brusszel


Félelmetes helyzet alakult ki Szerbiában

Figyelő Online
2012.08.04  14:32   
mail
nyomtatás
A szerb államnak már csak arra van pénze, hogy kifizesse a közszolgálati dolgozók augusztusi bérét, valamint a nyugdíjakat - jelentette ki csütörtökön az új kormány pénzügyminisztere. Mladjan Dinkic elmondta azt is, hogy az államháztartás 2,2 milliárd euróra tehető hiánya egyike a legnagyobbaknak Szerbia történetében
Az Ivica Dacic szocialista politikus vezette új szerb kormány azt szeretné, ha a nemzeti bank jelenleg 10 milliárd eurót kitevő devizatartalékaiból lehetne pótolni a hiányzó összeget, illetve serkenteni a gazdasági növekedést.A szerb parlamentben már folyik a vita a jegybanktörvény módosításáról, ami nagyobb ellenőrzést tenne lehetővé a kormány számára a bank felett, a jövőben a parlament szavazná meg a nemzeti bank elnökét, ugyanakkor megnyirbálnák a bankelnök jogkörét. A tervezett változtatások miatt csütörtökön lemondott a központi bank elnöke, mondván: a törvény - ha elfogadják - súlyosan sérti a bank függetlenségét.

A súlyos gazdasági problémákkal küszködő Szerbia tavaly októberben 1,1 milliárd eurós készenléti hitelmegállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal, de az IMF 2012 februári felülvizsgálata után úgy döntött, hogy befagyasztja a hitel folyósítását az új szerb kormány megalakulásig, mert megítélése szerint a balkáni ország 2012. évi költségvetése nincs összhangban a hitel feltételeivel.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.