brusszel


Korhelyek és szarvasűzők

EGYETEMI VÁROSOK: MISKOLC
Figyelő Online - Willin-Tóth Kornélia
2012.07.29  05:19   
mail
nyomtatás
Ne lepődjön meg az a gólya, akitől mintegy a kötelező egyetemi feladatokat kiegészítve azt kérik, szerezzen hivatalos igazolást arról, hogy a négyes metró Miskolcot is érinti.
Zárthelyi dolgozatok és beadandók mellett ugyanis számos egyéb kötelezettséggel kell megküzdeniük az itt tanuló diákoknak: „megkeresztelkedés" és „balekvizsga" is vár rájuk. A város híres színes egyetemi tradícióiról, amelyeket még az előd Selmeci Akadémiától örököltek meg. Az 1735-ös alapítású, selmecbányai intézmény volt az első állami alapítású tanintézet a Habsburg-birodalomban, amelynek falain belül elsősorban bányászati-kohászati szakképzés folyt. A jogelőd fennmaradt komplex hagyományrendszere ma is összekovácsolja a miskolci hallgatóságot. „Nincs klikkesedés vagy szigorú határok a szakok között. Egyetlen hatalmas diákközösség alakul ki, így a rendezvényeken 5-10 fő helyett 150-200 diák jár össze" - mutat rá egy már végzett „filiszter".

A diákok beavatása a szakestélyeken történik: a gólyák még „pogánynak" számítanak, és csak sikeres vizsgázást követően nevezik át őket „balekká". A tradíciók záró felvonása a valétálás, amelynek során a végzős hallgatók egész éven át zajló eseménysorozat keretében vesznek búcsút az egyetemtől. Szintén fontos szerepet játszanak a diákhagyományok ápolásában a Miskolci Egyetemi Napok, és híresek az egy-egy központi téma köré szerveződő baráti társaságok is. A Korhely Baráti Társasághoz hasonló szervezetek a selmeci örökség egyes aspektusaira koncentrálva például az egyenruha vagy a történelmi háttér iránt érdeklődőket tömörítik.
Rendhagyó közösségi és sportesemény az áprilisban megrendezésre kerülő Szar­vas­űzők váltóverseny, amelynek keretében Egerből indulva futnak be Miskolcra a kihívást kedvelő nevezők. Amennyiben valaki komolyabban szeretne a sporttal foglalkozni, az egyetemi sportegyesület tizenhárom szakosztálya közül válogathat.

Jól mutatja az egyetemváros népszerűségét, hogy területét a diákok ritkán hagyják el, és még azok is itt töltik szabadidejük nagy részét, akik amúgy nem kollégisták. Összesen több mint 2000 főt tudnak elszállásolni az egyetem területén. A nem miskolci hallgatók a Bolyai-kollégiumokban és az Uni-Hotelben nyerhetnek elhelyezést, az elbírálás folyamán pedig a lakóhely távolságát, a szociális helyzetet és a tanulmányi teljesítményt egyaránt figyelembe veszik. Az albérletek közül is az egyetemvároshoz közeli lakások a legkeresettebbek, így az egyik legnépszerűbb lakóövezetnek az Avas számít, de kedveltek az olyan, átszállás nélkül megközelíthető helyek is, mint a Csabai kapu.

Ha szórakozás, akkor Rockwell Klub. Az 1969 óta létező nagy múltú szórakozóhelyen a legnagyobb bulik csütörtökön és szombaton vannak, egyetemistáknak 6-800 forintos belépővel. A Rokiban rendezik meg a már említett Miskolci Egyetemi Napokat és a Rocktóberfestet is. Szintén a campuson található a Kettes Klub, az egyetemvároson kívül pedig a valamivel drágább árfekvésű East Side is népszerű partihelyszín.
A 22-es busszal elérhető városközpontban többek között a Miskolci Nemzeti Színház, a Művészetek Háza, a Miskolci Galéria vagy a Déryné utca szórakozóhelyei kínálnak színvonalas programokat. A természetbe vágyók pedig Lillafüredet vagy Miskolctapolcát is könnyen elérik, emellett jó idő esetén a Hejő-patak partja is népszerű találkozási pont egy-egy nyársaláshoz.

Jó tudni
■ Kollégiumi árak: 11-16 ezer forint/hó
■ Egyszobás albérlet ára: 25-40 ezer forint/hó
■ Két-, háromszobás albérlet ára: 30-100 ezer forint/hó
■ Helyi közlekedés: a havi kombinált (buszra és villamosra is érvényes) bérlet 3900, a csak buszra érvényes 2900 forint
■ Étkezés: az Uniplaza egyetemi étteremben színvonalas menza üzemel. Az egyetem közelében több szupermarket is található
■ Kedvelt szórakozóhelyek: Rockwell Klub, Kettes Klub, East Side
■ Színházbérlet ára (4 előadásra): 3350-4200 forint
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



A vadászat varázslatos világa

Felhasználta John Maynard Keynes közgazdász válságkezelő receptjét 2008-ban a péti Nitrogénművek Zrt. többségi tulajdonosa.

Adj helyet magad mellett

Nemcsak a munkahelyteremtés, hanem a sérültek és az épek összekötése a célja a fogyatékkal élőket támogató új vállalkozásoknak.

Zsolnai György: Jótét lélek

Az árverés bő fél óra alatt lezajlott: néhány tucat grafika, három festmény, néhány art deco bútor és pár ősnyomtatvány is gazdát cserélt.

Híresek, gazdagok és jószívűek

Az adományozás nem feltétlenül pénzkérdés.

top200