brusszel


Terjeszkedik az Inter-Metál csoport

Figyelő Online - Figyelő
2005.06.29  07:54   
mail
nyomtatás
Az elektronikai hulladékok gyűjtésének környező országokra történő kiterjesztését tervezi az Inter-Metál cégcsoport. A hulladékkezelő hálózat logisztikai központja a budapesti telephelyen lesz.
Helyi képviseletek, majd a következő ütemben leányvállalatok alapítását tervezi a környező országokban elektronikai hulladékok begyűjtési szándékával az Inter-Metál cégcsoport a Világgazdaság értesülései szerint. Az Inter-Metál Recycling Kft., az Inter-Metalex Kft., valamint a Ferrocar Kft. által alkotott, fém- és elektronikai hulladékok kezelésével foglalkozó cégegyüttes Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában, valamint Horvátországban, illetve Szerbia és Montenegróban terjeszkedne, amelyek közül az első három országban már zajlik a képviseletek szervezése.

A képviseletek fő feladata a csoport által kezelt elektronikai hulladékok begyűjtése. A hálózat logisztikai központja Magyarországon lesz, ahonnan a szétbontott eszközökből kinyert hulladékokat hazai kohókba és Nyugat-Európába szállítják majd további hasznosításra.

A tavaly 5,4 milliárd forintos forgalmat elért Inter-Metál csoport Csepelen lévő központi telephelyén is jelentős beruházásokat hajt végre a feldolgozás fejlesztése érdekében. A cégcsoport tavaly nyolcszázmillió forintért megvásárolt új telephelyén Budapest legnagyobb, hétezer négyzetméter alapterületű központját alakították ki. Emellett az idén nyáron egy további, százmillió forint értékű fejlesztést terveznek, amelynek keretében egy az e-hulladék kezelésére alkalmas aprító-osztályozó gépsort szereznek be és állítanak üzembe.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.