A kérdés megválaszolása összetett, ugyanis az öncélú katonai intervenció és a humanitárius segítségnyújtás között vékony határ húzódik. A szíriai polgárháborús helyzet rendezése kapcsán újabb ellentétek merültek fel az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ráadásul a megállapodást bonyolítja a közelmúlt katonai beavatkozásainak negatív közmegítélése.

Az 1994-es ruandai népirtás és az 1995-ös srebrenicai tömegmészárlás több mint 800.000 halálos áldozatot követelt, ráadásul a későbbi, a koszovói etnikai tisztogatásra válaszul kezdeményezett intervenció az orosz vétó miatt nem valósulhatott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Hogy hasonló eset többet ne fordulhasson elő, az akkori ENSZ főtitkár, Kofi Annan dolgozta ki azt a nemzetközi határozatot, mely javaslatokat tartalmaz a humanitárius beavatkozásról az adott tagország igazságszolgáltatásának fenntartása mellett. Ez a határozat kimondja azt is, hogy az állam felelőssége saját állampolgárainak megvédése (responsibility to protect - R2P), és ha ennek nem tesz eleget, a nemzetközi közösség fegyveres intervenciót alkalmazhat.

Az ENSZ 2005-ös csúcstalálkozóján az R2P egyhangú elfogadásra került, azonban utóbb kiderült, nem minden tagállam értelmezte ezt egyformán. Oroszország szerint ugyanis kizárólag a Biztonsági Tanács határozatai számítanak nemzetközi szinten is kötelező érvényűnek, viszont az orosz vétó mindeddig megakadályozta a Biztonsági Tanács döntését a szíriai helyzet rendezésére.

Emellett 2011-ben az R2P volt az alapja annak az ENSZ intézkedésnek is, mely NATO erők bevetését rendelte el Moammer Kadhafi legyőzésére Líbiában. Oroszország és Kína úgy vélte, hogy a NATO célja a határozat végrehajtásakor nem a líbiai polgárok megvédése, hanem a kormányváltás elősegítése volt. Ezen kívül az R2P sikertelensége Szíria esetében azzal is magyarázható, hogy a beavatkozás jó szándéka önmagában még nem elegendő, figyelembe kell venni a siker következményeit is, mely Szíria esetében a tiltott övezetté válással lenne egyenlő. A szíriaiak szerint pedig egy kegyetlen diktátornál már csak egy vallási polgárháború lehetne rosszabb, azaz a Szíriával kapcsolatos nemzetközi politika alapos megfontolást igényel.

A jelenkor nagyszabású intervenciói, mint például az iraki és az afganisztáni beavatkozások, véget vetettek a katonai fellépés általánosan pozitív közmegítélésének. A technológiai fejlődés miatt a jövőbeli beavatkozások jellege más lesz. A kiberháború nem ismer országhatárokat, így az R2P sorsa és a humanitárius segítségnyújtás jövője aligha megjósolható.

Joseph S. Nye Jr. (1937), az Egyesült Államok egykori védelmi minisztere és a Nemzeti Hírszerzési Tanács volt elnöke jelenleg a Harvard Egyetem professzora és a nemzetközi kapcsolatok egyik legjelentősebb tudósa. Részt vett a nemzetközi kapcsolatok intézményesített liberális megközelítésének megalkotásában, legjelentősebb elmélete az államok és más nemzetközi szereplők által birtokolt „okos hatalom".

 

Kapcsolódó cikkek