riasztó üzenet ugyanakkor, hogy az állami tulajdonos a cége adósságának rendezése helyett inkább hagyja felszámolni a társaságát, a tevékenységet pedig egy újonnan alapított, teher nélküli nonprofit cégben folytatja tovább. Ez nemcsak etikátlan a beszállítókkal szemben, hanem szemben áll a csődtörvénnyel is. A cégét rosszhiszeműen felszámolásba vivőt a hatóság el is tilthatja a cégalapítástól és a további cégvezetéstől.

„Hiába próbáltam meg mindent a felszámolás elkerülésére, még a parlamentben és a minisztériumokban is azt mondták, hogy a manufaktúra évről évre veszteséges, eleresztik a kezét” – fájlalja Koleszár Sándor, Hollóháza polgármestere, hajdani porcelángyári dolgozói kisrészvényes.

A polgármester Pálfi József szép tervei ellenére borúsan látja a hollóházi porcelángyártás jövőjét. Szerinte ugyanis a korábbi 200 fő felével képtelenség előállítani a kellő mennyiséget, hiszen sok az egyedi megrendelés, a kézi munka. A legyártott készletek fogyóban vannak, így egyre kevesebb lesz az eladható termék a 10 szaküzletben, ezért a gazdaságos működéshez szükség lenne csaknem az eredeti létszámra – állítja Koleszár Sándor.

„A cél, hogy a magyar ipari kultúra ezen részét megmentsük” – mondja a jövőbeni létszámtól függetlenül Gulyik Zsolt, az Absolventum Kft. felszámolója. A szakember a pályázatok értékelése előtt nem kívánta megbecsülni, hogy a társasággal szemben fennálló mintegy 635 millió forintos hitelezői követelés hány százalékát fedezi majd az eszközök értékesítése. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a Pálfi József vezette nonprofit kft.-nek ugyanúgy pályáznia kell, mint más jelentkezőnek, és ha az övénél jobb ajánlat érkezik, át kell adnia a bérbe vett gyárat.

HERENDI SIKEREK
Hollóházával ellentétben Pécsett tavaly úgy tűnt, hogy finisbe ért a finanszírozási nehézségekkel küzdő porcelángyár megmentésére indított akció. A kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, Nyerges Zsolt elnök vezette Közgép Zrt. 2011 nyarán megszerezte ugyanis a menedzsmentjogokkal együtt a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 49 százalékát a részvénycsomagot birtokló Manufaktúra Befektető Kft. (MB) megvásárlásával. A tranzakcióra azután került sor, hogy az MB előző tulajdonosa, az SCD-s Jászai Gellért nem hajtotta végre a vállalt tőkeemelést a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-ben. A Közgéphez került MB Kft. vállalta az 500 millió forintos tőkejuttatást, de nem teljesítette sem az első, sem a módosított, december végi határidőig.

A 230 millió forintos vételárat és a félmilliárdos tőkeinjekciót eredetileg 2011. áprilisig kellett volna teljesítenie, de a határidőt módosították, és most Nyerges újabb egyéves haladékot kért a tőkeemelésre, így továbbra sem rendeződött az akut pénzzavarban lévő manufaktúra finanszírozása. Részleteket azonban nem árult el a Figyelőnek az éppen év eleji szabadságát töltő vezérigazgató, Péterné Marosi Katalin, és a Közgépnél is időt kértek a tájékoztatásra.

A kézi készítésű luxusporcelán-gyártás immár európai piacvezetője, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. számára viszont a 2011. év is sikeres volt. Pedig erős a viszonyítási alap, hiszen 2010-ben párját ritkító eredményeket ért el az 50 országba exportáló cég, mintegy 4,2 milliárd forintos árbevétel mellett az adózott eredménye 630 millió forintra nőtt. A Veszprém megyei társaság tavaly ehhez képest növelte tovább az árbevételét, és Simon Antal vezérigazgató szerint a nyereségességgel sem lesz gond.

Rangos nemzetközi elismerésnek számít, hogy a nyáron a luxuscégeket tömörítő francia Comité Colbert szövetség a tagjai közé választotta a porcelánmanufaktúrát. A Herendi számára az idei év is jól indul, mert a forint gyengülése versenyképesebbé teszi az exportpiacokon.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200