brusszel


Tessék forradalmat csinálni!

Figyelő Online - Fókás Lili
2012.08.09  19:20   
mail
nyomtatás
Az atomprogram mellett kiemelt figyelmet kellene szentelni a zöld mozgalomnak, és azt támogatva elősegíteni egy demokratikus forradalmat Iránban.
Az erélytelen szankciók és egy esetleges katonai akció mellett létezik békés megoldás is az iráni politika konszolidálására. Fel kell ismerni, hogy Irán lakossága készen áll a forradalomra, egy demokratikus fordulatra.
A Nyugat feladata ennek elősegítése - javasolja Michael Ledeen a Foreign Affairs hasábjain.
A történelmi előzmények és a szakértők egybehangzó véleménye, hogy az Iránnal szembeni szankciók elégtelenek az atomprogram megszüntetéséhez. Leszerelés, vagy háború? Mind Teherán, mind a Nyugat számára ez a két opció tűnik lehetségesnek, pedig létezik egy harmadik és mindezeknél kívánatosabb választás is. Az atomprogram mellett kiemelt figyelmet kellene szentelni a Zöld Mozgalomnak, és azt támogatva elősegíteni egy demokratikus forradalmat Iránban

Az iráni rezsim ugyanis nemcsak az Egyesült Államokkal és annak szövetségeseivel áll harcban, hanem a saját népével is. Jól példázza ezt a 2009-es júniusi választások utáni tüntetés brutális leverése (a Zöld Mozgalom két vezérét azóta is házi őrizetben tartják). Az iráni kormány érzékeli a Zöld Mozgalom erejét és ez félelemmel tölti el, így minden eszközt bevetnek egy esetleges felkelés megakadályozására. A fogvatartott vezetők jólétéről rendszeresen biztosítják a népet, a nyilvános eseményeket fokozott rendőri jelenléttel rendezik. Különlegesen jól érzékelteti az ellenzék erejét, hogy a rezsim két híres művész temetését is az éjszaka leple alatt, csendben bonyolította le, elkerülendő a tömeges megmozdulásokat.

A nyugati beavatkozás előtt szükséges meggyőződni arról, hogy a támogatott felkelők, a lehetséges majdani vezetők tényleg megszűntetik-e az emberek elnyomását, befejezik-e az atomprogramot és elállnak az USA és szövetségesei elleni terrorizmus támogatásától. A Zöld Mozgalom állásfoglalásai mindebben némi megnyugvásra adnak okot. Egyértelműen jobb kapcsolatot kívánnak ápolni a Nyugattal és véget akarnak vetni a jelenlegi kalandorpolitikának. Egy ilyen fordulat utáni, demokratikus Irán bizonyosan sokkal kisebb veszélyt jelentene, mint a jelenlegi rezsim.

Habár egy kívülálló talán nem tart valószínűnek egy forradalmat, de mondhatjuk, hogy az irániaknak vérében van az ellenállás (csak a XX. században három felkelés volt). Az ellenzéknek döntenie kell, hogy milyen mértékben és formában kíván a nyugati segítségre támaszkodni. A potenciális szövetségeseknek pedig el kell kötelezniük magukat a felkelés támogatása mellett. Ez a terv sikerrel kecsegtet. Már csak a Nyugat válaszára van szükség, hogy elkerülhető legyen a diplomáciai kudarc és a háború.

Dr. Michael Ledeen (1941) a nemzetközi kapcsolatok szakértője. Korábban tanácsadója volt a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának, az amerikai Külügyminisztériumnak és Honvédelmi Minisztériumnak. Kiemelt kutatási területei között szerepel a terrorizmus, Irán, Közel-Kelet, Olaszország, az USA-Kína kapcsolatok és Afrika egyes országai. Jelenleg a Foundation for Defense of Democracies kutatója, emellett a National Review és a Wall Street Journal publicistája.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200