brusszel


Postafordultával tesztelték nemzeti posták működését

Figyelő Online
2012.08.09  13:55   
mail
nyomtatás
Postafordultával tesztelte 159 ország postájának - és annak alapján kormányaik - működését közgazdászok nemzetközi csoportja.
Leveleket küldtek az Egyesült Államokból - valós címről - nem létező üzleti vállalkozásoknak címezve és nyomatékkal kérve, hogy a küldeményt a posta juttassa vissza a feladónak, ha nem sikerül kézbesíteni. Ezt akár rá se kellett volna írni, mivel mind a 159 ország önként vállalt nemzetközi kötelezettsége, hogy egy hónapon belül visszaküldi a kézbesíthetetlen küldeményeket. A közgazdászok ezek után várták, hogy visszaérkeznek-e, és ha igen, milyen gyorsan a levelek. Egy évet adtak a nemzeti postáknak, ám azok 41 százalékának ez is túl rövidnek bizonyult. A hanyagok zöme harmadik világbeli, de köztük van Oroszország is. A postáknak csupán 35 százaléka reagált 3 hónapon belül.
A végeredmény papírforma szerint alakult: a tehetősebb országok 85 százaléka "repostázott", míg a szegényeknek még a harmada sem. A tesztelést többek közt Kanada, az Egyesült Államok és Franciaország közgazdászai - élükön Alberto Chong, az Ottawai Egyetem és Andrei Shleifer a Harvard Egyetem tudósaival - végezték. Fő céljuk az volt, hogy beigazolódjon: a harmadik világban nemcsak a korrupció és politikai okok miatt teljesítenek gyengén kormányok.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.