brusszel


VM: egyelőre nem lesz állami takarmányalap

Figyelő Online
2012.08.07  15:28   
mail
nyomtatás
Egyelőre nincs napirenden az állami takarmányalap létrehozása - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája kedden az MTI megkeresésére.
A szaktárcánál azonban hozzátették, hogy az állattartók megsegítése érdekében a forgóeszköz hitelnyújtásra és a megemelt nemzeti támogatások folyósítására látnak esélyt.Több szakmai szervezet is felvetette egy állami takarmányalap létrehozását az állattartók helyzetének könnyítése érdekében. Legutóbb a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz), valamint a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) sertéstenyésztői választmánya javasolta, hogy - a hőség okozta károk enyhítésének részeként - az állam hozzon létre egy takarmányalapot, bázist, hogy a magyar állattartók takarmányszükséglete az idei nehéz körülmények ellenére is biztosítható legyen.
Az állattenyésztők szakmai szervezetei közül több javasolta a kedvezményes forgóeszköz hitelhez való hozzájutás lehetőségének megteremtését is. Emellett kérték azt is, hogy emeljék meg a nemzeti támogatások összegét. Az MTI úgy tudja: szerdán kerül a kormányülés napirendjére a VM-nek az állattartók megsegítését célzó javaslatcsomagja.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.