Gazdag és gonosz olajmágnás „Dzséjár”, akinek felesége, „Szúelen” hébe-hóba az alkoholizmusba süllyed. Az előbbi mondatban a Dallas című sorozatról, valamint Jockey-ról és Samantháról volt szó, eredetileg ugyanis J. R.-nak, illetve Sue Ellennek hívták a két szereplőt. A sorozat első fordítója azonban jobbnak látta megváltoztatni a neveket, mert a „Szúelen” a magyar fülnek komikusan, a „Dzséjár” pedig rémesen hangzott volna. A 90-es évek elején még volt idejük ilyen nüanszokra is odafigyelni a szinkronstúdióknak, manapság azonban sokszor se idő, se pénz nincs erre, hiszen néhány év alatt gyökeresen megváltozott a piac.

A rendszerváltásig a Magyar Szinkron és Video Vállalat, valamint a Mafilm kettőse birkózott meg a szinkronizálási igényekkel. 1990 után sorra alakultak a kisebb stúdiók, de a két nagy is tovább élt: előbbi Videovox Kft., utóbbi pedig Mafilm Audio Kft. néven. A 90-es évek végén az Írisz Tv-vel hoppon maradt és a Tv 3-mal vigasztalódó CME megvette a Videovoxot, azonban a neves szinkronstúdiót 2000 elején – a Tv 3-mal párban – egyik napról a másikra megszüntették.

Miközben a „nagy öreg” méltatlan módon kimúlt, a Masterfilm Digitalt a semmiből építették fel magyar tulajdonosai, s ehhez a legnagyobb lökést az adta, amikor 1997-ben a Tv 2 őket bízta meg szinkronizálási feladataival. A Masterfilm mára 11 stúdiójával és 120 alkalmazottjával a piac legnagyobb szereplőjévé vált.
<#zaras_mm#>
A Duna Tv és az HBO más utat választott, ugyanis saját szinkronstúdiót építettek. Az RTL Klub pedig három kisebb céggel szerződött. „A szinkronizálás nem nagyüzem, hanem műhelymunka, olyan, mint egy színház” – indokolja a választásukat Pópa Júlia, az RTL Klub szinkronrészlegének vezetője.

Lefelé a lejtőn

Az elmúlt években gyakorlatilag elárasztották a hazai piacot a tematikus csatornák, jelenleg már a hetvenet is meghaladja a magyar nyelvű adók száma. Azt gondolhatnánk, hogy ez maga a kánaán a szinkroncégek számára, a valóság azonban az, hogy mindez mára szinte válságközeli helyzetbe sodorta a szinkronszakmát. A piac ismerői szerint a lavinát néhány külföldi licenccsatorna indította el, ugyanis ezek a cégek a megvalósítás minősége helyett többre tartották az árkedvezményeket. Mindez egy lefelé tartó spirálhoz hasonló árengedmény-cunamihoz vezetett az elmúlt években.
„Ma annyi pénzért dolgozunk, mint tíz évvel ezelőtt” – szemlélteti a nyomott árakat Balog Gábor, a Balog Mix stúdió vezetője. Jelenleg egy tévéfilm szinkronja 2500 és 3400 forint körüli összegbe kerül percenként, azaz 90 perc teljes költsége legfeljebb háromszázezer forint. De ez már szinte drágának számít, mert ugyanez megoldható kétszázezer forint alatt is. „Négy-öt évvel ezelőtt nem volt hangalámondás percenként 2200 forintnál olcsóbban, ma már van olyan cég, amely öt euróért, azaz 1250 forintért is vállalja” – mondja Tarján Péter, a Zone Stúdió művészeti igazgatója.

A nyomott árak miatt néhány felkapottabb színész már nem is vállal szinkronokat, ezért az újabb Woody Allen-filmeknél már Kern András hangja helyett többnyire mással kell beérni. „Szerettük volna felkérni Dörner Györgyöt egy munkára, de egyszerűen nem fért bele a költségvetésünkbe” – meséli egy stúdióvezető, majd hozzáteszi, hogy így is csak nagyjából 10-15 ezer forint bruttó nyereségük van egy-egy filmen.

Székely akcentus

A szinkroncégek vezetői az okokat boncolgatva gyakran felemlegetik az „erdélyi szinkront” is, az elnevezés a nagyváradi székhelyű Zone Stúdiót takarja. Szélesebb körben 2002-ben vált ismertté a cég neve, méghozzá a Viasat 3-on futó Star Trek Voyager című sorozat kapcsán. A csatorna szinkronügyeit intéző svéd SDI-nél arra gondoltak, hogy lefaragják a költségeket. Rá is találtak az olcsó árat ajánló nagyváradi stúdióra, amely akkoriban még zömében erdélyi színészeket alkalmazott.

A sorozat rajongói először azt hitték, hogy valamiféle Star Trek-paródiát látnak. Az egy dolog, hogy mindenkinek más lett a hangja, de akadt olyan szereplő, aki székely akcentussal szólalt meg. Ráadásul korábban – a sorozat egyedi nyelvezete miatt – külön szaklektort is alkalmaztak idehaza, az erdélyi verzióban azonban ez elmaradhatott, mert az epizódok tele voltak félrefordításokkal. Mindezt olyan mértékű nézői felháborodás kísérte, hogy a Viasat 3 akkori menedzsmentje kénytelen volt elismeri, hogy ebben a formában élvezhetetlen a sorozat, és új szinkront készíttettek a Balog Mix stúdióval.

Olcsó hús

A Zone Stúdió azóta már kiküszöbölte ezt a kezdeti bakit. Sokáig magyar színészeket buszoztattak a nagyváradi stúdióba, de erre már nincs szükség, mert saját budapesti stúdiót működtetnek. Ők készítik többek között a Cartoon Network, az MGM, a Zone Reality és a Zone Romantica szinkronjait. Tarján Péter szerint erős túlzás őket okolni a problémákért. „Az elmúlt években sokat javult a szinkronjaink művészi színvonala, ami pedig az árat illeti, vannak olyan stúdiók, amelyek már alánk ígérnek” – állítja Tarján, aki szerint el kell végre felejteni azt, hogy vannak olcsó és rossz, valamit drága és jó szinkroncégek. A minőség szerinte alapvetően nem a szinkronstúdiótól, hanem attól függ, hogy mennyi pénzt szán rá a megrendelő.
A fentiekhez hasonló a helyzet a DVD-piacon is, a mozifilmek viszont külön kategóriát képviselnek, hiszen ott a filmforgalmazók általában hajlandók megfizetni a minőségi munkát, amelyért az amerikai stúdiók akár 1-1,2 millió forintot is adnak. „2001-ben mi készítettük a Shrek szinkronját. A forgalmazó szereplőnként 3-4 szinkronszínész hangmintáját kérte be, a munkát végig ellenőrizte egy munkatársuk, majd a kész anyagot ki kellett vinnünk Londonba” – idézi fel egy mozis szinkronjukat Balog Gábor.

Listáznak

Az elmérgesedett piaci viszonyokat jól mutatja, hogy volt olyan stúdióvezető, aki kérte, hogy semmiképpen se idézzük névvel. Megesett ugyanis, hogy egy nyilatkozatában említett televíziónál zokon vették a kritikát, és nem adtak neki több megrendelést. Tarján Péter szerint szintén a piac furcsaságát jelzi, hogy léteznek úgynevezett feketelisták. Ez azt jelenti, hogy némely szinkroncégnél nem nézik jó szemmel, ha a színészeik a konkurenciának is dolgoznak.

Egy évvel ezelőtt a szinkronszínészek három napig sztrájkoltak az alacsony gázsik miatt. A cégek vezetői abban konszenzusra jutottak, hogy ez elhibázott lépés volt a színészek részéről, hiszen a stúdiók szívesen fizetnének magasabb összeget, de ilyen nyomott árak mellett szinte lehetetlen többet kigazdálkodni. Emellett a sztrájk jogilag sem állta meg a helyét, ugyanis a színészek vállalkozóként, megbízási szerződéssel dolgoznak, tehát nem alkalmazottak. Betéti társaságok és kft.-k pedig ha összefogva szüntetik be a munkát, akkor azt már kartellnek hívják.

A piac ismerői egyelőre nem látnak kiutat ebből a helyzetből, hiszen sokan a napi érdekeiket nézik, szakmai összefogásra kevés az esély. Az is az árverseny további erősödése felé mutat, hogy a több televízió szinkronügyeit is intéző SDI – amely eddig nagyrészt a Masterfilmnek adott munkákat – tavaly magyar céget alapított, és már saját, Budafoki úti stúdiójában készíti a szinkronokat. Mindezek miatt továbbra sem lehet arra számítani, hogy a kisebb csatornákon javul a szinkronok színvonala.

Kapcsolódó cikkek