brusszel


Húsz gazella készül ugrani

Figyelő Online - Halaska Gábor
2013.09.18  11:42   
mail
nyomtatás
Öt-hatszoros túljelentkezéssel indul a Gazella startup inkubátor pályázat. Az értékelő zsűriben a Prezi egyik alapítója, Árvai Péter, valamint egy finn és egy izraeli szakértő is részt vesz.
Lezárult a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) által meghirdetett Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) pályázatok beadása: a benyújtási határidőig beérkezett 20 pályamű a program iránti kimagasló érdeklődést mutatja.

Hétfőn lezáráták a NIH, mint akkreditációs szervezet által júliusban meghirdetett akkreditált inkubációs cím elnyerését célzó pályázatot. Erre nem kevesebb mint 20 (!) kitöltött, egyedi pályamű érkezett be elektronikusan.

A pályázatok befogadási és támogathatósági vizsgálata jelenleg is zajlik. A program iránti kimagasló érdeklődést mutatja a közel hatszoros túljelentkezés. Az írásbeli pályázati dokumentumok benyújtásán túl a pályázóknak a Bíráló Bizottság számára majd angol nyelven, prezentáció formájában kell ismertetniük az inkubátor felállítására, működtetésére, eredményességének biztosítására irányuló terveiket. A szóbeli fordulók várható időpontja: 2013. október 4-e és 5-e, az egyes előadások pontos időpontjáról minden pályázót levélben értesíteni fog a kiíró szervezet.
A pályázat célja a nemzetközi piacokon versenyképes, magyar vagy akár a környező országokban elért K+F eredményekre alapuló start-up vállalkozások felépítését, az azokban végzett K+F projektek sikeres befejezését segítő, és tőkebefektetést is vállaló technológiai inkubátorok kiválasztása, akkreditálása. Kiemelendő, hogy az ATI cím odaítélésekor az inkubátorok nem részesülnek közvetlen anyagi támogatásban, az inkubátorok arra tesznek majd javaslatot, hogy az általuk patronált vállalkozások közül melyek részesülhetnek állami támogatásban. Emellett az akkreditált inkubátorok jogosultak a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap Technológiai start-up ökoszisztéma építés tárgyú pályázat (Start-up_13) I. alprogramjában való részvételre, ami maximum 200 ezer eurónak megfelelő, egyszeri támogatást ad.





Fontos eleme a pályázatnak, hogy a bírálók nemcsak az államigazgatásból, hanem külső, elismert szaktekintélyek köréből kerülnek ki. A bizottság tagjai között nemzetközi szakemberek is vannak, mint például Dr. Rina Pridor, aki az izraeli technológiai inkubátor program alapítója és korábbi programigazgatója, valamint Dr. Jari Romanainen, a finn Tekes technológiafejlesztési központ vezető munkatársa és volt igazgatója.
„A zsűriben végzett munkám során nem csak afelé leszek elkötelezett, hogy a legjobb inkubátorok kapjanak akkreditációt. Célom a transzparencia elősegítése és a nemzetközi piacokon megszerzett tapasztalatom átadása" - tette hozzá Árvai Péter, a Prezi társalapító-ügyvezetője, a zsűri tagja.

Az állami szektort Dr. Nikodémus Antal főosztályvezető (NGM) és Speer Claudia főosztályvezető-helyettes (NFM) képviseli, valamint a Bíráló Bizottság tagja Korányi László és Dr. Deák Csaba elnökhelyettesek, a Nemzeti Innovációs Hivatal képviseletében.

„A hazai start-up ökoszisztémából igencsak hiányoznak az induló innovatív vállalkozásokat szaktudással, mentorálással, kapcsolatokkal segítő technológiai inkubátorok. A pályázat célja, hogy megszüntesse ezt a hiányt. A pályázat eredményeként létrejövő technológiai inkubátorok sokat tehetnek azért, hogy egy jól induló start-up cég sikeres vállalkozássá váljon" - emelte ki Korányi László, a NIH megbízott elnöke.

A pályázatokról döntés várhatóan október 14-ig születik majd.

A Nemzeti Innovációs Hivatalról és a pályázatról bővebb információ itt érhető el.

A rendszer lényegét mutató ábra itt található, vagy alább:



mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200