brusszel


BÉT - Csökkent a BUX a héten

Figyelő Online
2012.08.05  09:55   
mail
nyomtatás
Gyenge piaci aktivitás mellett 0,24 százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, a vezető papírok ára vegyesen változott, erősödtek a gyógyszeripari részvények és az OTP, míg a Mol és a Magyar Telekom veszített.
A múlt héten az amerikai Fed és az Európai Központi Bank (EKB) döntéseivel kapcsolatos várakozások, illetve a döntéseket követő piaci reakciók mozgatták a részvényárfolyamokat. Mind a Fed, mind az EKB a vártnak megfelelően változatlanul hagyta irányadó kamatát, azonban a befektetőkben csalódást keltett, hogy a várakozásokkal ellentétben sem Amerikában, sem Európában nem jelentettek be további monetáris ösztönző lépéseket. A piaci várakozásokat Mario Draghinak, az EKB elnökének előző héten tett kijelentése erősítette fel, miszerint az "EKB mindent megtesz az euróövezet megvédéséért". A piacok ez alapján azzal számoltak, hogy az EKB gyors és erőteljes intervenciót jelent be. A kamatdöntő ülés után Mario Draghi ugyan kilátásba helyezte, hogy a bank kész felújítani a kötvényvásárlásokat a másodlagos piacon, hogy csökkentese a nehéz pénzügyi helyzetben lévő országok magas finanszírozási költségeit, arra azonban még csak utalást sem tett, hogy mikor.
Itthon elindult a jelentési szezon, a nagyobb tőzsdei cégek közül elsőként a Richter hozta nyilvánosságra a második negyedévről szóló gazdálkodási adatait. A gyógyszergyár 2012 első félévében 27,76 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,2 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az eredményt egyszeri tételek, úgynevezett mérföldkő bevételek, valamint az árfolyamnyereségből adódó pénzügyi nyereség is növelte. A társaság árbevétele a bázishoz képest 13,8 százalékkal 166 milliárd forintra nőtt, a magyar piacon azonban 11 százalékkal csökkent a forgalma. A BÉT részvényindexe, a BUX egy hét alatt 42 ponttal, 0,24 százalékkal csökkent, 17.646,20 ponton zárta a hetet. A heti forgalom 27,1 milliárd forint volt, tovább csökkent az előző heti 31,6 milliárd forinthoz képest.Az OTP 68 forinttal, 1,93 százalékkal erősödött, 3.585 forinton zárta a hetet.A Mol árfolyama 300 forinttal, 1,73 százalékkal 17.000 forintra csökkent. A Magyar Telekom részvények ára 16 forinttal, 3,72 százalékkal 414 forintra esett. A gyógyszeripari részvények közül a Richter 410 forinttal, 1,05 százalékkal drágult, 39.400 forinton fejezte be a hetet, az Egis részvények ára 755 forinttal, 4,89 százalékkal 16.205 forintra nőtt. A kis és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 11 ponttal, 1,06 százalékkal 1021,62 pontra nőtt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200