brusszel


Élénkülést várnak a hitelezési piacon

Figyelő Online
2012.08.09  16:43   
mail
nyomtatás
Augusztus 13-tól a K&H Banknál is igényelhető az új, állami kamattámogatott lakáshitel, amellyel a bank szerint élénkülhet a pangó hitelezési piac - közölte a K&H Bank csütörtökön az MTI-vel.
Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese a közleményben kifejtette: az államilag támogatott hitelkonstrukció segíthet a bizalmi légkör kialakításában, és lendületet adhat a jelenleg pangó hitelezési piacnak. A K&H szerint a lakáshitel piac 2012-2013-ban az új kihelyezések esetében akár 10 százalékkal is élénkülhet a hitelkonstrukció megjelenésének köszönhetően.A héten az OTP Bank is elindította az új terméket, hasonló reményekkel: attól a lakáspiac élénkülését várva.

Az MTI által megkérdezett kereskedelmi bankok közül az Erste Bank és a CIB Bank válaszolta azt, hogy egyelőre vizsgálják a bevezetés lehetőségeit.Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője azonban az MTI-nek arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakáshitelezésben trendforduló addig nem lehet, amíg nem nő a háztartások eladósodási hajlandósága. Az alapvető változáshoz azonban gazdasági növekedés szükséges, ez hozhatja meg ugyanis ismét a hitelfelvételhez szükséges bizalmat - tette hozzá Déry Attila. Az állami kamattámogatású hitel új lakás vásárlására, építésére, illetve használt lakás vásárlására, és felújításra használható fel, a támogatás öt évig jár, és a gyerekek számától is függ.A kamattámogatás az első 5 évben jár csökkenő mértékben, amit az állampapírok hozamai határoznak meg. Egy évig állandó kamatozású kölcsön esetén, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által havi rendszerességgel közzétett, 12 hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy aukcióin kialakult átlaghozam a kamatszámítás alapja.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben Bába Ágnes kifejtette, hogy az ötéves támogatott időszak az ügyfelek számára már elegendő idő lehet ahhoz, hogy olyan kiszámítható gazdasági környezetben fejeződik be a támogatás, amikor már nem kell tartaniuk a magas forinthitel-kamatoktól, így a támogatás megszűnése után sem okozhat gondot a törlesztő részletek fizetése. A kamattámogatás megszűnése után a hitel piaci kamatozású konstrukcióként folytatódik tovább, de a hitelkamat referenciakamathoz kötött, ami nagyobb kiszámíthatóságot biztosít az ügyfelek számára. A K&H Bank által felvázolt példa szerint egy 5 millió forint összegű, 20 éves futamidejű, állami támogatású lakáscélú hitel havi törlesztő részlete az első évben 41.449 forint, az ötödik évben havi 46.320 forint, a hatodik évtől pedig havi 51.303 forint. (A példában bemutatott kamattámogatás új lakás vásárlása esetén és két eltartott gyermekkel érvényes, THM 10,7 százalék).
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200