brusszel


Bővíti esztergomi üzemét a Kirchhoff

Figyelő Online
2012.08.08  11:18   
mail
nyomtatás
A karosszériaelemeket gyártó, német tulajdonú Kirchhoff Hungária Kft. 2,7 milliárd forint értékű beruházással bővíti esztergomi üzemét. A fejlesztések lezárultával a jelenleg 350 embert foglalkoztató vállalat 500 főre növeli létszámát - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján a társaság igazgatója.
A vállalt új autógyáraktól kapott megrendeléseket karosszériaelemek készítésére, ezért Esztergomban is letelepítenek két olyan melegen formázó préselő gépsort, mely csak az anyavállalat németországi gyárában működik. Ezzel nagy szilárdságú acélokból a korábbi termékekkel megegyező szilárdságú, de kisebb, vékonyabb lemezeket készítenek - mondta Sólyom Szabolcs.
Az ügyvezető hozzátette, a 2014 végére elkészülő bővítéshez 716 millió forint, vissza nem térítendő támogatást kaptak az Európai Uniótól és a magyar államtól. A Kirchhoff Hungária 2004-től 2010-ig kizárólag a Suzuki számára készített alkatrészeket, majd a válság következtében szélesítették vevőkörüket, így a Mercedes kecskeméti, a Peugeot, Citroen és Volkswagen szlovákiai, a Skoda csehországi, a Ford csehországi, a BMW, illetve a General Motors magyarországi üzemeinek beszállítójává váltak.Sólyom Szabolcs elmondta, a Kirchhoff Hungária éves árbevétele 2011-ben 27 millió euró volt, idén elérheti az 50 milliót, 2014 végéig pedig a 100 millió eurót.
A fejlesztések után a magyarországi üzem a Kirchhoff Automotive 30 gyárából az első ötbe tartozik majd. A 227 éves Kirchhoff Group német családi tulajdonban lévő cég. A vállalkozásnak 4 divíziója van, amelyekben hulladékszállító és tisztító teherautó felépítményeket (Faun), precíziós kéziszerszámokat (WITTE) gyártanak, valamint személygépkocsikat alakítanak át mozgássérültek számára (REHA Automotive), illetve a Kirchhoff Automotive csoportban fém karosszériaelemeket préselnek és szerelnek össze az autóipar részére.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200