brusszel


Matolcsy: a kormány intézkedései javították a kkv-szektor helyzetét

Figyelő Online
2012.08.04  11:19   
mail
nyomtatás
A világgazdasági válság 2009-es mélypontja után a kormány intézkedéseinek következtében javult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzete: 2010-ben már emelkedett a gazdálkodó szervezetek száma, és a tőlük származó adóbevétel 2010-ről 2011-re 8 százalékkal nőtt - olvasható abban a kkv-szektor helyzetéről szóló jelentésben, amely péntek este került fel a Parlament honlapjára, és amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyez.
A kormánynak törvényi kötelezettsége kétévente beszámolót készíteni a kkv-szektorról és az Országgyűlés elé terjeszteni. A mostani jelentés a 2009-es és 2010-es évet mutatja be.

Ebben Matolcsy György azt írta, az időszak a gazdasági és pénzügyi válság súlyosbodásával jellemezhető, a 2008-ban kezdődött válság hatása már 2009-ben érzékelhető volt: jelentősen visszaesett mind a külső, mind a belső kereslet, a GDP csökkent. Ebben a helyzetben a jelentés szerint a vállalkozások joggal várhatták el a kormányzati intézkedéseket, de azokra csak 2010 tavaszán, a kormányváltás után került sor.Két akcióterv részeként a kormány csökkentette a társasági adót, bevezette a 16 százalékos családi adót, eltörölt tíz kisadót, a kkv-knak előnyös uniós pályázati rendszert alakított ki.

Bevezette a Széchenyi Pihenő Kártyát, egyszerűsítette a végelszámolást és csökkentette a vállalkozások adminisztrációs terheit.Matolcsy György kiemelte: az intézkedések hatására a 2010-es, több mint 7 százalékos költségvetési hiány az év végére 4,2 százalékra csökkent, a GDP 1,4 százalékkal nőtt 2011 negyedik negyedévében. A további hatásokat sorolva a miniszter azt írta, jelentősen nőtt a működő gazdálkodó szervezetek száma, ennek motorja valószínűleg a kkv-szektor volt, a cégmegszűnések száma pedig 2009 második negyedévtől a cégalapításokéhoz közelít.A foglalkoztatás terén 2011 negyedik egyedévében 3 millió 851 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 46 ezer fővel, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában.

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011 január–októberben 1 millió 853 ezren dolgoztak, 29 ezer fővel (1,6 százalékkal) többen, mint 2010 azonos időszakában.Az adóbevételekről Matolcsy György azt írta, a pénzforgalmi adatok alapján az összes gazdálkodó szervezettől származó adóbevétel 2010-ről 2011-re 8 százalékkal növekedett, ami 461,2 milliárd forint többletbevételt eredményezett a költségvetésben. Megjegyezte, hogy ennek 10,1 százaléka származik a szektorális különadókból, a többlet legnagyobb részét a TB járulékbevétel 30 százalékos emelkedése okozta. A társasági adó (tao) kulcsának 19-ról 10 százalékra csökkentése a kkv-k széles körét érintette, a 2011-es pénzforgalmi adatok az adóbevételek csökkenését vagy stagnálását mutatják, ugyanakkor a nagyvállalatok tao befizetései 30 milliárd forinttal emelkedtek.

A hitelezéssel kapcsolatban a miniszter azt írta, hogy a szektor hitelezése 2008-óta folyamatosan mérséklődik, a külkereskedelmet viszont pozitívan érintették az intézkedések, mivel 2011-ben 10 százalékkal nőtt az export. A kivitel volumene 10,2, a behozatalé 6,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, így a külkereskedelmi mérleg 1930 milliárdos aktívumot mutatott.Matolcsy György kitért a 2012-es adatokra is: az idei év első hat hónapjában az előzetes adatok szerint külkereskedelmi mérleg 832 milliárd forint aktívumot mutatott, ez az egyenleg 44 milliárd forintos romlását jelenti az előző év hasonló időszakához képest.A kkv-szektorról elmondható, hogy a 2010-es előzetes adatok szerint az üzleti szférában foglalkoztatottak 74,1 százalékának biztosítottak munkát, a bruttó hozzáadott értéknek pedig több mint a felét állították elő, az exportból való részesedésük 26,4 százalék. Magyarországon 682 ezer vállalkozás működik, amelynek 99,9 százaléka kis- és középvállalkozás.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200