brusszel


A válság nyertese

Nyomkövetéssel a csalások ellen
Figyelő Online - Figyelő
2012.01.03  18:59   
mail
nyomtatás
Mivel egyre nagyobb a kereslet a költségcsökkentő megoldások iránt, a flottakövetéssel foglalkozó iData Kft. árbevétele többszörösére nőtt az elmúlt években.
Mogyoród környékén csupán 10 nemzetközi telefonvonalat lehetett elérni, amikor 1985-ben döntés született a Hungaroring megépítéséről, holott Bernie Ecclestone, a Forma–1 mindenható ura legalább 400-nak a meglétét kötötte ki. A szükséges infrastruktúra kiépítésére – a tervezés megindításától a beszerelésig – mindössze három hónap állt rendelkezésre. A feszített tempó miatt az államnak néhány magánvállalkozást is be kellett vonnia a munkálatokba. Így kerülhetett Szabó Lajos mérnökként a kor egyik legnagyobb presztízsberuházásának a közelébe. Bár ez volt az első nagyobb céges munkája a Szintetorg Gmk-nál, már korábban is dolgozott a telekommunikáció területén. Az 1980-as évek elején a Posta Kísérleti Intézetében célműszereket fejlesztett az utcai telefonok gyártásához.

Fotó: Aknay Csaba

SAJÁT CÉGBEN
A rendszerváltás után a Szintetorg Gmk átalakult Sat-Markt Kft.-vé, ahol Szabó Lajos műszaki igazgatóként továbbra is a vezeték nélküli telefonos kapcsolatok fejlesztésével foglalkozott. A műholdas helymeghatározásra (GPS) egy hibás navigáció hívta fel a figyelmét: a kilencvenes évek közepén egy ismerőse sárkányrepülőzés közben egy másiknak hitt vasúti sínt kezdett el követni odafentről, ezért nem ott szállt le, ahol a barátai a Trabantjukkal várták. Ezt az esetet hallva kezdte foglalkoztatni a helymeghatározásra szolgáló készülékek gyakorlati haszna. A kft.-nél is láttak ebben piaci lehetőséget, a cég egyik ügyfelét pedig sikerült is meggyőzni egy járműkövető rendszer előnyeiről. Ám, mire létrehozták a szükséges hátteret, a megbízó inkább megvásárolt egy kész külföldi megoldást.

Szabó Lajos
58 éves, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán végzett, vezeték nélküli távközlés-technika szakon.
Korábban a Posta Kísérleti Intézetében és a Sat-Markt Kft.-nél dolgozott. Az iData Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője.
Nős, három fia van. Szabadidejében szívesen kirándul és olvas.

„Nem akartuk, hogy a projektbe ölt pénz és energia kárba vesszen, ezért úgy döntöttünk, hogy saját ötleteink mentén továbbvisszük a fejlesztést” – meséli Szabó Lajos. Az érdeklődés meglepően nagy volt. Pár év múlva már a Köztársasági Őrezrednek is a Sat-Markt volt a beszállítója. A vezetőségben azonban eltérően ítélték meg a szolgáltatás jövőjét. Az ügyvezető a GPS rendszerek további fejlesztését nem tartotta prioritásnak, míg Szabó Lajos komoly üzleti lehetőséget látott a flottakövetésben. A nézetkülönbség miatt 2005-ben fiával és társaival együtt saját céget alapított iData Műszaki Informatikai Mérnöki Iroda Kft. néven.

Azt már a korábbi tapasztalataikból is tudták, hogy egy high-tech rendszer akár pár év alatt is elavulhat. Ezért a tartósságban akartak újat mutatni a versenytársakhoz képest. Olyan fedélzeti készülékeket fejlesztettek ki, amelyeknél a netkapcsolaton keresztül nemcsak a beállításokat lehet módosítani, hanem akár a komplett rendszert is le lehet cserélni. Emiatt nincs szükség folytonos készülékcserékre, ráadásul az értékesítés is gördülékenyebbé vált: ha egy megrendelő úgy dönt, hogy a GPS követés mellett üzemanyagszint-mérést, lopásvédelmet vagy éppen ajtónyitás-figyelést is kér, csupán szoftverfrissítésre és néhány tartozék bekötésére van szükség.<#zaras_figyelo#>

SPECIÁLIS MEGOLDÁSOK
Az ötfős vállalkozás egy kispesti garzonlakásból indult. A költözés akkor vált sürgetővé, amikor az egyik betérő ügyfél a szűkös hely láttán rettent el az üzlettől. Az új telephelyüket a MÁV egyik megüresedett irodaépületében alakították ki, ahol már a gyártáshoz is akadt hely. A bővítés már csak a talpon maradás miatt is fontossá vált: a korábban pár szereplősnek számító piacon néhány év alatt megsokasodott a versenytársak száma.

„Az elengedhetetlen innovációhoz az új ötleteket rendszerint az ügyfeleinktől és a potenciális vásárlóktól kaptuk meg” – jegyzi meg a tulajdonos. Ezt szem előtt tartva, amikor 2008-ban eldöntötték, hogy az építőipar felé nyitnak, kiállításokon térképezték fel az ágazat igényeit. Így derült ki az iparág egyik komoly problémája, miszerint a gépkezelők a motor fölösleges járatásával nagyobb összegeket tudnak elcsalni, mivel a bérük egy részét az üzemórák után kapják. Ezt szoftveres megoldásokkal könnyen ki tudták küszöbölni.

Az üzemanyaglopások viszont már erősebb fejfájást okoztak. A gázolaj fogyását mérő szenzorokat eredetileg egy alvállalkozótól akarták beszerezni, de kiderült, hogy még a minőségi készülékek is 3 százalékos hibaaránnyal dolgoznak, ami egy 500 literes tankolásnál már jelentős veszteséggel érhet fel. Ahhoz, hogy ezt a mutatót 1 százalék alá szorítsák, saját hardveres és szoftveres megoldást kellett kidolgozniuk.

Szabó Lajos tudja, hogy a megrendelőiknél dolgozó munkavállalók nem igazán kedvelik őket. Előfordul, hogy a rendszer beszerelésének a hírére páran ki is lépnek az adott vállalkozásból. Ezért is szokta néha ajánlani a megrendelőknek, hogy ha el akarják kerülni a felmondásokat, akkor az új műszerek alkalmazásával párhuzamosan emeljék meg a dolgozók bérét. Az egykori MÁV-telephelyen egy idő után akadályokba ütközött a gyártókapacitás növelése. A vasútnál az épület, a mellette lévő sínpár és az üzemeltetés is külön igazgatósághoz tartozott. Az új műhelyek engedélyeztetése szinte lehetetlen feladatnak tűnt. A második költözést viszont megkönnyítette a válság: az új telephelyüket a korábbi piaci ár feléért bérelhették ki.

A recesszió évei egyébként is jó hatással voltak az üzletre. „Klasszikus válságkezelő termékeket értékesítünk, amelyek a bevezetés után azonnali költségcsökkenéssel járnak” – magyarázza az ügyvezető. Az utóbbi időben új területekre is betörtek: az egyik megoldásukkal például a szemétszállítási díjakat a kukahasználat rendszeressége szerint tudják optimalizálni.

KÜLFÖLDI TERJESZKEDÉS
„Olyan rendszert is létrehoztak, amelyet mi a szervizautóink hatékony mozgatásához tudunk használni” – számol be Kiss László, a Toyota Anyagmozgatás Magyarország Kft. szervizvezetője. Az iData fedélzeti számítógépei már olyan sokat tudnak, hogy az ügyfeleknek a teljes kiismerésükhöz külön tanfolyamokra kéne járniuk. Ezt azzal küszöbölik ki, hogy minden megrendelőnek testreszabott kezelői felületet készítenek.

Tavaly vállalatirányítási rendszert is bevezettek, ami Szabó Lajos szerint ugyan meglepőnek tűnhet egy középvállalkozásnál, ám ennek révén nem csak a számlakezelés és a jelentések készítése vált ezután könnyebbé, de az új partnerek bizalma is megnőtt irántuk. A hatékony és minőségi bevezetésért tavaly a rendszert szállító SAP-től megkapták a Quality Awards kelet-európai ezüstdíját.

Az elmúlt időszakban megkezdték a külföldi terjeszkedést is. Bár a technikai támogatás és a gyártás még mindig Magyarországról zajlik, már Romániában és Szerbiában is vannak értékesítőik. A tervek szerint az idén egy szlovákiai partnercéggel is megegyeznek a viszonteladásról.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Nagy Szulejmán 
pénzügyi hadjáratai

A kaukázusi Krőzus nevét egyre gyakrabban hallani. Márciusban lesz 51 esztendős, de már komoly üzleti csatározásokat tudhat maga mögött.

E-testtartás-javító

Tizedik osztályos vállalkozási feladatból is nőhet ki sikeres startup. Legalábbis esélyes erre a WRU Companyre keresztelt diákcég Spiner nevű, testtartást javító kütyüje.

Nagyban játszik

Kedves buldózernek, a cirkuszi világ Bernie Ecclestone-jának tartják Guy Lalibertét, a Cirque du Soleil alapítóját.

top200