brusszel


Egyablakos támogatás

Enterprise Europe Network
Figyelő Online - Figyelő
2008.04.03  10:24   
mail
nyomtatás
Februártól az EU közös hálózatba szervezte a különböző támogatásokkal foglalkozó partnereit.
Ez a legnagyobb uniós hálózat, amely a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) szolgálja ki – mondta Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke, a vállalkozáspolitikáért és iparért felelős biztos azon a konferencián, amelyet az Enterprise Europe Network létrehozása alkalmából tartottak Brüsszelben. Verheugen nem győzte hangsúlyozni, milyen fontosak a kkv-k az uniónak. A legsúlyosabb érv minden bizonnyal az, hogy az álláshelyek szaporodását kizárólag a kkv-któl lehet remélni.

A stabilitás záloga

A nemzetközi cégek ugyanis inkább az unió határain kívül hajtanak végre beruházásokat, míg azokon belül leépítenek. A magánszférában a foglalkoztatottak túlnyomó többsége kkv-nál dolgozik, vagyis olyan vállalkozásnál, amelynek éves árbevétele nem haladja meg az 50 millió eurót, foglalkoztatottjainak száma pedig a 250-et. Az unióbeli vállalkozások 99 százaléka ilyen, összesen mintegy 24 millióan vannak, s több mint 100 millió munkahelyet tartanak fenn.

Az Európai Bizottság alelnöke úgy vélte, a mostani hitelválság is jól mutatja, hogy a kkv-k a stabilitás zálogai, ezek ugyanis általában nem fektetik pénzüket komplex pénzügyi termékekbe, és ott maradnak, ahol megalapították őket. További előnyük, hogy közel állnak fogyasztóikhoz, ügyfeleikhez, és ezért rugalmasabbak. Természetüknél fogva felelősséget vállalnak a társadalomért, hiszen általában családi vállalkozások, s így eleve megvan bennük az, amit a nagy cégeknek mesterségesen kell kifejleszteniük.

Webajánló

Enterprise Europe Network
http://ec.europa.eu/enterprise-europe-network

Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság
http://ec.europa.eu/enterprise/

Versenyképességi és Innovációs Végrehajtó Hivatal
http://europa.eu/agencies/executive_agencies/eaci/index_en.htm

Kkv-portál
http://ec.europa.eu/enterprise/sme

Támogatási lehetőségek:
http://www.eif.europe.eu

Ingyenes segítség arra az esetre, ha a hatóságok nem tartják be a közösségi jogszabályokat
http://ec.europa.eu/solvit/site/index_en.htm

Kkv-k együttműködése a regionális hatóságokkal, egyetemekkel és kutatóközpontokkal
http://cordis.europa.eu/fp7/

Segítség az Európán kívüli piacok eléréséhez
http://ec.europa.eu/trade/


Sajátos gondok

Mindezek miatt a kkv-k támogatása különlegesen jól megtérülő beruházás. Erre egyébként szükség is van, mert a kkv-k több nehézséggel küzdenek, s ezek közül csak az egyik a finanszírozás.

Emellett szükség van az innováció támogatására is, például úgy, hogy az unió segít a megfelelő tanúsítványok megszerzésében. Minél kisebb egy vállalkozás, arányaiban annál nagyobb rajta az adminisztratív teher. Ebből a szempontból érdemes tekintetbe venni, hogy a vállalatok felének egyáltalán nincs alkalmazottja. A kkv-knak problémát jelent az utódlás és a partnerkeresés is, utóbbi különösen külföldön.

Mindezekben igyekszik segíteni az Enterprise Europe Network, amely 320 millió euróból gazdálkodhat, s további 40 millió euró jut a brüsszeli központra. 544 szervezet tartozik hozzá, ebből 475 a 27 uniós tagállamban, a többi Törökországban, a volt jugoszláv tagköztársaságokban, Norvégiában, Izlandon, Örményországban, Izraelben és Svájcban. Magyarországon az ITD Hungary, az Innostart-központ és a regionális vállalkozásfejlesztési központok tartoznak a hálózatba (lásd külön).

Uniós felelősség

Az Európai Bizottság júniusra szeretné tető alá hozni a kisvállalkozói törvényt (Small Business Act) is. Miközben a kkv-politika legnagyobb részben a nemzeti kormányok feladata a szubszidiaritás elvéből következően (azaz: minden problémát a lehető legalacsonyabb szinten kell megoldani), az unió sem akar kitérni a rá háruló felelősség alól. Ezért a kisvállalkozói törvényben olyan cégjogi szabályozást készít elő, amely leegyszerűsített jogi környezetet teremt a kkv-k számára.
A szabványokkal kapcsolatos eljárásokat is jobban a kkv-k igényeihez igazítják, például úgy, hogy bizonyos szabványok költségét leszorítják. Jobb hozzáférést szeretnének teremteni a kkv-knak a közbeszerzésekhez is – egyebek mellett a nagyobb átláthatóság megteremtésével.

Az Enterprise Europe Network szolgáltatásai

- Tájékoztatás az uniós jogszabályokról, szabványokról és szakpolitikai programokról.
- Információnyújtás az uniós projektekről és finanszírozási forrásokról (regionális, szociális, kutatási, környezetvédelmi stb.).
- Internetes platform a határokon átnyúló együttműködéshez.
- Partnerkeresés külföldön.
- Innovációs támogatás.
- Szaktanácsadás az anyaországon kívül folytatott üzleti tevékenységhez.
- A kkv-k igényeinek továbbítása az Európai Bizottsághoz.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Nagy Szulejmán 
pénzügyi hadjáratai

A kaukázusi Krőzus nevét egyre gyakrabban hallani. Márciusban lesz 51 esztendős, de már komoly üzleti csatározásokat tudhat maga mögött.

E-testtartás-javító

Tizedik osztályos vállalkozási feladatból is nőhet ki sikeres startup. Legalábbis esélyes erre a WRU Companyre keresztelt diákcég Spiner nevű, testtartást javító kütyüje.

Nagyban játszik

Kedves buldózernek, a cirkuszi világ Bernie Ecclestone-jának tartják Guy Lalibertét, a Cirque du Soleil alapítóját.

top200