brusszel


Dömpingvám ellenére nem drágulnak a cipők

Figyelő Online - Figyelő
2006.03.28  13:13   
mail
nyomtatás
A kínai és vietnami cipőkre április 7-től bevezetendő EU-dömpingvám miatt szinte elkerülhetetlen, hogy dráguljanak a lábbelik, figyelmeztetett az osztrák gazdasági kamara illetékese.
Az új költség elsősorban az olcsóbb cipőknél fogja éreztetni a hatását, így például a jelenleg 9 euróba kerülő cipők ára elérheti a 11,90 eurót is. Az Európai Bizottság tervei szerint a következő öt hónapban fokozatosan emelik a vámot, 4 százalékról 19,4 százalékra a kínai és 16,8 százalékra a vietnami cipők esetében. Mennyiségi korlátozást ezentúl sem alkalmaznak. Az öt hónap alatt az EU szakértői folyamatosan figyelik a bevitel alakulását, majd fél év elteltével eldöntik, hogy továbbra, akár öt évig is érvényben maradjanak-e a vámok.

A tavalyi textilháború óta az Európai Bizottság nagyobb figyelemmel kísérte a Kínából és Vietnamból érkező cipők mennyiségének és árának alakulását, mert brüsszeli megítélés szerint az európai cipőipart, az ottani munkahelyeket veszélyezteti az ázsiai cipők rendkívül alacsony ára, ami a hagyományosan alacsony béreken, tovább az európaihoz képest elenyésző munkavédelmi, környezetvédelmi és szociális kiadásokon kívül a jelentős állami támogatásnak is köszönhető.

A bizottság vizsgálata szerint az Európai Unióban tavaly eladott 2,5 milliárd pár cipő fele Kínából érkezett: a bőrcipők bevitele 450 százalékkal 1,25 milliárdra emelkedett 2004-2005 között, és 1000 százalékkal 2001 óta. A vietnami bevitel csökkent ugyan 1 százalékkal tavaly 2004-hez képest, 265 millió párra, elsősorban a Kína támasztotta, nagyobb verseny miatt, 2001-2005 között azonban 95 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a cipők ára átlagosan 28 százalékkal csökkent az elmúlt négy évben.

Magyarországon számítások szerint a vámemelés 1 euró növekedést jelent a cipők árában, amit valószínűleg a kiskereskedők nem fognak beépíteni az árba, mondta korábban Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője az MTI érdeklődésére. Elmondta, hogy a Magyarországra bejövő kínai és vietnami import 10 százalékát teszik ki a bőrcipők. A magyar bőripar termelését továbbra is a piac alakítja, és azt még nehéz megmondani, hogy az új vám hogyan hat majd az importra, tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.