Miért akarok elmenni? Hasonlítsa össze az angliai és a magyar helyzetet, és mondjon egy okot arra, hogy maradjak! - fakad ki elkeseredetten egy 35 éves sebész. A hazai egészségügyi rendszer hűbéri hierarchiája, a szinte összemérhetetlen anyagi viszonyok és a folyamatos, a munkajogot, az emberi energiákat teljes mértékben figyelmen kívül hagyó kizsákmányolás - ezek azok az okok, amelyek őt és véleménye szerint a korosztályából a pályán maradtak jó részét arra sarkallják, hogy az uniós orvosi munkaerőhiányt kihasználva külföldön próbáljanak szerencsét.

Ennek a generációnak már jócskán volt alkalma megtapasztalni, milyen „nyugaton" orvosnak lenni, hiszen a rendszerváltás után számtalan lehetőségük nyílt arra, hogy különféle ösztöndíjak segítségével hónapokat töltsenek külföldi egyetemeken, kórházakban. Nyelvtudásuk ennek köszönhetően általában jobb, mint idősebb kollégáiké, itthoni szakmai és pénzügyi lehetőségeik viszont igencsak korlátozottak. „Éppen azért akarok elmenni, mert szeretem a szakmámat. De nem a családom és az egészségem rovására akarok orvos lenni, márpedig Magyarországon túl mélyen gyökereznek a problémák ahhoz, hogy esélyt lássak a belátható időn belüli javulásra" - mondja emberünk, aki februárban tette meg az első lépéseket egy angliai állásért, és néhány hónap múlva valószínűleg már el is hagyja az országot.

Röntgenképet vizsgáló orvosok. Nem egyértelmű a helyzet.

Bizony nem jó üzlet manapság Magyarországon orvosnak lenni, olyannyira nem, hogy egyes sarkos vélemények szerint lassan kiürül a pálya. Kevés a jelentkező az egyetemekre, aki végez, az is inkább elmegy valamelyik gyógyszercéghez orvoslátogatónak, és az uniós csatlakozással a (már évek óta orvoshiánnyal küzdő) nyugat-európai munkaerőpiac is megnyílt a hazai egészségügyi dolgozók előtt. A csatlakozás könnyebbséget hozott abban, hogy a diplomát már automatikusan elfogadják az EU országaiban, igaz, a különféle szakképzettséget igazoló dokumentumok honosítása továbbra is nehézségekbe ütközik. A gyógyítók legfőbb szakmai szervezete, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) már évek óta több ezres orvoselvándorlással riogat. Egyelőre mégis csak mérsékelt a mozgolódás, és május elseje nem volt más ebből a szempontból sem, mint bármelyik másik nap: nem álltak tömött sorokban orvosok és ápolónők a nyugati határoknál, arra várva, hogy végre elmehessenek innen.

Szándék és valóság

Egy év eleji felmérés szerint a magyar felnőttek körülbelül 10 százaléka fontolgatja a külföldi munkavállalást, a 30 év alattiak körében viszont lényegesen magasabb, 42 százalékos ez az arány. Végleg kitelepedni viszont mindössze az érintettek (azaz a távozást fontolgatók) 2 százaléka akar, és csak 15 százalékuk szeretne 5 évnél hosszabb ideig maradni. A többiek zömében egy-két évre, esetleg csak néhány hónapra távoznának. A szándékot persze mérföldek választják el a tettektől: szakértők szerint a belföldi migrációs szokásokat is figyelembe véve még az az uniós becslés is túlzás, amely szerint 2020-ig a most csatlakozott országok népességének 4-6 százaléka telepedne át nyugatabbra. Ezt valószínűsíti az is, hogy június közepéig a fővárosi foglalkoztatási hivatalnál mindössze néhány százan, és az egész országban is legfeljebb egy-két ezren érdeklődtek az uniós munkavállalási lehetőségekről.

Érdeklődnek

Pedig több, magát szakmai lapokban, hírlevelekben, internetes oldalakon hirdető ügynökség is foglalkozik már az orvosok, ápolók külföldre közvetítésével. Tapasztalataik általában hasonlóak: érdeklődés van, bár korántsem olyan átütő, mint arra a híresztelések alapján számítani lehetett. Az angliai állásokat közvetítő Focus Consultinghoz eddig összesen kétszázan jelentkeztek, főként fiatal és általában egyedülálló orvosok, valamint orvos házaspárok. „A legfőbb gond a nyelvtudás hiánya" - jelentette ki Jilly Krisztina, a cég egyik tulajdonosa. Márpedig ez Angliában nagyon fontos szempont, bár az uniós szabályok nem tennék kötelezővé, a legtöbb helyen mégis előírás a megfelelő szintű nyelvvizsga megléte. Jellemzően két-három évig akarnak kint maradni az aspiránsok. Nem arról van szó tehát, hogy véglegesen kiköltöznének, amitől egyébként Nagy-Britanniában nagyon is tartottak.

Hasonló tapasztalatokkal, bár szűkebb ügyfélkörrel rendelkezik az EU összes országába közvetítő Centralmed Kft. Énekes Lajos, a cég alapítója rémhírnek minősíti a tömeges elvándorlásról szóló véleményeket, elsősorban azért, mert az eleve kis számú jelentkező nagy része a fent már említett okok miatt jelenleg egyszerűen nem alkalmas arra, hogy munkát vállaljon külföldön: mintegy 50 jelentkezőjük közül is csak 20-22 főnek van reális esélye erre.

Bár konkrét közvetítéssel nem foglalkozik, meglehetős rálátással rendelkezik az orvosmigrációs folyamatokra a terület kutatóiból, valamint közgazdászokból és jogászokból alakult Metaforum Karrierfejlesztő és Mobilitás Központ. Aszalós Zoltán ügyvezető szerint az átlagos, várhatóan 2 százalék körüli munkaerő-migrációtól az orvosok kivándorlási kedve sem fog jelentősen eltérni. Annak ellenére sem, hogy egyes felmérések szerint a hazai egészségügyi szakemberek jóval nagyobb hányada, közel 20 százaléka gondolkodik el azon, hogy munkát vállaljon külföldön (szemben a csehországi 10, illetve a lengyelországi 4 százalékkal). A nyilvánvaló anyagi szempontok mellett ezeket az embereket a szakmai előrehaladás honi problémái és az egészségügyre jellemző szigorú hierarchia is hajtja. Mint az ügyvezető elmondta, a náluk eddig jelentkezett 150 ember közel 80 százaléka néhány évre akar csak kimenni, bízva abban, hogy addigra itthon jobbra fordulnak a dolgok. Itt nem okvetlenül csak az állami egészségügy áldatlan körülményeinek javulására gondolnak; a magánklinikák fejlődésével, a máshol várólistára került, de fizetőképes betegek migrációjának beindulásával olyan lehetőségek is megnyílnak a magasan képzett, széles körű (például külföldi) tapasztalatokkal rendelkező orvosok előtt, amelyek nálunk is nagyon vonzóvá tehetik ezt a pályát. Annál inkább, mivel egy külföldi állásból az állami rendszerbe visszajönni sokszor nagyobb megpróbáltatás, mint eleve el sem menni. A jelentkezők körülbelül 15 százaléka tervezi, hogy végleg külföldön marad (őket általában valamilyen személyes kötődés fűzi az adott országhoz, vagy kétségbeejtően rosszak a tapasztalataik az itteni helyzetről), a fennmaradó 5 százalék pedig nálunk diplomát szerzett külföldi orvos. Tekintve, hogy az utóbbi években például a norvég orvosok 30 százaléka Csehországban, Lengyelországban vagy Magyarországon szerez diplomát, ez a csoport sem lebecsülendő.

Aszalós Zoltán összességében legfeljebb évi 500-600 főre becsli azoknak az orvosoknak a számát, akik külföldön keresnének munkát, bár az alapján, hogy a mostani jelentkezők nagy része feltehetőleg már hosszabb ideje tervezte a kimenetelt, ez még túlzó kalkuláció is lehet.

Elöregedő szakma

Valószínűleg a kivándorlásnál is fenyegetőbb veszély, hogy a hazai orvosi karnak 52 év az átlagéletkora, és az alapellátásban még súlyosabb a helyzet. Gyenes Géza, a MOK főtitkára szerint a következő két évben 8,5 ezer orvos éri el a nyugdíjkorhatárt, és sehol sincs az utánpótlás. A szakmának meglehetősen hosszú a „reakcióideje": körülbelül 15 év, mire az egyetemekre jelentkezőkből praktizálni kész szakorvosok lesznek.

Felülről nézve

Az egészségügyi tárca rendelkezésére álló adatok szintén visszafogott érdeklődésről tanúskodnak. „Mi minden olyan orvosról szükségszerűen tudunk, aki külföldön akar munkát vállalni, hiszen az ehhez szükséges igazoló dokumentumok egy részét mi állítjuk ki" - szögezi le Tóth Judit, a minisztérium szóvivője. Náluk június 11-éig összesen 185 orvos és ápoló jelentkezett, de ebből száz olyan külföldi állampolgár, aki itt szerezte meg a diplomáját, és most haza akar menni. A magyarok általában a legkülönfélébb szakmákat képviselő, jellemzően 30 és 40 közötti férfiak, és elsősorban Angliába készülnek. A kivándorlást ugyanakkor egy, a távozni kívánó magyar orvosok létszámához hasonló bevándorlási kedv ellensúlyozza: külföldről 73-an jelezték a szaktárcának, hogy nálunk szeretnének munkát vállalni. Általában a környező országokból származó, magyar anyanyelvű egészségügyi dolgozók érdeklődnek, de van a jelentkezők között most Angliában dolgozó, magyar származású jelölt is. A külföldről Magyarországra kívánkozók a közvetítő ügynökségek szerint is figyelmet érdemelnek: mint Aszalós Zoltán elmondta, például a marosvásárhelyi egyetemen orvosként vagy ápolónőként végzettek közel 95 százaléka Magyarországon képzeli el pályája kezdetét.

Lényegesen pesszimistább Gyenes Géza, a MOK főtitkára. Az ide tartó egészségügyi dolgozók egy része szerinte csak tranzitnak kívánja használni hazánkat, annál is inkább, mert az itt honosított diplomájuk uniókompatibilissé válik, amivel számukra is sokkal könynyebb az uniós országokban való elhelyezkedés. Abban sem biztos, hogy a kimenni szándékozók valóban csak néhány évet akarnak eltölteni külföldön, s erre vonatkozó nyilatkozataik a valós szándékot fedik.