brusszel


Fémhabbal kísérletezhetnek az űrben

Figyelő Online - Figyelő
2006.11.11  09:57   
mail
nyomtatás
A nemzetközi űrállomáson hajthat végre űrkísérletet az miskolci vállalkozás, amely az Európai Űrügynökség pályázatán győzött, a kísérletek végrehajtására várhatóan 2008-2009-ben kerülhet sor.
A sajtótájékoztató előtt a miskolci Admatis Kft. kutatói bemutatták a "terméket", az úgynevezett alakos fémhabot, amely annak ellenére, hogy fémből van, akár a vízen is úszik.

Az ismertetőn Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója, az ENSZ világűr bizottságának alelnöke elmondta: amellett, hogy önmagában ez egy hatalmas siker a vállalkozásnak, óriási esély a városnak is.

Az előzményekkel kapcsolatban beszámolt arról, hogy az Európai Űrügynökség tavaly meghirdetett pályázatára - amelyet a 11 társult országból lehetett benyújtani - 32 pályázati anyag érkezett, ebből kilenc magyar volt - tette hozzá.

Idén szeptemberben hirdettek eredményt, és 11 kísérletet választottak ki arra, hogy űrkísérlet formájában is kutatásokat végezhessenek a pályázók. Ezek két típusra oszthatók, az egyik témában az élőlények, míg a másik területen a fizikai objektumok viselkedését vizsgálják.

Mint mondta, a nyertesek közül négy Magyarországról érkezett, és különös jelentőséggel bír a miskolci tudományos munka, amelyet egy vállalkozásnak sikerült kidolgozni.

Bárczy Pál, az Admatis Kft. ügyvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a cég 2000-es alapítása óta fő profiljuk az űrrel kapcsolatos tevékenység.

"A fémekből habot csinálni nem nagyon lehet, egy-két eset kivételével, ám azoknak az anyagoknak vagy az előállítása nagyon drága, vagy csak korlátozott területen lehet felhasználni, mert csak "úgymond egy irányba, felfelé tudnak habot képezni" - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a cég kísérletének eredményeivel egy olyan egyedülálló fémhab-gyártási technológiát dolgozhatnak ki, amilyenre még nem volt példa. Az Admatis ugyanis "kitalált" egy speciális habgenerátort, amely segítségével olcsó előállítási költségek mellett lehet bármilyen alakos fémhabot előállítani. Ennek a berendezésnek a tesztelésére kerül majd sor a nemzetközi űrállomáson csökkentett hőmérsékleten, a pontos technikai részletek azonban nem publikusak a hatalmas gazdasági lehetőségek miatt - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: mivel Miskolc terve egy technopolisz megvalósítása, nem szabad megfeledkezni az űrkutatás adta lehetőségekről sem, ezért egy űrtechnikai bázis kialakítását javasolja a városnak.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.