brusszel


Tőzsde - Nyugat-Európában emelkedés várható, Ázsia erősödik

Figyelő Online
2012.07.30  10:47   
mail
nyomtatás
Emelkedéssel kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdék hétfőn, miután az európai jegybanki ösztönző intézkedések reményében az ázsiai tőzsdék is erősödtek.
A határidős indexek alapján a londoni FTSE-100 index 27 pontos, a frankfurti DAX-30 71 pontos, a párizsi CAC-40 pedig 28 pontos emelkedéssel nyithat. A múlt hét utolsó napjaiban erősödtek az árfolyamok, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke kijelentette, hogy mindent megtesznek az euróövezet összeomlásának elkerülése érdekében, majd hasonlóan határozott hangvételű közös közlemény jelent meg Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök, illetve a kancellár és Mario Monti olasz miniszterelnök megbeszélései után.

A piacokon arra számítanak, hogy az EKB hitelkönnyítő intézkedéseket tesz a gazdaság megmozdítására, és újra beindítja a spanyol és olasz állampapírok vásárlását.Befolyással lehet az árfolyamokra az uniós üzleti hangulati index alakulása, amelyet délelőtt tesznek közzé. Az EKB intervenciójában bizakodva jó hangulatban folyt a kereskedés az ázsiai piacokon, és támogatta az árfolyamokat, hogy a pénteken közzétett adatok szerint az amerikai gazdaság kevésbé lassult le a második negyedévben, mint tartottak tőle.

A tokiói Nikkei-225 0,65 százalékkal, a hongkongi Hang Seng mutató pedig 1,47 százalékkal emelkedett. A nyugat-európai tőzsdék pénteken erősödtek. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,97 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,62 százalékkal, a párizsi CAC-40 2,28 százalékkal emelkedett.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200