brusszel


A közpénzek átláthatóságának ellenőrzését kérik civil szervezetek

Figyelő Online
2012.08.03  15:25   
mail
nyomtatás
Három civil szervezet közös levélben fordult Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökéhez, azt kérve: lépjen fel azért, hogy az új polgári törvénykönyv is a közpénzek átláthatóságát szem előtt tartva szabályozza az üzleti titok fogalmát.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Transparency International Magyarország, valamint a K-Monitor Közpénzfigyelő Iroda az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írta: az új Ptk. jelentősen megnehezítheti a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, hiszen az Országgyűlés előtt lévő javaslat szerint semmi akadálya nem lesz annak, hogy a jövőben az állami és önkormányzati szervezetek valamennyi szerződésükkel és beruházásukkal kapcsolatos kérdést üzleti titokra hivatkozva hárítsanak el.A polgári törvénykönyv jelenleg kimondja, hogy nem minősül üzleti titoknak az állami és az önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával, vagy az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos adat. Ezt a szabályt azonban a kormány által benyújtott javaslat kihagyná az új Ptk.-ból - hívták fel a figyelmet.
A szervezetek szerint súlyos problémákhoz vezethet, ha hiányzik a Ptk.-ból az erre vonatkozó szabályozás: így ugyanis a jogalkalmazók azt hihetik, hogy az új Ptk.-ban meghatározott "üzleti titkok" kivételt jelentenek a nyilvánosságot biztosító szabályok alól. "Ez, azon túl, hogy tovább szűkítheti az átláthatóságot és jelentősen növeli a korrupciós kockázatokat, jogértelmezési zavarokat idézhet elő, hiszen ellent mond az Alaptörvény közpénzügyi fejezete rendelkezéseinek. Fennáll a veszélye, hogy a közérdekű adatok megismerése iránt indított polgári perek tucatjai jutnak el alkotmányjogi panasz formájában az Alkotmánybírósághoz" - fejtették ki.Mindezek alapján a három civil szervezet arra kéri a NAIH elnökét: tegyen javaslatot a parlamentnek arra, hogy az üzleti titok jelenlegi törvényi szabályozása megmaradjon - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Jogcivilek

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.