brusszel


Irányítás nélkül az egészségügy

Figyelő Online - Figyelő
2011.12.14  13:31   
mail
nyomtatás
Néhány hete az uniós támogatás részleges, vagy teljes visszavonását helyezte kilátásba a Strukturális Alapok Program Iroda több olyan vidéki kórház esetében, ahol ugyan négy éve bevezették az adatcserére alkalmas, úgynevezett Intézményközi Információs Rendszert (IKIR), de azt a mai napig gyakorlatilag nem használják.
A helyzet kísértetiesen hasonlít a hetvenes évekre, amikor a magyar gyárak udvarán tucatszám álltak, és porosodtak kihasználatlanul, a méregdrága programozható esztergagépek. A modern vállalatirányítási rendszereket nem csak a versenyképtelen hazai középvállalatoknál kellene szinte kötelezően bevezetni, de a hatékonysági tartalékokkal bőven rendelkező állami intézményeknél is.<#zaras_figyelo#>

Az egészségügyben kevesebb lenne a visszaélés, illetve lerövidülne a betegek várakozási ideje, emellett például valós időben lehetne figyelni a gyógyszerek, kötszerek, egyéb kellékek fogyását, és központi beszerzés révén lényegesen olcsóbbá, átgondoltabbá válhatna ezek beszerzése. Ugyanez érvényes az emberi erőforrások elosztására.

Az említett IKIR rendszerrel minden intézmény elektronikus formában, egyszerre látná a hálózaton, hogy mikor, milyen vizsgálatot, milyen eredménnyel végeztek el. Azon túl, hogy a betegeknek a XXI. században már nem kellene minden leletért személyesen sorba állni, majd azokat minden orvoshoz cipelni, a rendelőknek sem kellene számos vizsgálatot újra elvégezni, sok pénzt és időt spórolva. Nem is szólva a sürgős beavatkozást igénylő esetekről.

Persze az akut pénzhiány időszakában a Microsoft, az Oracle vagy az SAP drága, egy-egy kórházra is mintegy 10–20 millió forintba kerülő rendszereinek bevezetése sokáig álom maradhat. Még akkor is, ha nemzetgazdasági szinten akár már pár hónap alatt megtérülne ezek használata. Akadnak ráadásul független tanácsadó cégek, amelyek az ilyen típusú pályázati lehetőségeket is ismerik, és össze tudják hangolni az igényeket a lehetőségekkel. Sőt, a hatékony oktatást is megszervezhetik, ami minden vállalatirányítási rendszer használatának alfája és ómegája.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200