brusszel


Enyhe emelkedés a BÉT-en

Figyelő Online - Figyelő
2006.12.04  17:43   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,38 százalékos emelkedéssel 22 942,84 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma alacsony volt, 12,1 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények ára az OTP kivételével csökkent az előző napi záráshoz képest. Zillich István, a Magyar Takarékbank elemzője elmondta, hogy unalmas kereskedés zajlott a nap folyamán, jelentősebb céghírek nem befolyásolták a forgalom alakulását.

A Mol árfolyama a csökkenő olajár miatt esett, a Richter papírok pedig a dollár árfolyamát követve veszítettek értékükből - mutatott rá. Úgy vélekedett, hogy az OTP drágulása annak köszönhető, hogy a régiós bankrészvények mostanában kedveltek a nemzetközi piacokon.

A Mol részvények 21 650 forintot értek záráskor, 150 forinttal, 0,69 százalékkal kevesebbet mint pénteken, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. Ugyancsak 3,6 milliárd forintos forgalma volt az OTP-nek, a bankpapír napközben 7650 forinton zárt, ami az előző napi záróárához képest 165 forintos, 2,20 százalékos erősödés.

A Richter 280 forinttal, 0,70 százalékkal 39 600 forintra gyengült, 2,54 milliárd forintos forgalomban. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 50 forinttal, 0,19 százalékkal 25 750 forintra nőtt, a papír forgalma 329 millió forintot ért el. A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,43 százalékkal esett, 923 forintot ért a kereskedés végén, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.