brusszel


Jelentős hitelprogram a kis- és középvállalkozóknak is

Figyelő Online - Figyelő
2003.05.09  00:00   
mail
nyomtatás
A Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) 2004 december végéig mintegy 245-250 milliárd forintot kitevő hitelprogramot kíván lebonyolítani a gazdaság élénkítésére, köztük a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésének támogatására - mondta a bank pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Erős János vezérigazgató.

Közülük az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási hitelprogram 150 milliárd forintos, a kis- és középvállalkozói projektkiegészítő program összességében 50 milliárd forintot kitevő, a regionális infrastruktúra és vállalkozásfejlesztési hitelprogram 15-30 milliárd forintra rúgó, valamint az oktatási és sport, illetve agrárfinanszírozás további 30 milliárd forintot elérő keretet jelent.

A vezérigazgató kiemelte: az Európa hitelprogram ez év májusától igen kedvezően változott annak tükrében, hogy a kormány árfolyamgaranciát vállal a kis- és közepes vállalkozások hitelezését segítő forrásgyűjtéshez, ezt az MFB-ről szóló, a parlament által a napokban elfogadott törvény is rögzíti. Ennek révén a kis- és közepes vállalkozóknak nyújtott hitelek maximális kamata 6-6,5 százalék lesz.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.